Erdeink elhamvasztásával áldozunk a klímaváltozás oltárán címmel jelentettük meg korábban Buzás Zoltán írását azzal a céllal, hogy vitát kezdeményezzünk. Ezúttal Istvánffy László dolgozatát közöljük.
Továbbra is kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy írják meg véleményüket és fejtsék ki álláspontjukat! A szerkesztő.
A széndioxid tündöklése és bukása?
Avagy miért és mikor rossz, ami egyébként korábban nagyon jó volt?
Földünk klímájának – jelen pillanatban még – első számú közellensége a széndioxid. Hogyan lehetséges ez?
A Naprendszer kialakulása folyamán, amikor központi égitestünk és energia-forrásunk a Nap, az asztrofizikusok szerint jó néhány milliárd évvel ezelőtt befogta bolygónkat – a Marssal és Vénusszal közel egy időben – ebből a gázmolekulából mindegyik égitest légköre egyaránt 90 százalék feletti CO2 tartalommal rendelkezett. Ezt az arányt mindegyik a mai napig megtartotta légkörében, Földünk kivételével.
A Mars annak ellenére is megtartotta, hogy atmoszférájának jelentős részét időközben elvesztette (főként a hidrogént a napszél hatására) – légköri nyomás kevesebb mint 1/100-a a miénknek – összetétele 95 százalék szén-dioxid; 2,7 százalék nitrogén, 1,6 százalék argon, 0,13 százalék oxigén, a maradék nemesgázok, valamint a sarki jégsapkák fölött kevés ózon. Felszíni hőmérséklete - 60 és + 20 C? között ingadozik.
A Vénusz atmoszférája rendkívül sűrű, a nagytömegű légkör miatt a felszíni légnyomás 90-szerese a Földének. Fő összetevője a széndioxid 96 százalék, ezen kívül kevés nitrogén, kéndioxid, vízgőz és oxigén található benne. Felhőzete és légköre átlátszatlan, felszínét közvetlenül soha nem lehet megpillantani. Fő alkotói kénsavban gazdag vízcseppek. Erős vulkáni tevékenység mellett a felhőkből folyamatosan savas eső hull alá, ez azonban a magas hőmérséklet miatt fokozatosan elpárolog, és soha nem éri el a felszínt! A párolgás és a disszociációs (bomlási majd újraegyesülési) folyamatok révén vízgőz, kéndioxid, molekuláris oxigén és számos kénvegyület keletkezik. Ezek a légkörzéssel ismét feljutnak a felhők tetejére, ahol a Nap ultraibolya sugárzásának hatására kénsav és kén keletkezik belőlük – így kénsav körforgás jön létre a légkörben. Ennek a kémiai-fizikai vegyületbontási folyamatnak is a Földünk légkörében is nagy jelentősége van. Amiről egyelőre az antropogén eredetű globális felmelegedés hívei nem akarnak tudomást venni, vagy nemes egyszerűséggel mélyen hallgatnak. A Vénusz az előbb vázolt üvegházhatási metódusnak köszönheti, hogy a felszínen, szélességtől függetlenül mindenütt, éjjel-nappal közel ugyanakkora hőmérséklet uralkodik, nincsen sem napi, sem pedig évszakos hőingás. Ennek hiányában 0 és +50 C? között lenne. (A Földön -18 C?) Ráadásul egy „Vénuszi nap” megegyezik egy évvel azaz ugyanazt a felét mutatja a Nap felé. Felszínén a fényviszonyok egy erősen borús, őszi napnak felelnek meg a Földön. A Nap helyzete nem állapítható meg, a látótávolság 2-3 km körüli, és éppen ezért a sugárzás mindössze 2-3 százaléka jut le a felszínre! Gyakorlatilag innen nincs mit visszaverni.
A Vénuszt érő napsugárzás 75 százaléka már a légkörről visszaverődik, 22 százalék viszont már befelé elnyelődik, pedig légkörében ma is 96 százalékkal a CO2 dominál, szemben a földi 0,03 százalékkal. Tehát ebben az esetben az üvegházhatás nem egészen úgy működik, vagy még inkább valamiért nem akar úgy működni, ahogy az antropogén eredetű globális felmelegedés rendíthetetlen hirdetői Földünkön képzelik.
Az üvegház-hatás nélküli Földön a beeső és a visszavert sugárzás arányából a matematikai-fizikai számítások alapján -18 Celsius-fok átlaghőmérséklet adódik. A Föld valóságos átlaghőmérséklete mégis körülbelül +15 Celsius-fok. (Ez adódik a világméretű meteorológiai adatbázis teljes évi + területi átlagolásából is, valamint a sugárzási egyensúlyból történő elméleti számításokból is!). A légkör természetes üvegház-hatása tehát jelenleg +33 fokkal melegíti a Földet. Ebből a 33 Celsius fokból a CO2–nek mindössze 6,5 fok tulajdonítható, és amiről egyelőre nem illik beszélni a vízgőznek viszont több mint háromszorosa: 21,5 fok Celsius !
Miért mondom el mindezt, mi köze van a címhez, pláne a globális felmelegedéshez? Az elterjesztett ideológia szerint a fent vázolt üvegházhatási folyamat a mi „sárgolyónk” esetében már így lett aktualizálva:
A Napból kiinduló és a Földet elérő hőenergia döntő része a látható fény tartományában áthalad a légkör összetevőin, azaz rövidhullámú sugárzás formájában eljut a Föld felszínéig. A sugárzás nagy része a felszínről visszaverődve már hosszúhullámú sugárzássá transzformálódva igyekezne oda ahonnan jött. Csakhogy az már nem sikerülhet – az ideológia szerint –, mert ekkor már rafinált módon csapdát állít(unk?) a mi rossz széndioxidunk révén. Mégpedig úgy, hogy a hőt egyes spektrumtartományokban a CO2 molekulák úgy elnyelik, rezgési és forgási energiává alakítva, hogy Grönland hamarosan elolvad, az Alpokban gyapotot fognak termeszteni, New York pedig Atlantisz sorsára jut, víz alá merül. Emiatt hal ki civilizációnk. Nem vicc! Legalábbis azt illetően, hogy ezt magukat komolynak beállító médiumok, szakemberek szó szerint ontják nap, mint nap.
Hogyan és miért juthattunk idáig?
A Föld, az élet bolygója e két égitest között rója monoton köreit pályáján és az egyetlen jelen tudásunk szerint, amelyen kialakult, fenn is maradt, sőt magas szintre fejlődött az, amit mi élővilágnak nevezünk és tartunk.
Az Õsi Légkörünkben csakúgy, – amint azt már láttuk – a másik két fent említett úgynevezett Föld típusú bolygóéban is a CO2 dominált a hidrogén mellett. A maradékon osztozhattak a mindegyik bolygón ma is jelen levő nemesgázok. A Föld belső hőjéből eredő vulkáni aktivitás a CO2 mellé vízgőzt is juttatott a légkörbe (mint a Vénuszon is), és kialakított egy másodlagos redukáló atmoszférát. Amely közreműködésével és a vízgőz lecsapódásával kialakulhatott egy Õsi Óceán. Legalábbis, a ma leginkább elfogadott teória szerint, (mellőzzük most az élet kialakulásáról szóló eltérő nézeteket) itt a vízben oldott CO2-ból a szenet az első élőlények megkezdték beépíteni szervezetükbe. Miközben már oxigént is juttattak a légkörbe az első fotószintetizáló szervezetek az algák, ekkor már a Földtörténeti Õskor és Ókor, a Prekambrium és Kambrium határán úgy 600 millió évvel ezelőtt jártunk. Ekkor és még az eltelt hatszáz millió éven át is a CO2 az élet feltétele volt, mindmáig nem minősült persona non gratanak, pedig akkor 3000-szer több volt légkörünkben. Felmelegedés helyett lehűlés következett, kialakultak a sarki jégsapkák is (a Marson ez még mindig szén-dioxidból van).
Mohón nyelte minden élőlény. Meg is lett az eredménye, mire megjelentünk mi, úgy állítólag 2,5 -3 millió évvel ezelőtt agyunk már csak 0,03 százalék! CO2–n tudott törzsfejlődni egészen napjainkig. Ami addig jó volt és kialakult általa egy csodálatos élővilág, és testébe szervezetébe beépítve, majd életét befejezve feláldozta magát. Elhalva lehetővé tette számunkra, hogy megszabaduljunk kemény fizikai munkától, munkaidőnket lecsökkentsük, létünk bölcsőjére az Õsi Óceánra az űrből tekintsünk le, kontinensek között röpködjünk, melegedjünk általa, sőt háborúzzunk vele és érte a fosszilis energiahordozókért, és most vége, vége a jó széndioxid tündöklésének.
Most, majd akinek szüksége lesz rá és teheti, mehet a tőzsdére kvótát venni. Hamarosan az egészségbiztosítási rendszer és a bankok is beszállhatnak az üzletbe.
Egy olyan időtlen idők óta létező „láthatatlan” háromatomos gázmolekulát tettünk, neveztünk ki „látható” termékké, legfőképpen spekuláció tárgyává, mely mögött semmilyen az emberiség által – és a közgazdászok által oly előszeretettel hangoztatott – hozzáadott érték nem áll. Eszünkbe sem jut, hogy ez már a fenntartható fejlődés elméletének a tarthatatlanságát, ki kell mondani, csődjét vetíti előre, sőt sorsát pecsételi meg. Óhatatlanul is fel kell, hogy merüljön bennünk, ez a szén-dioxid kereskedelem úgy fog összeomlani, ahogy felépült: légvárra épített kártyavárként. Addig is nagyon nagy kárt fog okozni különösen nekünk, gazdasági és környezeti területen egyaránt, amely céllal állítólag megálmodták részünkre. Évtizedekig sem fogjuk helyrehozni. Lesz gondjuk unokáinknak is. Egyébként is értelmetlen és hatástalan lenne, hiszen a legnagyobb szennyezők nem írják alá. Például az USA, amely a világ ipari termelésének 4 százalékát adja a CO2 szennyezésének viszont 25 százalékát. Kiterjedt nemzetközi vállalatrendszerén keresztül viszont már több mint 53 százalékát. A már-már észbontó növekedési (kényszer) igényeinek megfelelni kívánó ipari és technikai fejlődés mellett élen járt a vízkészletek elhasználásában is.
Egyes szövetségi államaiban az öntözési igények mértéktelen növekedése miatt a víztartó rétegekből tizennégyszer(!) annyi vizet szivattyúznak ki, mint amennyi oda természetes úton visszajut. Teljesen figyelmen kívül hagynak olyan környezetre gyakorolt visszahatásokat, melyek esetleg saját létüket is veszélyeztethetik. Vajon miért?
Úgy tűnik a fenntartható fejlődésnek mostanra kialakult egy másik olvasata is. Tudniillik, az nem is igényli szükségleteink korlátozását, csak arra hívja fel a figyelmet, ha lehet, akkor elégítsük ki kevesebb anyag és energia felhasználásával, és ha még lehetséges a szennyező hatásokat esetleg minimálisra csökkentsük. Sajnos a magát fejlett nyugati világnak nevező gazdasági elit egy része a fenntartható fejlődést, úgy tűnik még mindig csak egyfajta gazdasági (pénzforgalmi?) növekedésnek tudja elképzelni. Ez a növekedés nem az emberiség alapvető javakkal, tiszta levegővel, tiszta ivóvízzel való ellátásának, megteremtésének lehetőségét, élhető környezet megteremtését hordozza magában. Továbbra is fennáll világméretű környezeti katasztrófák sorozatának nyilvánvaló kockázata.
Nem véletlen tehát, hogy ez a fenti olvasat egyes fejlett ipari államokban táptalajra talált:
„Egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy gazdaságát feláldozza környezetvédelmi célok megvalósításának oltárán !” (Tony Blair )
Vagy: Fontos a Kiotói Szerződés betartása, de a fenntartható fejlődésnek egy ”termelési kultúra” nem eshet áldozatául.” (Kapolyi László, Országgyűlés Gazd. Bizottsága, 2004. április 8.)
A kérdés ismét előjön: hogyan és miért juthattunk idáig?
Az ipari forradalom óta megnövekedett és antropogén eredetűnek deklarált CO2 légköri koncentráció-növekedés – az akkori 280 ppm-ről – a múlt év végére elérte a 370-380 ppm-et, azaz minden egymillió levegőmolekulából 370 molekula CO2, és ez egyes vélemények szerint a fosszilis energiahordozók egyre növekvő felhasználásának következménye. Állítják, ez még csak az út eleje, mert ha a kibocsátást a jelenlegi szinten befagyasztjuk, akkor sem állunk meg 450-550 ppm-ig, jó néhány évtizeden keresztül. Eredménye pedig a klímaváltozás kórképe, azaz a felmelegedés, annak minden egyéb veszélyes következményével együtt. Megszülethetett a jelenlegi diagnózis, kijelölve a patogént (kórokozót) azt a rossz CO2-t, amelyet a fosszilis energiahordozó, szén, kőolaj, földgáz elégetésével bocsátunk a légkörünkbe. Miért? Azért, mert azt a CO2-t juttatjuk vissza a légkörbe, amelyet az évmilliókkal előttünk a Földet uraló növényvilág épített be szervezetébe. Kellő nyomaték kedvéért még azt is hozzátesszük, évmilliók alatt. És ez nem bio. És ez rossz! Nagyon rossz!
Ma már tudjuk – és ezt a tudást az ”évmilliós törzsfejlődésünknek” köszönhetjük –, hogy van jó bio CO2 is. A megoldás kulcsát a ma, esetleg tegnap megkötött CO2-ban találta meg zseniális agyunk. Tegnap alatt 100-120 év (természetes erdő), a ma alatt – ez még az előzőnél is jobb – pedig a 3-5-10-25 év (energiaültetvény) értendő. És ez jó, sőt nagyon jó, mert ebből a gázból – amely a maga elenyésző 0.03 térfogat százalékával részesül légkörünk összetételéből – „lét” is tudunk nyerni (emisszió-kereskedelem). A CO-ról, a NOx-ról, egyéb szénhidrogénekről, vízgőzről pedig nem szabad tudomást vennünk, és amiről nem beszélünk az nincs is. Ezt az axiómát pedig – számos vonatkozásban – már a múltban is jól az agyunkba vésték. Most csak alkalmazni kell. Azt is értésünkre adták, a civilizáció létét is fenyegetni fogja az emiatt bekövetkező klímaváltozás, tudniillik, ha nem cseréljük le a rossz CO2-t a jó bio-ra. A donor is tálcán kínálta magát, miután egyik tanult kollégánk így tudósította kevésbé (egyébként nála-általa is) tanult kollégáit és a nagyvilágot, többek között egyik napilapunkban is:
„Környezetvédelmi szempontból különösen előnyös a fafűtés, a fa elégetése során azt az oxigént használjuk el, amely az asszimiláció során felszabadult, és a keletkező széndioxid azonnal megkötődik…” sic!
Tehát megvan a diagnózis (klímaváltozás), a kórokozó (rossz CO2) a gyógymód (a jó CO2 csere), a donor is: az erdő. A gyógyászati segédeszköz pedig az erdő erőművi eltüzelése. Mi hiányzik, mi kell még? Mivel világunkban már rég elfoglalta jól megérdemelt helyét a szabad (és esetünkben: manipulált) piacgazdaság örökösen megújuló hajtóereje, álmunkban is tudjuk: A PÉNZ! Ez sem lehet gond, hiszen agyunk magas szinten „törzsfejlődött” azon a kevés 0,03 százalék rossz CO2-n. Hogyan jutok elegendő jó pénzhez. Mi kell ehhez? Korunk jó közgazdasági „sámánjai”, terapeutái közül az egyik világhírű könyvvizsgálati, adó-, vezetési-, pénzügyi tanácsadó (kormányzati is) cég, már mormolja is a varázsigét :
„Lehetőségek és kihívások a megújuló energiaforrások piacán” címmel önzetlenül, tálcán nyújtja a megváltó receptet honlapján: www.deloitte.hu
„A megújuló energiaforrások hosszú távú elterjedésének alapfeltétele, hogy a magántőke vonzó befektetési lehetőséget lásson benne !” Világos ugye?
Egy „sámántól” szokatlanul világos, közérthető beszéd. A garantált eredmény érdekében „terapeutánk” rátesz még egy lapát hatóanyagot: „…ráadásul amennyiben nagyrészt magántőke (stratégiai befektetők, pénzügyi befektetők, bankok) finanszírozásában létesülnek az új energiatermelők, és az állam csak a megtérülést biztosító környezet létrehozására koncentrál, akkor az is biztosítható, hogy a fejlesztések a hatékonyabb (?) technológiák felé áramoljanak.” Csak halkan jegyzem meg: ez a hatékonyság jelen pillanatban max. 20-25 százalék (néha a lerakódások, túl vizes fa miatt még ennyi sem)! Viszont ez garantálja, hogy jó sok, jó CO2-t adjon a donor. Hiszen egységnyi villamos energia nyeréséhez min. 1,5-3-szor annyi CO2-t juttatunk a levegőbe az „erdő” erőművi eltüzelése során, mint eddig!!!
A garantált és gyors eredmény elérése érdekében a saját maga által megfogalmazott kérdésre: ” Mik a magántőke legfontosabb szempontjai az új megújuló energiához kötődő beruházások megítélésekor?” – mindjárt a kívánatos választ is megadja. Ismét kérdések formájában. Nézzük ebből a két legjellemzőbbet:
Árbevétel stabilitása: mennyi ideig biztosított az áram átvétele az adott áron?
Nyersanyag-beszerzés stabilitása: milyen a versenyhelyzet az alapanyag piacon, mennyire stabilak az árak és a beszerzési források, lehet-e hosszú távú szerződéseket kötni?
Az első kérdésnek, azaz feltételnek már megfelelt az állam, az emelt áron (23,6 Ft/KWh) történő kötelező áramátvétellel, de olvassuk tovább: „Az a tény, hogy ilyen mértékben megnövekedett az átvételi ár, mindenképpen új lökést ad a hazai megújuló energiatermelés további termelésének.”
Azért részben mert, mint folytatja: „…a kép nem ennyire egyértelmű, hiszen a kapcsolódó szabályozás-tervezet néhány pontja komoly bizonytalansági tényezőt jelenthet a befektetőknek.” A nevében kockázati tőke pedig a kockáztatást – a nevével ellentétben – nem kedveli.
Ezek közül legfontosabb a megtermelt villamos energia kötelező átvételének felülvizsgálatára biztosítandó lehetőség. Nem véletlenül követelték a 10 évre vonatkozó fix áras kötelező átvételt, koronázná meg 10 évre az árbevétel stabilitását. Alapozná(ta?) meg a „sámán” sikerdíját. A német versenyhivatal például: csak két évre engedélyezett a gázszolgáltatóknak „hosszú távú” beszerzési szerződést kötni. Nem nehéz megjósolni, hogy az állam a megtérülést biztosító környezet létrehozására fog koncentrálni a továbbiakban is, az idevágó befektetői elvárásoknak megfelelően az „erdőtüzelés” terén is. Az erdőtörvény megváltoztatása (sarjaztatás!) már csak egy kétmondatos plasztikai rutinműtét az útban álló alapvető szakmaiságon.
Nézzük a második kérdésre a választ:
Egyes szakemberek előrejelzései szerint még a hagyományos erdőgazdálkodás keretein belül is további, legalább bruttó 4-5 millió m3 fa termelhető ki és ebből az úgynevezett energiaerdők nélkül is kielégíthető lenne az erőművek tűzifaigénye:
„…vezetője szerint természetes, hogy a piac régi szereplői ellenállással fogadják a konkurenciát, a faanyag új vásárlóját. De növelhető a kínálat is: erdeinkben évente mintegy 11 millió m3 faanyagot lehetne kitermelni, a jelenlegi 7 millió m3-el szemben.” (Magyar Hírlap, 2004. jún. 16.)
A hogyan pedig jórészt itt : „….a természetvédelmi korlátozások következtében is több millió m3 fához nem lehet hozzájutni az erdőkben, ezt is fölül kell vizsgálni.” (Országos Erdészeti Egyesület főtitkára, Magyar Rádió, 2005. jan. 13.)
A második kérdésnek is megfeleltünk, de megint csak részben, mert még hiányzik a megálmodott versenyhelyzet a piacon, no nem az áram, arról szó sem lehet, hanem az alapanyag beszerzési piacon! Pedig mint látjuk, már a természetvédelem alatt álló erdeinket is felkínáltuk felépülésünk érdekében.
A sikeres terápiához, mint tudjuk a piacgazdaságtanból, ez a fajta verseny elengedhetetlen alapfeltétel. Teremtsük meg! Miből? Természetesen a még „soványka” 13,60 Ft-os áramfelárat, amit a befektetők nehéz, kemény áralkuval megszereztek az államtól, azaz tőlünk, nem érdemes kockára tenni, meg ésszerűbb másutt befektetni. Esetleg jól jön ez a tőke, ha az állami erdő vagy az ültetvény tulajdonosa nem bírja már a művileg és államilag megalkotott árversenyt és „nekem” (befektetőnek) kell kézbe venni az erdőgazdálkodást (fakitermelést, például: hosszú távú erdőbérlet formájában, mint Brazíliában).
A megoldás a már fent ismertetett kulcsmondat: „..az állam koncentráljon a megtérülést biztosító környezet létrehozására.” Mindent a betegért, az alattvalóért: az állampolgár a gyógyszer (placebo= energiaültetvény) kiváltása céljából kap 50.000 Ft/ha telepítési támogatást meg bankhitelt (is majd), merthogy egy hektár energiaerdő telepítés 4-500 ezer Ft-ba kerül. De, hogy a beteg ne hezitáljon, garantáltan ki is váltsa a receptet, vonjuk meg a mezőgazdasági földalapú támogatást is. Heuréka! Megvan az utolsó kérdésre is a megoldás. Minden téren stabil, konkurenciamentes, hosszú távú praxis feltételei bebetonozva: örökösen megújuló betegünk van és lesz, hiszen fals diagnózist állítottunk fel, hatástalan gyógyszerrel kezeljük.
Íme a „jó” és a „rossz” CO2. Akar Ön is milliomos lenni? Találja el melyikből van több?
Ne kérdezze meg orvosát és gyógyszerészét! Adjon megbízást brókerének! Még ma fektessen be!
Még a konzekvens széndioxid-hívők szerint is a globális felmelegedésben, – ha egyáltalán okolható – a CO2 legfeljebb csak 20-25 százalékban vádolható. Mi van a fennmaradó 75- 80 százalékkal?
Istvánffy László
