1912. augusztus - Dr. Wagler Pál terjedelmes monographiájából 1) merítjük az alábbi adatokat, melyek erdészeinket is közelről érdeklő mythológiai és művelődéstörténelmi vonatkozásunkkal ösztönzőül szolgálnak arra, hogy a néppel érintkező szaktársak ezekre a nálunk szintén bővebben kínálkozó s a pogányság fakultuszát képviselő hagyományokra is kiterjesszék figyelmüket. Köztudomás szerint a tölgy Jupiternek volt szentelve. Olim, quas vellent esse in tutela sua, Divi legerunt arbores. Quercus Jovi Et myrtus Veneri piacúit, Phoebo laurea, Pinus Cybelae, populus celsa Herculi. 2 ) Arborum genera numinibus suis dicata perpetuo servantuo: ut Jovi aesculus, Apollini laurus, Minerváé olea, Veneri myrtus, Herculi populus 3) „Apta fretis abies, bellis accomoda cornus, Quercus amica Jovi, tumulos tectura cupressus" 4)
„Et quae deciderant patula Jovis arbore glandes". 5) Aériae quercus silva alta Jovis 6) nemorumque Jovi quae maxima frondet Aesculus.7) Sicubi magna Jovis antiquo robere quercus Ingentis lendat ramos.8) Quercus in tutela Jovis est.9) Haec enim arbor (scilicet ilex) in tutela Jovis est.10)
A Zeus templomok közt legrégibb és leghíresebb a dodonai Epirusban. Annak szent tölgyesében különösen csodatevő hírben állott egy terebélyes tölgy, mert az istenség azt otthonául választotta.1) Ezt a mythosi felfogást a Janina környékén mind e mai napig gyakori égi háborúkkal magyarázhatjuk meg. Például 1865. évi június folyamán 23 napon át mennydörgés, villámlás 2) ismétlődött erre felé. Minthogy pedig általános tapasztalat szerint a villámcsapás leggyakrabban a mélyen gyökerező tölgyfákba sújt s az égiektől így megjegyzett fát, (…), a helyet (…) néven Zeus választottjaként tisztelték, könnyű elgondolni, miért alakulhatott
olyan nagyhírű búcsújáró hellyé égzengéses Dodona?
Az isteni jellel kiválasztott fákban lakozván az Isten, Zeust ezért (…), vagy (…) (fagutalis) stb. jelzőkkel innen kezdték imádni s így fejlődhetett itt apránként ki Zeus mythosa.
De az árkádiai Pelasgos király Lykaos nevű fia a róla elnevezett hegyen szintén egy nagyhírű Zeus templomot létesített. Ennek közelében a Hagno nympháról elnevezett forrást keresték fel szárazság idején s a szent tölgy ágacskáját annak üde vizébe merítve kérték az esőcsodát (aquaelicium), mely új életre kelté a tikkadt növényzetet.
Trójának skáiai kapuja előtt a phegostölgypár szolgált Zeus gyermekeinek: Athene és Apollónak pihenőjéül. Ezek keselyűk alakjában figyelték a trójaiak és achaiok viaskodását s a levegőből időnkint le-leszálltak. De Zeus mellett a hegyek anyja Rhea (=Kybele Rhea)3) s azzal együtt az árkádiai pásztorok Pattja is kedvelte a
tölgyet s azért a nekik szóló áldozásokat tölgykoszorúval végezték.
És egy zenei versengést Apolló és Pán közt Tmolos lydiai hegyi manó fején tölgykoszorúval, halántékain lecsüngő makk-koszorúval 4) döntött el.
Demeternek, aki pedig az ősi makkdara helyett a szemesebb gyümölcstáplálékra szoktatta rá népét, ennek daczára szintén tölgyfákat szenteltek. Argos közelében a Parthenion hegység tölgyligetét híresíti el éppen az ő szentélye. A gabona aratását megelőzőleg Ceres oltárát körültánczolva, az ájtatos zsolozsmákat azért énekelték tölgykoszorúval.1)
Héra, Zeus felesége jogán szintén részesült a tölgykultuszban.
Az ephesusi híres Artemis első szentélyét, az Artemisiont is tölgy képezi. A rege szerint a Heraklestől s Dyonysostól üldözött amazonok abba menekültek. Hippa amazon királyné egy tölgy alatt megáldozván,
az amazonok azt körültánczolták. Az albán hegyi nép leányainál ma is szokásos fegyvertáncza az amazonok eme fegyvertánczából fejlődhetett ki.
Heracles is, mint Zeus fia, szintén részese a tölgyáldozásoknak; s a pontusi Heraclea városának 2) alapját éppen azért két tölgy ültetésével vetette meg. Az atyjának szentelt dodonai szent tölgy tudata végórája közeledtét is s az Oeta hegy egyik tölgyfája alatt máglyán elhamvasztódva 3) istenült.
Dionisosnak ugyan mi köze sem vala a tölgyhöz, de a melléknevet mégis arról kaphatta, hogy a neki szentelt szőlő 4) és borostyán (hedera helix) egyaránt tölgyfákra szerettek kapaszkodni. A bachansnők azért borostyán-, tölgy- és taxusgallyakból font koszorúval ropták tánczukat s tölgyleveleken pihentek.
Még az alvilág istennőjének: Hekatenak is örökzöld levelű növényeket áldozván, a tölgy is ezek közé tartozott. Hekate egyébként Rheaval sok tekintetben rokonjellegű a néphitben.5) Az Eumenidak, Moirak és Persephone templomai mellől szintén nem maradhatott el a tölgy. Amazoknak különösen a sötétlő Quercus Cerris szólt. Az árkádiai (Persephone) szent berkében is egy olajfa és Quercus Cerris álltak csodahírben. A rege szerint ugyanis közös gyökér táplálta ezeket. S általában az örökzöld és bőrlevelű fák az alvilági istenségek kegyeltjei valának. Azárt a tölgy, s a gesztenye a szerencsés fák közé számítottak.
De habár a tölgy általában szerencsehozó fa vala, azért démoni jellegű tölgyeket is tiszteltek. Bostiabru a Delphibe vivő physusi szent úton a Phorbas tölgyben lakozott Phorbas. A rablást kedvelő phlegyaiak gonosztévőit sújtó Isten az általa elítéltek koponyáit elrettentésül e fa ágain porlasztá el. Zeus ugyan villámával elhamvasztá a fát; de századok múlva is „koponyás tölgy" vala a hely neve, borzadva haladtak ott el. Ez a hagyomány még az emberáldozások korából maradhatott fenn.
A Dryadok és Hamadryadok hite a régi facultus poeticus maradványai. A Dryadok szó szerint a tölgyet jelentvén azt az őskort hirdetik, a mikor minden fában, de különösen a terebélyes, szép növésű tölgyben isteni hajlékot gyanítottak. A Hamadryadokat is Nympháknak rajzolták, bájos szüzek képében ábrázolták, akik örvendeztek a tölgyek virulásán s búslakodtak, ha azt hervadozni látták. Aki egy ilyen Hamadryadától kiválasztott tölgyfát kidöntött, azzal a benne lakozó Nymphát is megsemmisítette.
Az ilyen cselekedet nem is maradt büntetlenül; míg aki a Nympha korhadozó, vagy düledező fáját feltámasztván, megmenti, jutalmat nyert. Számos legenda hirdeti ezt s a görög Hamadryadok párjai a római Virae ( = Virgines) querquetulanaek. Festus szerint ezek: Nymphae praesidentes querqueto virescenti.2)
A rómaiak Jupiter Feretriusa a Capitolium szent tölgyére vonatkozik. Itt áldozott Romulus, mert ez vala az Istenség temploma.
Ezen tölgy alá építik aztán az első kőtemplomot is s Marsnak, mint Romulus és Remus atyjának s a rómaiak hadi Istenének ezért szenteltek tölgyet. Suetonius, Vespazianus császár életiratában (cap. 5) egy quercus antiqua quaret erat Marti sacva-ról emlékezik meg, mint „Flaviusok szerencsefájáról". Minden születésnél egy letört ágról jósolták meg a kisdednek jövendőjét. Haud dubia signa futuri fati. Ha az ág törékeny, gyenge vala, a kisded sem élt sokáig. Erősebb ág (instar arboris) szép jövőt, hatalmat ígért.
Minthogy pedig a tölgyfákon fészkelő harkályt Mars hírnökének nézték, azért a latin jósló Isten neve is Picus.1) Ennek neje Canens, fiuk Fannus.2) Canenst egy faágon ülő harkály 3 ) képviselte s az augur is rendesen mint ifjú jelentkezett fején egy harkállyal.
Így alakult ki az a monda is, mely szerint, mikor Canea vagy Pomona Picust megszerette, Circe boszorkány merő irigységből és féltékenységből megrágalmazta Caneat. Ezért Canea Circet megátkozván, az harkállyá változott. Ez a Picus az Aventinus hegy jósda berkébe lakozván, a Fannus Fatuus szintén ott tanyázott. Nem érdektelen az sem, hogy az argonauták aranygyapja szintén egy Aresnek szentelt tölgyágra került s hogy a
diadaljeleket a tropheákat először tölgyfákra aggatták.
Tölgyek alatt kérték a segítő Zeus Jupiter pártfogását és tölgygallyal vonultak a csatába. Éppen azért a hadi zsákmány java részét a görög Zeus-nak, a rómaiak a Jupiter Feretriusnak áldozák.
Így vált a tölgygally hadi jelvénnyé, a görögök (...)-jává. A históriai idők győztese ugyan babérkoszorút nyert, de Ovidusból láthatólag a legrégibb kor vitézei „aesculeae . . . frondis honorem" nyertek.4)
Még becsesebb vala a Corona civica. Ehhez eleinte a Quercus ilex örökzöld lombját használták. Idővel magis placuit et aesculo Jovi sacra-ról) szedték a lombozatot. Plinius szerint: militum virtutis insigue clarissimum. 6) Quuantilianusnál:  „difficillima et gloriosissima omnium."1 ) Még a hadi kitüntetések, a dona militariak is tölgyfából készültek s ezt utánozták ezüstből, aranyból és a császárok éppen azért a corona muralis (fa és
kővárért), c. valiaris (sánczvívásért), a coronae muralis, aurea et rostratae (hajó orrával sem értek fel a corona civicaval. Csupán a corona graminea sive obsidionalis haladta túl. 2) Az vala nobilior.
A corona mint dona militaria Krisztus előtt 496-tól lépett életbe s a c. civica megnyerése nem vala könnyű feladat. Az arra illetékest erős próbáknak vetették alá. Leges artae et superbae. 3) De nagy is volt a becsülete. Egész életén át viselhette azt s a szenátus is felállással tisztelgett előtte s családtagjain kívül atyja, sőt nagyapja is adómentességet élvezett. A császárok pénzveretein is fel-feltűnő eme sorok:
OB
CÍVIS
SERVATOS
szintén a coronae civicara vonatkoznak.4)
Utóbb a tölgyleveleket aranyból készítették meg, s maguk a császárok is tetszelegtek ezekkel. Így Nero Olympiában négy aranykoszorút áldozott.
Nevezetesek valának a sortes praenestinaek is. Latium híres városában quercus roburból készült koczkákkal jövendöltek a Fortuna templom papjai. Betűk, írásjelek szerint folyt a sorsvetés s ereket s koczkákat valamelyik Jupiter szentély tölgyéről vágtak, miként a dodonai jósdánál is történt.
Ép ily érdekes adatokat találunk a germánok és szomszédaik tölgy kultuszáról. A kelták erdőforrás tisztelete általában ismeretes.
A druidák tölgyfák alatt áldoztak s Maine deportementban a régi kelták ivadékai szántóföldeiken ma is tiszteletben tartják a tölgyet. Július Caesar Massilianát (Marseille) a kelták szent berkeket ki akarván irtatni, a katonák nem mertek fejszét emelni az isteni tölgyekre,1) míg Caesar maga példát nem adott arra, mert az istenek haragjától még inkább féltek, mint Caesartól. Nodosa impellitur ilex silvapue Dodones 2) Mai napság már híre, pora sincs ezen a környéken a tölgynek, melyet a druidák 3) okos tanításai
egykoron fenntartottak. Északi Francziaország tőzegvidékein, mint Abbeville közelében Yseuxnél s a Somme lápból 14 láb átmérőjű tölgyrönkőket ástak ki.
A kelták a fagyöngyöt, mely előttük érthetetlen módon fejlődik, szintén isteninek tartottak. Különösen a tölgyfákra letelepült fagyöngy varázslatos jelenséget képezett. Éppen ezért az újesztendő első újholdját követő hatodik napon a fehér lepelbe burkolt druida két fehér bikától vont szekéren kiment az ilyen fagyönggyel megkoszorúzott tölgyhöz s aranykésével megszabott szertartások közt lemetszette azt, kifeszített kendőkkel felfogva hazavitte. Az ilyen ág érintése minden bajtól, varázslattól, betegségtől, szerencsétlenségtől mentesítette az illetőt. 4) Az ág pora visszaadja például az állatok termékenységét. A görög felfogás szerint is a fagyöngygally az alvilág kapuját is felnyitotta.
De napjainkban szintén csodatevő erőt tulajdonít a fagyöngynek a néphit Németországban. Gyermekek nyakára illesztett fagyöngy biztos szer az igézet s a betegség ellen. A gonosz szellemeket fagyöngy-olvasóval 5) tartják távol stb.
Az italba kevert fagyöngy biztos gyógyszer. Hét éves korában tejbe áztatott fagyöngyöt itatnak a gyermekekkel, mert az minden járványtól, betegségtől mentesíti őket. Húsvétkor, böjtmás éjjel a jó barátokat fagyöngygallyal meglepni s veregetni szerencsét hoz. Francziaországban fagyöngygallyal kedveskednek az új esztendei üdvözlők. Angolországban karácsonykor, újévkor a házakra illesztett zöld gally közé fagyöngyöt keverve fokozzák a jókívánságok foganatát. A skandináviai mithologiában legjelentősebb szerepet nyer a fagyöngy. (Viscum album.)1)
A germánok Donárja kedvelte a tölgyet, minek jeléül villámait is belesújtotta. A tölgy alá menekülő óriásokat is villámmal pusztította el; de a bükkfa alá hatalma már nem terjedt ki.
A szláv eredetű poroszoknál több csodatevő tölgy emléke él ma is.
Az ősgermánok sűrű tölgyerdők mélyén áldoztak. Tacitus szerint nem „ex magnitudine caelestium deos parietibus cohibere"; hanem „lucos ac nemora consecrant."2) A semnónok szent berkében: silva augurus patrum et prisca formidine sacra, 3) még emberáldozás is folyt. Az ilyen szent helyek fáit sérteni halálos vétek számba ment. Hisz még a középkorban is erős tilalom alatt állottak a makkfák, határjelzők.4) A góth nyelvben akran gyámolitót jelentvén, az akran vagy „Eckern" 5) tölgyek a vallás oltalma alá estek. S ezt a vallásos védelmet váltotta fel utóbb a királyi hatalom tilalma. Hessenben Dreieichenhain városka (Offenbach kerület) Langen vasúti állomástól 5 km-re a középkori „zur Dreieichen" királyi erdőség czentrumaként az egykori szent berek három tölgyéről 6 ) kapta nevét. A Németországban gyakori Heiliges Holz, Heiligen loh, Heiligenhölz (a Frank erdőben) és der Hain sok fátlan vidéken őrzi a pogány idők szent fáinak emlékét.7)
A középkor templomai, kápolnái is keresték a szent fákat s az erdőpusztítást kegyetlen büntetéssel tilták. Igy 1401-ben Hessen Homburgban a Taunus keleti lejtőjén pl. ez a szabály szólt:
a ki egy tölgy vagy bükkfát megsért, annak hasa felvágandó s a beleivel kell a fa sebét bekenni!
A Rajna mellékén, Elsass-Lotheringiában s általán a katholikus nemesség közt, a druidák fakultusza, a Mária kápolnákkal tartja magát. Flandriában 1634-ben „Unserer lieben Frauen weissen Zweige" Elsassban, Plobsheim mellett „Maria zur Eich", a Hanau-Lichtenberg grófságban, Qörsdorfnál „Unserer lieben Frau zur Eich", Stundnál „ Unserer liebe Frau zur Eschen" sok más hasonlóval búcsújáró helyek. Felső-Ausztriában Auroldsmünsternél „Maria Eich" s Alsó-Ausztriában Hornnál „Marienkirclie zu den drei Eichen" még hazánkból is látogatott búcsúhelyek. A germán nép szent tölgyeseit előszeretettel döntögették le a térítő barátok, hogy ezzel is szembetűnőbbé tehessék a pogány istenek tehetetlenségét.
Az ilyen szent tölgyből épített zárdák falán aztán nem egyszer vérfoltokat látott a néphagyomány s az ősi Wodan (Wodansheer, Wnotansheer), vagyis a germán szélisten der wilde Jager alakjában időnkint végigszáguld ma is haragjában. Másutt a kereszténység behatása alatt Donar szentfájába költözött az ördög az ő törpéivel, óriásaival s más kísérteties szellemeivel egyetemben. Éjjelente rémes huhogás, üvöltözés jelzi az ilyen quercus diabolica-kat. Brabantban, a Sonienwald mélyén rettegett a környék a XVII. Században egy ilyen tölgyet, „Diabolica quia de coelo per fulmen cui diabolus saepe cooperatur, tacto ve per suedum quasi secta".
A bieli tó Péter szigetének tölgyeseiben, ahova óriások töltése (Heidenweg) vezet, gyakran feltűnik a talpig zöld ruhát viselő ördög, kit der Grüne néven emleget a nép. Rendesen nagy szélviharok következnek utánuk. Ilyen zöld embert Torda-Aranyos megye hegyalji községeiben ma is szerepeltet Téglás István szerint a népszokás s ott Gocojnak 1 ) hívják.
A tölgybabonákról, a tölgy ó-testamentom vonatkozásairól s a történelmileg nevezetes tölgyekről, valamint a német költészet és népdalok tölgyeiről már meg sem emlékezhetünk. A germán néphit a világhódítók kiválóságát is a tölgynek tulajdonítja. Attila kardja egy tölgy alá vala rejtve, Lingg Attilát Schwertjében ezért énekli: Untern Eichbaum auf der Heide Liegt ein Riesenschwert walt, Oft in seiner dunklen Scheide Zuckt es durch den Felsenspalt.
A csehek Zizskaja is azért vala oly félelmes, mivel tölgyfa alatt született.
Befejezésül a németországi tölgyóriások irodalmát kívánjuk még idejegyezni, tájékoztatásul azok részére, akik tán ez irányban tovább szándékoznak nyomozni. Ajánlatos segédkönyvekül ezeket sorolja fel Wagler:
1. Reling-Bohnhorst 12. 1.
2. Gartenlaube 1880. Nr. 26. Lindner Ferdinánd illusztrált
czikke a Hasbruch nevű tölgyóriásról.
3. Mielk: Die Riezen der Pflanzenwelt.
4. Göppert: Die Riezen des Pflanzenreiches.
5. Gartenlaube Jhg. 1869. 47. 1.
6. Herman Wagner: Malerische Botanik 178. 1.
7. Herman Jager: Deutsche Bäume und Wälder. 17. 1.
8. Kari Müller von Halle, Das Buch der Pflanzenwelt, I.
Bd. 232. 1.
9. v. Humboldt Kosmos, I., 298. 1.
10. Kerner von Marilaun, Pflanzenleben, I., 681. 1.
11. Rossmásler: Der Wald 39. 1.
12. Koch. Dendrologie, 2 Th. 2 Abth. 26. 1.
13. Deutsche Rundschau von Rodenberg 1890 júniusi füzet, 404. 1.
14. Dorenwell-Hummel: Karakterbilder aus deutschen Gauen, Städten und
Statten. 2 Abth. Bilder aus dem norddeutsche Binnenlande 208. 1.
15. Wilibald von Schulenburg Wendische Volkssagen und Gebrauche
aus den Spreewald 29. 1., jegyzet a 296. 1.
16. Leipziger Illusztriert Zeitung 1891 febr. 21., az u. n. Kaiserreiche, a tireri
kerületben. 22. O. Lohr, Die Linde ein deutscher Baum. Spandau.
1889.
22. E. Plaumann, Die deutsche Lindenpoesis. Programm des
königl. Gymnasiums zu Danzig. Ostern. 1890.
23. Bechstein, Mythe, Sage, Máre Und Fabel.
24. Grüne, Volkssagen und volkstüml. Denkmale der Lausitz.

Minthogy ezekből az adatokból is azt láthatjuk, hogy az ókori természetimádás hitelveiben mindaz le volt fektetve, amivel a modern erdőgazdászat a középkor hitújítóinak fanatizmusától elpusztított erdőtenyészet virulását helyreállíthatónak tartja, azért a néphagyományokban s babonákban nálunk is fel-feltünedező
fatisztelet reminiszczencziáit nagyon is érdemes volna apránként szintén összegyűjtögetni. A fák napjának ünnepeivel, a fiatalság faültetésével s a históriai fák szent hagyományaival, a határfáknak a serdülő ifjúságra kötelező szentgyörgynapi ünnepélyes látogattatásával a családi örömünnepek (házasság, keresztelés) emlékfaültetéseivel, magvetésével a törvény erejénél is hatékonyabban munkálhatjuk az erdők felújítását és kímélését. — r.

1) Dr Paul Wagler: Die Eiche in Altér und Neuer Zeit. Eine mythologischkulturgeschichtliche
Studie. II. Theil. Der I. Theil ist zu Ostern 1891 als wissenschaftliche
Beilage des Programms des Königl. Gytnnasiums zu Wurzen i. S.
erschienen. Berliner Studien für classische Philologie und Archaeologie XIII. Bd. II. Heft. Berlin. 1—128.
2) Phaedrus Fabuláé III. 17.
3) Pliniuso Naturális históriáé libri XIII. 3.
4) Claudian. de raptu Piosopinae 2. 107. I.
5) Ovidius Metamorphosis 1. 1106.
6) Vergilius Aeneis 3. 680.
7) Vergilius Qeogrgicon 2. 15.
8) Vergiliun Qeorg. 3. 332.
9) Sehol. Verg. Ecl 1., 17.
10) Sev. Verg. Aeneis 5. 129.
1) Preller, Oriechische Mythologie. I. Band. 297. Unger, Philologus. 1863.
393. 1. Duneker M., Qeschichte des Alterthums. V. Band. 120. Weisser, Bilderatlas
zur Weltgeschichte. Taf. 73. Fig. 21. (Epirus érmei.) Patrae egyik éremveretén is tölgykoszoru képezi a villámmal együtt az istenség legfőbb attribútumát, mint azt Weisser atlasa 35. táblája, 14. ábrája is szemlélteti.
2) Mommsen Tivadar: Delphika 5. Griechische Jahreszeiten 432. 1. Lorentz
Die Taube im Altertum.
3) Dierbach: Flóra mythologiea 26. 1. Aristophanes Thesmophoria Zeusai
cz. művében 114. 1., a tölgyfákat fakasztó hegyekről énekel. A makk tápláló
erejét Rhea-ió\, a föld anyjától nyerte, a mythologiai felfogás szerint.
4) Ovidius Metaorphirsis 11., 137. Quercu coma caerula cingitur et pendent
circum cava tempóra glandes.
1) Vergilius, Oegicon 1. 377. 1.
2) Plinius Natúr. hist. XVI. 239.
3) Az Oeta azonban túlemelkedvén a tölgyrégio határán inkább a máglya
anyaga állhatott tölgyből: „quercina matéria" ugy, amint azt Schneider Ottó
I. Bd. 231. a TOO 8puE-ra magyarázza.
4) Euripides Bacchae = Báxx°u 110. Theoeritos 263.
6) Roscher: Mythol. Lexicon, Silene 96. és 125. I.
ugyanis közös gyökérzet táplálta ezeket. S átalában az örökzöld és
bőrlevelü fák az alvilági istenségek kegyeltjei valának. Azért a
tölgy, a gesztenye a szerencsés fák közé számítottak. (Makrobius
3., 20., 2. Eyssenhardt kiadásában: Ait enim Veranius de verbis
pontificalibus: felices qut antur esse quercus, aesculus ilex etc.
Lásd Bötticher, Baumkultus 304. I.1)
1) Pausanias: nepívj-í^S vj{ 'EXXaSoj 8. (Apxaomá) 37. 10.
2) 261 (a) Müller kiadás. Vesd össze Henzen, Acta fratrum Arvalia 145.1.
és Varró de 1. 1. 5., 8. § 49., valamint Preller: Römische Mythologie II. 88.
1) A harkály jóslásról lásd Hopf, Thierorakel und Orakellhiere. Ezt a jóslást
a sabinoktól tanulták el a rómaiak.
2) Vergilius Aeneis 7., 98.
3) Ilyen ábrázolás Daciában is mutatkozik. Így Potaissa (Torda) romjaiból
Téglás István nyug. tanfelügyelő múzeumában Tordán láthatunk egy durván kinagyolt szoborrészt, mely faágon kopácsoló harkályt tart a kezében. Ez tehát Fannus nejét, Canenset ábrázolja. Olykor egy augur is társult az augurbottal, később egy ifjú, kinek fején ült a harkály.
4) Ovidius Metamorphoois 1. 448.
5) Plinius Natúr hist. 1. XVI. 12.
6) Plinius Natúr hist. 1. XVI. 7.
1) Quintilianus 6., 3., 19.
2) Pinius, Natúr hist. XVI. 6. és 13.
3) Plinius, Natúr hist. 1. XVI. 12.
4) Cohen, Med. irap. 21. Octavianus Augustus nr. 206—2/6. 91. Nr. 367.
114. 1. Nr. 377. 115. 1. Nr. 434. a 124. 1.
1) Masius: Naturstudien 429. fortes lremuere manus motiqtie verenda
maiestate luci, si robora sacra ferierunt, in sua eredebaut redituras membra
secures.
2) Masius: Naturstudien 192. 1.
3) A druidákról lásd Grimm Mythologische Nachtráge 305. 1. A druidák neve
is a tölgyből eredhet, Plinius egyenesen a őp'js-ból származtatja Naturcheit
XVI. § 249. Curtius is ezt hirdeti. Langegg deutsche Rundschau 1890 június f.
405. 1. a gallok idejéből (isten és ronyd = beszélő magyarázza).
4) Plinius, XVI. 250. szerint a druidák nyelve szerint mindent meggyógyító,
Omnia sanantem apellantes suo vocabulo. Warnke, Die Pflanzen in Sitté Sage
und Geschichte. 100. 1. Wagner, Materische Botmuk. 6. 1.
5) Dierbach : Flóra mythologica 151. Grimm: Mylhologie Nachtráge 353.1
1) Mannhardt: Germanische Mythen 134. 1.
2) Tacitus, Gerraánia 9.
3) Ugyanott 39.
4) Henne-Am Rhyn, Die deutsche Volkssage 2 Auf. 901.
5) Maunhardt, Baumkult. 39 és 76. Grimm Mythologie 543.
6) Grimm, Mythol 60 1.
7) Görlitz város a wendek bevándorlása előtt szintén ilyen szent liget
vala. Egyik utczáját máig Hainwaldnak hívják. Carl Haupt Sagenbuch der
Lausitz II. Th. 71. 1.
1) Téglás István: A Gocoj. Ethnographia 1911. évf.