Mikor szolgálja a nevelés a közjót? Mikor boldogít a tudás? Amikor 10 éves vagy, és elvesztettél mindent, amid csak volt a természet akaratából, amit valószínűleg felfogni nem lehet.
Thirindrával a sudarmai iskolában találkoztam, a beiratkozás napján, két héttel és egy nappal az után, hogy a szökőár lesújtott a vidékre.
Õ, egy abból a 628 gyermekből, akik előkerültek, és leginkább a tudásszomjtól hajtva, jelzik, hogy élnek és bár még gyermekek, készek arra, hogy tovább folytassák a „normális” életet.
Ez a magas, sovány fiú, főtt rizzsel és kukoricával az elemózsiás táskájában kíváncsian közelített a zaj és felhajtás felé, amit az Unicef, fehér színű furgonja kelt az iskola udvarán. Nem is érti, miért vannak ott a nagy ’US Marine’ feliratú bulldózerek, amik utat vágtak a volt iskola felé.
És mi is volt az, amivel elvitték anyját és nővérét?
Majd, egyszer, idővel Thirindra választ lel ezekre a kérdésekre, de talán csak hetek, még inkább hónapok vagy inkább évek múlva.
A választ azok a pszichológusok adják majd meg, akik nagy számban vannak itt a világ minden részéről, az ENSZ tanácsadói mellett.
Felfogni a csapást
A helyi oktatásügy már rájött, mit lehet tenni a Thirindrához hasonló gyerekekkel: Beszélni és beszéltetni. Meg kell beszélni, ami történt.
Rajzolni fognak. Autókat, házakat és embereket, akiket elsodort az ár, és soha többé nem látták őket viszont. Imádkozni fognak, mindenki a maga vallásában, Buddhához, Allahhoz, Krisztushoz vagy más istenhez.
Valahogy kézben kell tartani, mindent, ami történt.
A Galleban élőknek nem abban van segítségre szükségük, hogy a Trinindrához hasonló gyerekek gondjait hogyan is kezeljék. Pénzre van szükségük, ruhára és élelemre, olyan távoli emberektől, akiket soha sem fognak megismerni vagy érteni. Valahogy majd feldolgozzák, hogy 2-3 tanuló nem tér már vissza az osztályba, soha.
Elvitte őket a szökőár. A fatális véletlen folytán az élet néha olyan csapást mérhet rád, hogy minden, amit tehetsz, a tény elfogadása, és a továbblépés.
A Sri Lanka-iak nem az önsajnálat hívei. Porold le magad, kelj fel és menj tovább - ez a logikája az itteni dolgoknak.
Egy olyan országban, ahol a népes családok tagjai egymást keresik, a galleiak hozzákezdtek az eltakarításhoz és újjáépítéshez. Önmagában ez már az a fajta képesség, ami belenyugvás, elfogadása annak, ami történt, és annak bizonyítéka, hogy, talán majd jelentőségét veszti idővel.
