Fotó: Agung Prasetyo/CIFOR
2013. szeptember 19. - Bogor, Indonézia - Az erdőtanúsítás tudományos értékelése fontos, tájékoztatni kell a támogatóit, hogy értéket kapnak a pénzükért. Az erdei tanúsítás ígéretes eszköznek tekinthető az erdőgazdálkodás javítására. Az alábbi írásból, melyet a CIFOR munkatársa készített, kiderül, hogy nem csupán hazánkban, hanem széles e világban viták kereszttűzében állnak az erdőtanúsítási rendszerek. Egy biztos, az illegális fakitermelés visszaszorítása és a természetvédők nyomása előbb-utóbb kikényszerítik a faanyag eredetigazolását, illetve az erdőgazdálkodás "önigazolását".
Az erdőtanúsítás egy piaci alapú rendszer, amely vállalatok és közösségek erdeinek független ellenőrök általi önkéntes ellenőrzését jelenti. Ha a tapasztalatok megfelelnek a felelős erdőgazdálkodás kritériumainak, akkor a fatermékek is így folytatják útjukat egy elismert tanúsítási márka, mint például, a Forest Stewardship Council (FSC) tanúsítási rendszer alapján.
"Azonban egy-egy gyakran igényelt tanúsítás környezetvédelmi és társadalmi előnyeit még empirikusan értékelni kell" – állítják az Erdészeti Kutatóintézetek Nemzetközi Központjának - Center for International Forestry Research (CIFOR) - tudósai egy ilyen keretjavaslat értékelése kapcsán.
A tudósok elemezték az erdei tanúsításra vonatkozó szakirodalmat. Bár sok információ összegyűlt, azt találták, hogy az elemzett egyik megközelítés sem hasonlít arra, amit egy jól megtervezett, független értékelésnek lehetne tekinteni.
A mérlegelt előnyök
Az erdőtanúsítás tudományos értékelése fontos, hogy tájékoztassa támogatóit, hogy értéket kapnak a pénzükért.
A trópusi erdőkkel kapcsolatos minden érintett fél, a helyi közösségek, a politikai döntéshozók és a nemzetközi piacok számára, előnyös lenne tudni, hogy minősített erdőkből származó faanyag nagyobb társadalmi-környezeti, gazdasági és politikai előnyökkel jár, mint más lehetőség, mint a nem tanúsított fakitermelés vagy természetvédelmi területeken végzett fakivágás.
Jótékonysági alapítványoknak és kormányoknak is, amelyek támogatják a tanúsítást, meg kell tudniuk, hogy az általuk biztosított támogatás a kívánt hatásokat eredményezi.
„Meg kell ismerniük, hogy hiteles-e és van-e hatása," - mondta Manuel Guariguata a CIFOR egyik vezető kutatója és a tanulmány társszerzője. „Egy adományozó szemszögéből, sok millió, ha nem több tucat millió dollárról beszélünk, amit már befektetett a tanúsításba, és eddig nincs bizonyítékuk arra, hogy a befektetéseik hatékonyak-e."
A tanúsítás hatásainak felméréséről a kutatások azt mutatják, kettős értékelési ütemtervet kell kidolgozni, a tanúsítás várható társadalmi, gazdasági, politikai és környezeti hatásairól, valamint arról, ahogy a folyamat zajlik.
A hatás értékelésének az a nehézsége, hogy az erdők ki vannak téve a különféle hatásoknak, és a tanúsítás csak egy ezek közül. A mérési mutatók tehát nem elegendőek annak megállapításához, hogy bizonyos célok elérésénél a siker vagy kudarc tulajdoníthatók a minősítésnek.
„Valakinek meg kell mondani: OK, elérted ezeket a célokat, de hogyan csináltad?" – fűzte hozzá Romero.
A hatás keretei
A tanulmány például bemutatja, hogy kevesebb munkával kapcsolatos baleset következik be erdészeti dolgozók között – az egyik kívánatos eredménye a tanúsításnak -, de ezt eredményezhetik a szigorúbb biztonsági előírások is, nem pedig a tanúsítás.
„Szükségünk van egy elméletre ahhoz, hogy a tanúsítás céljait miként lehet elérni. Így fogjuk tudni szétválasztani a minősítés hatását más tényezőktől, mint például a kormányzati politikától" - mondta Romero.
A kutatók célja egy jobb erdőgazdálkodás felé vezető úton az „elmélet változása”.
„Ez egy mentális modell, amely segíti az értékelőt, hogy észlelje a konkrét tevékenységeket, hogy hozza létre a kívánt eredményeket, és a tanúsítást miként kapcsolja össze más tényezőkkel" – magyarázza Guariguata.
Bár a dolgozat építőkövei biztosítják, hogy összeálljon az elmélet változása a világ bármely pontján, figyelmezteti a kutatókat, hogy, követniük kell a részvételen alapuló megközelítést a helyi érdekelt felekkel, mielőtt egyértelműen meghatározza a modell elleni érveket.
„Lényegében az embereknek az asztal körül kell megvitatniuk, mi az, amiért a tanúsított erdő egyre kívánatosabb a társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi szempontból" - mondta Guariguata.
A cél a pártatlanság
A másik kihívás a tanúsítás minősítésénél felismerni és elkerülni az előítéleteket a kutatóknak is, amikor kiválasztják a mintaterületet. Mivel a tanúsítás önkéntes folyamat, a minősített és a nem minősített erdők nem véletlenszerűen elosztottak minden egyes elemzésnél. A vállalat azon elhatározása, hogy belépnek vagy elhagyják a tanúsítási rendszert, egy sor tényezőtől függ, ami szintén befolyásolhatja a döntést.
„A legnagyobb kockázat az lenne, hogy bemenjen egy országba, és hasonlítson össze egy tanúsított erdőt a legközelebbi nem minősítettel. Annak ellenére, hogy lehet, hogy nagyon közel van ökológiai szempontból, de nagyon eltérő lehet más tekintetben" – magyarázza Guariguata, hozzátéve, hogy a különbségek abból is adódnak, milyen régen minősítették az erdőt.
Úgy tűnik, hogy a megfelelő összehasonlítási - az úgynevezett tényellentétes - pontok megtalálása jelenti a tanulmányozó kutatók számára az egyik legnagyobb kihívást a jövőre.
Romero javasolja, hogy több kutatás segítségével töltsék meg az értékelési modellt, beleértve a folyamatban lévő vizsgálatokat a méretbeli eltérések, tapasztalatok és egyéb jellemzői szerint az erdőgazdálkodói egységekben.
„A kutatás korai szakaszában vagyunk," – szögezi le Guariguata. "Van egy keret, ami, azt gondoljuk alkalmazható globálisan, de ez általános, és hozzá kell igazítani az adott ország körülményeihez. Ez nem nevezhető protokollnak vagy bárminek, ami kőbe van vésve, de azt hiszem, egy jó lépés előre." Thomas Hubert
