A globális felmelegedés egyik oka a levegőbe került szén-dioxid. Az MTA Földtudományok Osztálya és a Környezettudományi Elnöki Bizottság Energetikai és Környezeti Albizottsága szerdai együttes ülésén arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen lehetőségek vannak a szén-dioxid összegyűjtésére és visszasajtolására a földtani szerkezetekbe. Átkos vagy áldott a szén-dioxid és mit kezdhetünk vele? – tette fel a kérdést bevezetőjében Kovács Ferenc akadémikus. A kutató az energetika fejlődésének történetét áttekintő előadásában azt hangsúlyozta, hogy a felvetésre a válaszokat csak bányászati és földtani szempontok figyelembevételével lehet megadni.

Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke a hazai szénalapú erőművek létesítése és üzemeltetése kapcsán vizsgálta a szén-dioxid-összegyűjtés és –visszasajtolás szükségességét és korlátait. Mint mondta, a világ tudományos akadémiáin élénk vita folyik arról, hogy az ipari szén-dioxid-kibocsátás felelős-e a Föld felmelegedéséért. Hangsúlyozta: ez a kérdés nem abból a szempontból fontos, hogy az úgynevezett zöld gazdaság felé kell-e elmozdulni, hanem abból, hogy az ember képes lesz-e a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításával megállítani a Föld felmelegedését. Utalt arra, hogy az ENSZ szerint a légkör szén-dioxid-koncentrációját 450 ppm, vagyis térfogat-milliomod alatt kell tartani ahhoz, hogy visszafordítható legyen a felmelegedés. – A cél elérése érdekében azonban nem elég egyetlen feladatra koncentrálni – figyelmeztetett az előadó.
Egyaránt fontosnak nevezte a szén-dioxid leválasztását az erőművekben, az erőművek hatékonyságának növelését, az atomenergia, illetve a megújuló energia jelenleginél nagyobb arányú felhasználását, a bioüzemanyagok térhódítását, valamint a lakossági kibocsátás csökkentését. Megjegyezte ugyanakkor, hogy bár az Európai Unió 2020-ig 20 százalékkal akarja csökkenteni a fosszilis eredetű tüzelőanyag kibocsátást, nincs realitása annak, hogy tíz év múlva bezárják a nem megújuló tüzelőanyagokat felhasználó erőműveket és azokat atomerőművekkel vagy megújuló energián alapuló létesítményekkel helyettesítsék. – Az erőművek működése során keletkezett szén-dioxid leválasztása és felhasználása azonban gazdaságossági és ellátás-biztonsági szempontból is járható út – hangsúlyozta Valaska József. Mint mondta, az olaj és a gáz árának emelkedése miatt egy olcsóbb tüzelőanyag, például a szén esetében a szén-dioxid-leválasztással kapcsolatos költségek gazdaságosabbá válnak. – A világ már reagált erre a fejleményre – hangsúlyozta a Mátra Erőmű igazgatóságának elnöke, aki szerint a múlt század nyolcvanas éveiben súlyos problémákat okozó savas esőkhöz hasonlóan, évtizedünk közepére a szén-dioxid leválasztásra is megfelelő és megtérülő technológia áll majd rendelkezésre.

Pápay József akadémikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a fosszilis anyagok elégetése során keletkezett szén-dioxidot nem elég visszasajtolni a földtani szerkezetekbe, hanem évezredekig ott is kell tudni tartani. Ennek érdekében a leválasztás, a szállításra való felkészítést, a szállítást, a visszasajtolást és a megőrzést is nagy hatékonysággal és biztonságosan kell megoldani. Ehhez megfelelő technológiára, eszközparkra és jól működő monitoring rendszerre van szükség. A magyar lehetőségekről szólva azt hangsúlyozta: a hazai szakemberek ismerik a természetben előforduló szén-dioxid telepeket, vannak tapasztalataik a kitermelésben és a földalatti gáztárolásban is. Hozzátette ugyanakkor, hogy a visszasajtolás sokba kerül, ezért az politikai akarat nélkül nem valósítható meg.

Falus György, a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet tudományos főmunkatársa a klímaváltozás okaival kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az emberi tevékenység csak az egyik komponens. A szén-dioxid-kibocsátásra nem csupán érdemes, hanem kell is figyelni. Az európai uniós szabályok szerint 2013 januárjától minden kibocsátó köteles fizetni, ezért a gazdaságilag lehető legkedvezőbb megoldást kell megtalálni. Falus György szerint az egyik ilyen lehetőség a visszasajtolás. Ennek kereteit az unió szintén próbálja megteremteni, például azzal, hogy egy tavaly elfogadott direktíva együttesében kimondta: a tagállamoknak fel kell mérniük a földalatti tárolás lehetőségeit. Falus György egyetértett Pápay Józseffel abban, hogy a magyar szakemberek ismerik a hazai viszonyokat és a potenciális szén-dioxid-tárolásra alkalmas helyeket. – Kis túlzással, ha a pénz nem számítana, néhány éven belül meg lehetne kezdeni ezek feltöltését – fogalmazott. Szerinte akár megvalósul ez a lehetőség, akár nem, a magyar tudomány nyer a vizsgálódással, hiszen a következő években bizonyos földtani kutatásokat el kell majd végezni.
Kubus Péter, a MOL Nyrt. technológiai fejlesztési tanácsadója a MOL, a Mátrai Erőmű Zrt. valamint az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet részvételével zajló kutatásról számolt be, amely a magyarországi szén-dioxid tárolására alkalmas képződményeket vizsgálta. Mint elmondta, ma Magyarországon jelenleg két olyan kifejtésből kivont gáz- és olajmezőt azonosítottak, amely esetében, rövid távon technikailag megvalósítható lenne a szén-dioxid visszasajtolása, ám ezek legfeljebb egy évtizedig biztosíthatnák a Mátrai Erőmű által termelt gázmennyiség elzárását. Hozzátette, hogy a célra hasonlóképpen alkalmas, körülbelül tízszeres kapacitású, felszín alatti savas vízrétegek elhelyezkedésének, áramlásainak feltérképezése sokmilliárd forintos kutatást igényelne. Kubus Péter szerint a Mátrai Erőmű szén-dioxid-kibocsátásának eltárolása akár tízszázalékos teljesítmény-kiesést is jelent, a gáz elszállítása és lesajtolása pedig további költségekkel jár, amelyek összesen több százmilliárd forintos nagyságrendben mérhetők. Így a bevételcsökkenés és a ráfordítások ellensúlyozására mindenféleképpen aktív kormányzati támogatásra és a szén-dioxid-kvóták megváltoztatására lenne szükség ahhoz, hogy az üzleti szféra belekezdhessen egy ilyen projekt megvalósításába.

Bartha László, az MTA Kémiai Technológiai és Környezetvédelmi Munkabizottságának elnöke előadásában a szén-dioxid lekötésének technológiai lehetőségeiről beszélt. Mint elmondta, a gáz földalatti tárolásának lehetősége nagy költségű és kis hatékonyságú megoldás, amely csak átmeneti lehet arra az 50-60 évre, amíg az emberiség új energiaforrást kezd el használni. Előadásából kiderült, hogy elsősorban a kémiai jellegű megkötési módszerek technológiáját sikerült a gyakorlatba átültetni, és ezeket a legtöbb esetben a finomító üzemekben az üzemanyag szén-dioxid tartalmának csökkentésére használják. Kifejtette, hogy a megkötéshez szükséges berendezések mérete, nyomástűrése és a szállításhoz szükséges szigorú feltételek betartása is jelentősen drágítják az eljárást.