XVI. Erdőrendezési Napok
Sátoraljaújhely, 2006.szeptember 7 – 9.

Igen tisztelt Vendégek! Kedves Résztvevők! Szeretve Tisztelt Kollégáim!

Mielőtt az előadások sorába iktatott szerény beszámolómba kezdenék, engedjétek meg, hogy az Erdőrendezési Szakosztály elnökeként, néhány üdvözlő szóhoz kötve, méltassam az erdőrendezést.
Az erdész szakma iránti alázattal köszöntelek benneteket a XVI. Erdőrendezési Napok alkalmából.
 Nem a kor, nem a velejáró könnyített felelősség beszél belőlem, hanem az a büszkeség, mely méltán tölthet el Mindannyinkat, akik hivatásul – sokan életcélul – választottuk az erdészetet és azon belül az erdőrendezést.

Az erdőrendezés eredete több mint négyszáz év előtti időkre tehető, az első „erdőrendtartások” idejére. Ilyen nagy múltú az erdőrendezés, az a valódi mérnöki tevékenység, amely nélkül az erdő örökös fenntartása, használata elképzelhetetlen lenne.
Az erdőrendezés hallatán, a kívülállónak is a rend jut az eszébe.
Az erdészetben, az erdőrendezés feladata úgy szabályozni a gazdálkodást, hogy az erdő tartamosan szolgáltassa azt a legnagyobb hasznot, amely a fennforgó körülmények közt elérhető.
Ez a tartamosságra való törekvés az erdészetnek olyan sajátossága, amellyel sok más tudományt, tevékenységi kört megelőzve emelkedett évszázadokkal ezelőtt irigylésre méltó erkölcsi magasságba.
A ma oly divatos „fenntartható fejlődés” fogalma jelenti azt, amit mi erdészek sok-sok évvel ezelőtt „tartamosság” elnevezéssel vezettünk be.
Az erdőrendezés több korszakot megért. Felfelé ívelő pályáján voltak válságos időszakok. Egyik-másik szorult helyzetet, a mostani alkalomhoz hasonlóan, a szakosztály nyilvánossága előtt tárgyaltuk meg.
Talán néhányan még emlékeznek az 1988-ban Barcson, az 1990-ben Veszprémben és az 1998-ban Zamárdiban tartott Erdőrendezési Napokra, amikor szintén féltettük valamitől az erdőrendezést.
Az erdőrendezésnek több száz éves múltja van.
Ha valaki meg akarja változtatni, annak ismerni kell a létrejöttének szükségességét, körülményeit, az évszázadokon át betöltött szerepét, a mai feladatait, jelentőségét, a távoli jövőre nézve kitűzött célokat és akkor venni a bátorságot a gyökeres változtatásra, ha annak hatásait is előre vetítette.
Bőven ki tudnám tölteni a rendelkezésre álló 10-15 percet az erdőrendezés jelentőségének méltatásával, de a meghívóban szereplő előadásokkal lefedett szakterülethez igazodva rátérek a rövidre fogott tájékoztatóm témájára.
A szakosztály tagjainak pedig javasolom, hogy még az ősz folyamán – ha ezzel egyetértenek – tárgyaljuk meg, foglaljuk írásba véleményünket az erdőrendezés körül kialakult helyzetről és – esetleg az Elnökség támogatásával – juttassuk el állásfoglalásunkat a megfelelő fórumokhoz.

A meghívóhoz csatolt programban az alábbi címet kapta beszámolóm:
Az erdészeti szakirodalom megújításának folyamata és kapcsolata a vidék és térségfejlesztéshez
(alcím: A táji erdőgazdálkodás, erdőművelés kapcsolata a vidék és térségfejlesztéssel)

Fontosnak tartottam, hogy alcímet adjak ennek a kis referendumnak, mert az erdészeti szakirodalom egy szeletéről, a „Zöldkönyvek” megújításáról és a megújítandó műveknek, a rendezvény fő témájához való kapcsolódásáról szeretnék néhány szót szólni.
Az MTA Erdészeti Bizottsága kezdeményezésére, 2000. évben indult ennek a jól ütemezett feladatnak a végrehajtása, de az elmúlt néhány évben veszített lendületéből, különféle objektív, leginkább forrás hiányra visszavezethető okokból.
A feladat letéteményese az Állami Erdészeti Szolgálat átérezve e tárgykörben vállalt kötelezettségét, felelősségét, az FVM (korábbi) Erdészeti Főosztályának elvi támogatásával, az intézmény költségvetésében el nem különített, a feladat folytatásához feltétlenül szükséges forrás biztosítása mellett, folytatta ezt a sokunk által nagyon fontosnak tartott munkát és remélem lesz erre lehetősége a jövőben is.
Az elmúlt hat esztendőben végzett munka eredménye, az új erdészeti tájbeosztás és az első kötet, melynek szerzői a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának alkotói csoportja, Bartha Dénes, Berki Imre, Bidló András, Király Gergely, Mátyás Csaba és az ÁESZ munkatársai. A kötet címe: „Magyarország erdészeti tájai”. A könyv, közvetlenül a kiadás előtti állapotban van, még ez évben a szakközönség elé kerülhet.
Az 1964-ben megjelent könyvsorozat megújításának indokairól, már korábbi fórumokon hallhattunk. A teljesség kedvéért szükséges ezeket, vázlatosan ismertetni, kiemelve belőle azokat, amelyek a vidék- és térségfejlesztéssel kiépülő kapcsolatban, fontos szerepet játszanak.
A megújításra váró ún. „zöld könyv” sorozat azt a célt szolgálta, hogy az 1961. évi erdőtörvény szellemében egységes és a végrehajtás során ellenőrizhető szakmai elveket érvényesítsen az ország valamennyi erdejében. Mégpedig úgy, hogy e közben közelebb vigye az erdőművelést a természethez, jobban hozzáigazítsa magához az erdőhöz. Ezért nem vetette el az ország különböző természetföldrajzi tájain történelmileg kialakult erdőművelési eljárásokat, de az erdő- és termőhelytípusokra történt adaptálásukkal biztosította azoknak országosan elérni kívánt egységét.
Nem kisebbítve, sőt kiemelve az 1961. évi erdőtörvény érdemeit, ezzel a kombinációval egy olyan kedvező rendszer jött létre, amely egyrészt természettudományos alapokon nyugodott; másrészt eléggé rugalmas volt ahhoz, hogy megfelelő mozgásteret biztosítson a gyakorló erdőgazda számára, a változó körülményekhez való alkalmazkodáshoz.
Ugyanakkor az erdészetpolitikai irányítás is nyugodt lehetett (mert ellenőrző szervein keresztül folyamatosan meggyőződhetett) a felől, hogy az erdőrészletek szintjén az erdészetpolitikai koncepcióban meghatározott irányban halad az erdőgazdálkodás.
Az első kiadás óta több mint négy évtized telt el. Az akkoriban kitűzött erdőművelési célokból sok minden megvalósult, mások pedig szükségszerűen módosultak. Maguk a – hajdan minden erdészetnél közkézen forgó – „zöld könyvek” is eltünedeztek az irodák, a szakemberek könyvespolcairól, nehezen elérhetővé váltak. Időközben fejlődött az erdészeti tudomány, azon belül az erdőművelés elmélete és gyakorlata is, és megváltoztak a termelési eljárások, a technika és technológia is. Erdeinkben, jelentősen átalakultak a tulajdon- és birtokviszonyok, és az erdő kezelésének szabályozása. Tagjai lettünk az Európai Uniónak. Terjedőben vannak a különböző minőségbiztosítási rendszerek.
Jelenleg hatályos erdőtörvényünk érvénybe lépése óta is már 10 esztendő telt el. Ismerve az erdők tulajdonlása, kezelése és a jogszerű erdőhasználat körül kialakult helyzetet, a máig nem rendezett körülményeket.
Szükséges a kor szintjén elvárható szakmai irányelveket írásban, az érdekeltek részére hozzáférhetően és érthetően megfogalmazni, kiadni. Az erdészeti igazgatási, és kifejezetten hatósági munka ésszerűsítése, fejlesztése eredményeként úgy tűnik, hogy az e területen dolgozó szakembereknek egyre kevesebbet kell majd foglalkozni az erdőfelújítások pénzügyi hátterével, és egyre többet a szakmai elvekkel, azok gyakorlati megvalósíthatóságával.
Az erdőgazdálkodásra vonatkoztatható, új eljárási rendeket, szakmai irányelvek lefektetése nélkül nem lehet kidolgozni, bevezetni.
Ezekhez igazodóan viszont mindig szükség lesz olyan szakmai alapon meghatározott, lehetőleg természetes mértékegységekben kifejezhető mércére, követelményrendszerre, amely táji alapon kapcsolatot teremt a szakmai elvárások és a pénzügyi rendszerek között.

Vidék, térség, táj: ezek a fogalmak, elkülönülten, vagy átfedésekben állandó szereplői a környezetvédelmi, agrár- és erdőgazdálkodási, programoknak, valamint ezek szakmapolitikai elképzeléseit taglaló és támogató leírásoknak.
(A Magyarország erdészeti tájai c. könyv így ír erről:)
 „Az erdészeti tájalkotás alapja a Kárpát-medence természetföldrajzi tagolódása. 
Az egyes erdészeti tájak olyan megfelelő nagyságú természetföldrajzi területi egységek, amelyek hasonló termőhelyi viszonyok (geológiai, domborzati, éghajlati, hidrológiai, talajtani) és az élővilág jellemző mozaikjából állnak, ennél fogva sajátos vegetációval (erdőtakaróval) rendelkeznek. A tájat a természet alakítja és a történelem során az emberi tevékenység, egyre inkább módosítja.
A táj tehát egyedi, nem ismétlődő felszíni egység, emiatt a szomszédos tájaktól is megkülönböztethető és elhatárolható.”
Egy-egy erdészeti tájban az erdők, a hasonló adottságok miatt, azonos erdőgazdálkodási elvek alapján művelhetők.
 Az alkalmazott erdőgazdasági eljárásokat egyik oldalról behatárolják a táj adottságai, a körzeti erdőtervekben lefektetett, a hétköznapi gyakorlatban érvényesíthető erdészetpolitikai célok, a másik oldalról megfogalmazódnak a társadalmi igények az erdő, gazdasági hasznát és környezeti jelentőségét illetően is.
Ha valaki a vidékfejlesztéssel, térségfejlesztéssel keresi a kapcsolatot, kiderül, hogy mindig valami forrást remél ettől a kapcsolattól.
Az FVM 2007 – 2013 évekre készített Nemzeti Agrár- és Vidékfejlesztési Stratégiája, az EU prioritásoknál első helyen említi „A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazat versenyképességének javítása” kategóriába sorolható feladatokat.
Továbbá a specifikus céloknál fontosnak tartja: az ismeretszerzés támogatását és az emberi erőforrás minőségének javítását: (idézem)
 „A gyorsan változó körülményekhez való alkalmazkodást az ismeretek folyamatos bővítése, kiegészítése, tudatos megszerzése jelentősen segíti, amely szemléletformáló, vállalkozókészséget fokozó tényező is egyben. Az ismeretek korszerűsítése, a szaktanácsadói szolgáltatások igénybevételének támogatása hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők és az erdőtulajdonosok versenyképesen, környezettudatos és fenntartható módon gazdálkodjanak.”
Ez, igazi kapcsolatot jelenthet azzal a táji erdőgazdálkodással, amelynek kialakítását könyv sorozatunkkal is elő kívánjuk segíteni.
A tanulmányban fellelhető SWOT analízisben az erdészeti ágazat kiemelten az erősségek között szerepel, továbbá a lehetőségek között több soron is, de a veszélyektől sem mentes.
Az agrár- vidékfejlesztés specifikus céljai, intézkedései és a tervezett forrásmegosztás tengelyek szerinti kimutatásában is magas prioritással szerepel az erdészeti ismeretek átadása és megelőző intézkedések bevezetése.
A pályázatok megírásánál igen fontos, a támogatható szakmai beavatkozásokat megbízható adatokkal alátámasztani.
 A pályázatok összeállításánál, természetesen a körzeti erdőtervek, az üzemtervek és az Országos Erdőállomány Adattár szolgáltatják a hiteles – esetenként aktualizált – adatokat, de ezeknek nem elhanyagolható része, az erdészeti tájakra vonatkozó adatsor. Az erdőtervezők, a bevezetett új erdészeti tájakba való besorolást, az ennek megfelelő leírásokat és terveket, csak a megújított erdőművelési irányelvek ismeretében tudják végrehajtani, elkészíteni, mert az egyes tájakra levezethető termőhelyi jellemzők, ajánlott faállomány-típusok, erdőművelési eljárások és a rendeltetéstől is függő erdőkezelési módok jelentősen változtak az elmúlt ötven esztendőben.

Szükséges a pályázókat is segíteni, hogy a pályázatok szakmailag korrekt keretek között, országosan egységes elvek szerint készüljenek, így a pályázatok elbírálása, ellenőrzése is egységes elveken alapulhat, könnyebben, igazságosan teljesülhet. Ezek a szempontok fontosak az Európai Unió közös forrásaiból származó erdészeti támogatások és az ezekhez kapcsolódó nemzeti költségvetésből nyújtható kiegészítő támogatások esetében is.

A könyvsorozat útján közre adható általános és speciális erdészeti szakismeretekkel segíthetjük a magánerdő tulajdonosokat is.
Az erdészeti alapismeretek rendszerezésével, összefoglaló közreadásával jelentősen lehet támogatni az alap, közép és felsőszintű erdészeti oktatást, de jelentős segítséget tud adni az erdészeti integrátoroknak is.

Említésre méltó még egy egészen új alkalmazási terület.
Az agrárgazdasági szektorban egyre nagyobb súlyt helyeznek a minőség biztosítási rendszerekre, az erdőgazdálkodásban, ahol a beavatkozások sokkal hosszabb távon hatnak még indokoltabb lehet alkalmazásuk, a fenntartható gazdálkodásból származó termékek igazolására. A minőségbiztosítás követelményeit, a jogszabályokhoz illesztett irányelvek alapján szakszerűen meg lehet fogalmazni. A különböző támogatások elnyerésénél, hitelek felvételénél egyre elterjedtebben kötik ki a különféle minőségbiztosítás meglétét: pl. a PEFC, amely térségi tanúsítási szinteken alapul (ennek a legmegfelelőbb tagolása lehet az erdészetben, a természetföldrajzi tájak határaihoz igazodó erdészeti tájak alkalmazása).

Ha a Nemzeti Vidékfejlesztési Programot tesszük erdészeti nagyító alá, lépten –nyomon találunk a vidék- és térségfejlesztés területén olyan alprogramokat, tervezési egységeket, amely kifejezetten erdészeti támogatással, vagy alapozással valósulhat meg.
 A Program célja, hogy olyan mezőgazdasági és erdőgazdasági gyakorlat terjedjen el, amely az erőforrások fenntartható használatán, a környezeti és természeti értékek megőrzésén, a vidéki táj értékeinek megóvásán és minőségi termékek előállításán alapszik.
 Ha felsorolom a célkitűzéseket, szinte minden pontjához kívánkozik erdészeti projekt:
– környezetvédelmi célkitűzések ágazati megvalósulása, természeti értékeink, a táj, a termőföld és a vízkészletek állapotának megőrzése és javítása;
– hozzájárulás Magyarország agro-ökológiai adottságainak megfelelő, fenntartható mezőgazdasági földhasználat és racionális termelési struktúra kialakításához;
– műveletlen gyepterületek, vagy felhagyott szántóterületek kultúrállapotba hozása extenzív gazdálkodási formákkal, vagy tájfenntartó tevékenységgel;
– piacképes, minőségi termékek előállításának növelése, ezáltal a mezőgazdaság export lehetőségeinek javítása;
– hozzájárulás egyéb vidékfejlesztési lehetőségek sikeréhez, a vidéki népesség, a gazdálkodók termelési-környezeti ismereteinek fejlődéséhez, szemléletváltásának elősegítéséhez.

Programok:
Agrárkörnyezet-gazdálkodási alapprogram:
erózió elleni védekezés
gyengébb adottságú termőhelyeken, méhlegelő célú növénytermesztés(erdei), energia célú növények termesztése (fásszárú), vizes élőhelyek hasznosítása.
Extenzívgazdálkodási módszerek: tanyás, ártéri (legeltetés).
Integrált növénytermesztési célprogram
Ökológiai gazdálkodás
Környezetileg érzékeny területek
Mezőgazdasági területek erdősítése
Ez utóbbi program érdekel bennünket a leginkább. Ismeretes, hogy ebből támogatható, az elsőkivitel, az ápolás és nyújtható még, jövedelmpótló támogatás is. A vidék- és tájfejlesztés, a táji erdőgazdálkodás és a kistérségek komplex tervezésének szép példája lehet ez a program.
 Állításom alátámasztására felsorolom a programban szereplő jogosultságokat és a prioritások megállapításánál vizsgált tényezőket:
az új erdő, mint megújítható természeti erőforrás és racionális földhasznosítás jövedelemtermelő képessége;
az erdőtelepítés természetvédelmi, ökológiai védő, állapotjavító hatásának mértéke (pl. természetes élőhelyek területének növekedése);
a táj, a termőföld vízkészletének és a humánkörnyezet védelmében betöltött funkciónak a jelentősége; 
az új erdő hatása, a vidék turisztikai potenciáljának növelésére;
az új erdő mérete, környezettel való kompatibilitása, várható hatása a helyi és térségi viszonyokra.

Vidék, táj, térség: a különböző tudományágak értelmezésében, nagyságrendileg igen csak eltérő kategóriák.
Amikor, az Erdőrendezési Napok keretein belül folytatunk eszmecserét ezekről a bonyolult szakkérdésekről, felvetődhet a kérdés: valóban ilyen bonyolultak ezek, vagy csak annak tűnnek. Amint tisztázzuk az alapelveket, az alapozó tudományokban kellő jártasságot szerzünk, kiderül, hogy ezek a bonyolultnak látszó problémák lebonthatók egyszerű, hétköznapi megoldásokra. Nekünk erdőrendezőknek ez egyáltalán nem okozhat gondot. Megtanultuk, hogy a globális problémákat, hogyan kell erdőrészlet szintjén megoldani és azt is, hogy az erdőrészletekből összerakott üzemtervben, hogyan kell a szabályos állapotot megtervezni, a tartamos, örökös használatot biztosítani.
Sok mindent el lehet venni az emberektől, címet, rangot, beosztást, fizetést, munkahelyet, de a tapasztalásukat, a hivatásuk betöltéséhez megszerzett képességüket, amelyen a felbecsülhetetlen értékű erdők jövője alapszik, nem.

Halász Gábor