Becsléseik szerint a klímaváltozásnak köszönhetően a finn erdők gyarapodása, növedéke akár megkétszereződhet – olvasható a forest.fi oldalon.
Ezek a becslések Olli Heikinheimo professzor 1920-as években végzett kutatásain alapulnak, aki kimutatta, hogy Lappföldön megkétszereződött az Észak-Finnországból származó csemeték növekedési sebessége a déli országrészben ültetett egyedekhez képest, ahol az átlaghőmérséklet négy fokkal magasabb.
Kari Mielikäinen, a Finn Erdészeti Kutatóintézet professzora szerint, ezek mértékek aligha realizálódnak a valós életben. A téli hónapok alatt a hőmérséklet emelkedése nem fokozza a növekedést, inkább ellenkezőleg. A fák télen nem nőnek, a nagyobb meleg viszont fokozott lélegzést válthat ki, ami késlelteti a növekedési periódus kezdetét.
Gondot okozhatnak a szélsőséges éghajlati viszonyok is. A gyakoribb szárazság különösen a dél-finnországi lucfenyő esetében a növekedés mértékének csökkenéséhez vezethet.
Nincsenek ugyanakkor tudományosan megalapozott adatok az erősebb szélviszonyokra vonatkozóan, de még ha nem is fokozódna a szél ereje, a szelek által okozott károsítás igen nagy. Ősszel, amikor a talaj nedves, és még nem állt be a fagy, a fákat könnyen ledöntheti a szél, különösen, ha az eredetileg sűrű állomány, később intenzív gyérítésen esik át.
A magasabb hőmérséklettel mind a növedék mind a kockázat nagyobb
Valamennyi növény növekedését két okból serkenti az éghajlatváltozás: nő a légkör széndioxid tartalma és emelkedik a levegő hőmérséklete is.
A skandináv országok más kutatói is tanulmányozták a jelenség hatásait, a dél-finnországi Joensuu közeli Mekrijärvi hosszútűs fenyőin, a közönséges nyírfán (Betula pendula) Suonenjokiban, közép Finnországban és az észak-svédországi Flakaliden-i lucon. A kutatók megkíséreltek olyan viszonyokat elérni, amelyek az előrejelzések alapján, száz év múlva érvényesülnek majd.
Az eredmények azt mutatják, hogy az összes fafaj növekedése fokozódott. A legnagyobb arányú a hosszútűs fenyőé volt, melynek átmérője 60 százalékkal lett nagyobb, a jelen éghajlati körülmények között jellemzőnél. A közönséges nyír törzsének tömege 40 százalékkal növekedett, bár jelentős eltérések mutatkoztak. A növekedés kisebbnek bizonyult lucfenyő esetében.
Becslések szerint a hőmérséklet emelkedése további 20-30 százalékos növekedést eredményezne Finnország déli részén, északon pedig 50 százalékos mértékűt, feltéve, hogy az egyéb tényezők változatlanok maradnának. A növekedés a lombos fajoknál tűnik a legnagyobb arányúnak.
Mekrijärviben megfigyelték, hogy a hőmérsékletemelkedés önmagában kisebb mértékű növekedést vált ki, mint a hőmérséklet és széndioxidszint egyidejű emelkedése. A nagyobb meleg azonban maga után von olyan kockázati tényezőket, amelyek ha realizálódnak, a növekedés lassulását, megszűnését eredményezhetik. Ilyen veszélyt jelenthetnek a gombabetegségek, és a rovar kártevők által okozott károk és betegségek. Napjainkban a hideg finn telek fékezik a rovarfertőzések kialakulását, ez azonban a jövőben megváltozhat. Ha a nyarak melegebbek lesznek, meglehet, hogy a kártevők évente több új generációt is képesek lesznek majd létrehozni. Másféle károsítástól is sérülhetnek a fák, így a nagyobb téli havazás miatt az ágakra nehezedő hó súlyától is. Változik az éghajlat másképpen is. A közlekedésből eredő káros kibocsátások következtében például megnövekedhet az alsó légköri ózon mennyisége. Az ózon csökkenti a növények növekedését, hatása kulmináló, azaz esetleg csak több év múltán éri el a teljes hatását. Az ózonnal összefüggő növedék kiesés elérheti akár a tíz százalékos veszteséget is. Így semlegesítheti a magasabb széndioxid tartalom miatt kialakuló növekedést.
A meleg tápanyagok nélkül nem vezet növekedéshez
A fák jóléte nem csak a klímától, de a talajtól is függ. Ha a gyenge talaj tápanyagait nem pótoljuk, a növekedés csekély mértékű marad, függetlenül attól, miként változik az éghajlat. Finnországban nem lesznek nagyobb változások a fafajok előfordulását illetően, ha az éghajlat az előrejelzések szerint alakul. Nem biztos, hogy a déli fafajok jól tenyésznének az ország tápanyagban szegény, savanyú és gyakran nedves talaján, például a mocsaras, lápos területeken. Lehetséges azonban, hogy a melegebb közép-európában jelenleg növekedő lombos fafajok, a nyár például, fokozatosan megjelennek majd dél Finnországban.
Alkalmazkodnak a fák a fényviszonyok bizonyos éves változásaihoz is. Nem számít mennyire enyhe az idő, a fák téli pihenőjüket genetikai örökségüknek megfelelően kezdik meg, függetlenül a hőmérsékleti értékektől, és ekkor ér véget a növekedési időszakuk is.
Mielikäinen úgy véli, az elkövetkező 50-100 évre előre jelzett éghajlatváltozás, –legalábbis észak Finnország esetében –, nem befolyásolja majd jelentősen az erdőgazdálkodási módszereket. Lehetséges azonban, hogy az ország területén a legtermelékenyebb erdőzónák kissé északabbra tolódnak.
Bár az enyhébb éghajlat a lombosoknak kedvez, ha az erdőket tűlevelű fajokkal újítják fel, a nyír nem válik majd dominánssá. Közép-Európa szívós lucerdei a bizonyítékok arra, hogy a tűlevelűek melegebb viszonyok között is megélnek, mondja Mielikäinen. Megnehezíthetik viszont a döntést és a szállítást a magasabb téli hőmérsékletek. Sok kitermelő munka folyik a közeljövőben olyan tőzeglápos területeken, amelyeket néhány évtizede csapoltak le. Az ilyen talajon a kitermelést nulla Celsius fok alatti hőmérsékleti értékeken kell végezni, amikor a talaj már fagyott.
A fosszilis üzemanyagok fogytán, 2100 tájékán a légköri hőmérsékleti értékek csökkenő tendenciára állhatnak át. Ha ez bekövetkezik, az éghajlatváltozás csupán egyetlen generációhoz tartozó fák évgyűrűin hagy majd nyomokat. Ebben az esetben a nyom (az évgyűrűkben megjelenő rajzolat), kisebb lesz, mint azé a több évszázados meleg klímaszezoné, ami 1400-ban ért véget. Mielikäinen véleménye szerint azért, hogy az egészből csak ennyi maradjon, tovább kell folytatni a klímaváltozás megfékezéséért folyó, tudományos alapokon nyugvó fáradozásokat.
