A Teremtő akaratát fürkészem: 2020. március 20-án, a korona vírus miatt, hogyan történhetett, hogy Laci hamvait, urnáját csak Pannika, a felesége és három lánya Zsófi, Panni és Rita kísérhette utolsó útján a saját kérésükre.

Az utolsó úton csak négyen voltak vele?
Vele a nagy közösség építővel, a nagy útépítővel.
Porszem vagyok ahhoz, hogy ezt megfejtsem. Ezért írom a szobámból, hogy Pannika, Lányok veletek voltunk. Együtt voltunk mind azokkal is, akik szívük szerint ott álltak volna a visegrádi temetőben.
Mécseseket gyújtottunk és a fények közé tettük Laci utolsó nagy művét önéletrajzi könyvét a „Szilánkokat”.
Laci, ebből a kötetből mosolyogtál ránk, - és hiszem azt, hogy a Teremtő mellől is.
Laci, barátok voltunk és azok is maradunk, - most már végérvényesen.
Ezért vagyok elfogult. Ezért vállalom az elfogultságot.
Ahogy Áprily Lajos írja szívszorító versében, így vagyok ezzel én is:


„ Virág helyett
Elváltoztál – mint aki hegyre ment,
s nem hallja már a völgyek bús neszét.
Sirassalak? Sugaras csendedet
mért árnyékolja búcsúzó beszéd?
A hősi gyásszal hogy köszöntselek
én, élni induló: Áve, Halott –
mikor lelkemben még a szörnyű súly:
csendet parancsoló ravatalod.
Viszlek magammal, mindig, mindenütt.
Viszem a szenvedést s viszem a dalt…”


Barátságunkból, szilánkok helyett, gyökereket és lombokat idézek.
1982 ben Visegrádra kerülésemkor kötöttünk barátságot, fonódtak össze gyökereink.
Három évvel később már számomra és sokak számára törzset növesztettél.
Az erdőgazdaság építésvezetőjeként lettél az Országos Erdészeti Egyesület visegrádi csoportjának titkára. Csoportunkból olyan közösséget kovácsoltál, ami talán az akkori Egyesület legjobbjai közé tartozott. Sorban pártoltak hozzánk Budapestről, de Szegedről és Kaposvárról is hozzánk jelentkeztek tagnak. Hozzánk, mert a Te alaposságoddal, olyan tanulmányutakat szerveztél, ami átívelt a szakmánkon. Felismerted, hogy az erdész, - családi háttér nélkül, - nem lesz hivatásszerető.
„Lombokból” csak néhány levelet helyezek ide:
Arra törekedtél, hogy ne csak az erdővel, de a teremtett világgal és épített környezetünkkel is együtt lélegezzünk.
Arra törekedtél, hogy közben a „selmeci szellem”, és a magyarságtudat is erősödjön bennünk. Tetted ezt olyan hittel, amiben megvallottad a keresztény szellemiséged is.
Az általad szervezett hazai és határon túli tanulmányútjaidon tapasztalhattuk ezt.
Szlovénia, Horvátország, Ausztria, Kárpátalja emlékei kitörölhetetlenül bennünk élnek. De Szigetközi – Kisalföldi, Kecskeméti - Ópusztaszeri utjaid is feledhetetlenek maradnak.
Ugyan ezzel a szenvedéllyel fogadtad és szervezted a hozzánk, térségünkbe érkező társ csoportok útjait is. Éltetted a kapcsolatot a Dorogi bányászok csoportjával is.
Soproni, szegedi egyetemisták és technikus jelöltek is hálás szívvel emlékeznek dunakanyari fogadásukra, bemutatóidra.
Egy példát a sok közül: negyedéves erdőmérnök hallgatóknak bemutattad a Börzsönyben, az általatok épített erdészeti főfeltáró utat. Tábortüzes vacsoránál, amikor megtudtad, hogy testületileg másnap Aradra készülnek a vértanukra, október hatodikára emlékezni, - támogatásul az útjuk költségét teremtetted elő.
Népszerűségednek köszönhetted, hogy megválasztottak az Egyesület főtitkár helyettesének.
Ebben a pozíciódban elfogadtattad az elnökséggel és a választmánnyal, hogy készíttesse el az Egyesületi zászlóját. Megkaptad a nagyszerű feladatot az elkészítésre és avatására, szentelésére.
Azóta, évente magasra emelik, meglengetik erdészeti vándorgyűléseken. Fiatal kollégáink nem ismerik ennek a zászlónak a felszentelési ceremóniáját, történetét, amit Te szerveztél és másodpercre dolgoztál ki az 1991-es soproni vándorgyűlésre.
Reményik Sándor írja versében:
„Új zászló leng most itt közöttetek,
Senki ellen, - csak magatok miatt.
……………………………… 
Ez a zászló nem fog lobogni már
Se vár fokán, se sáncárok felett.
Egyet jelent: a gyűlölet erős,
De mégis erősebb a szeretet.”
Ez a szeretet országos tiszteletté vált általad.

A nyolcvanas évek közepén Te kezdeményezted: örökítsük meg szakmánk jeles erdészeink életét, portréit kezdetben még videó felvételekként. Ezekből a felvételekből a Pápai házaspár formált írott könyveket „Gyökerek és lombok” címmel. Húsz évvel ezelőtt, 2000-ben indult el és a 12. kötet után zárult le a sorozat. Nyolc kötetének kiadását jelentős összeggel támogatta a Utilis Kft, aminek ügyvezető tulajdonosa lettél.
Egy másik nagy ötleted, ami átlépte az erdészeti ágazatot és azt bizonyítja, hogy mennyire egyetemes volt magyarságtudatod. Az államiságunk ezer esztendejének tiszteletére, erdészek támogatásával jelent meg a közel ötszáz oldalas nagy mű, a Grétsy László által szerkesztett „A mi nyelvünk – Íróink és költőink a magyar nyelvről” című kötet. Erdészeti Egyesületünk vállalta a könyv megjelentetéséhez a sok-sok támogató adományának összegyűjtését. Grétsy professzor felkérése és a kötet megjelenéséig, a jeles professzorral való kapcsolattartás is a Te vállad terhelte.
Egyesületünk, kimagasló elhivatottságodat Bedő Albert emlékéremmel díjazta.
Már a sikeresen működő, általad létrehozott Utilis Kft –t vezetted, amikor régi nagy útjaidat felidézve Észak-Erdélybe szerveztél egy olyan nagyszerű tanulmányutat, amivel felelevenítetted egyesületi múltadat. Hálás szívvel gondolok most is rá.
Zarándokútjaidról csak hírből hallottam. Az egyik ilyen zarándok utatokról Rómából hazatérve, az első világháború olasz és osztrák-magyar nagy küzdelmes ütközeteinek színterét is meglátogattátok. Úgy emlékeztél egy történelmi és irodalmi hanganyag összeállításával „Doberdó” címmel, ami élővé tette zarándoktársaidnak a nagy háborút.
Fiatal erdőmérnök korodtól Visegrádon laktál, éltél. Családot is itt alapítottál. Olyan kapcsolatokat alakítottál ki, olyan barátságokat kötöttél, amiben az EMBER volt a főszereplő.
Visegrád városát, amikor csak tehetted támogattad, 2009-ben ezer éves ünneplését - tudom - jelentős összeggel.
A plébánia templom felújításához is önzetlen és szép anyagi támogatást nyújtott a céged.
2019 szeptemberében, már betegséged előjeleivel, adtátok át a városnak, lakosainak ünnepélyes keretek között a fiatal Görgey Artúrt ábrázoló bronz mellszobrot
Méltán kaptad meg Visegrád város Díszpolgára címet.
A gyertyát mindig két végén égetted.
A fa koronája hónapok sápadozott. A „lomb” február 25-én végképpen lehullt.
Többször küzdöttél komoly betegségekkel, amíg az Úr magához nem szólított, hogy pihenj meg végre.
Most már Pál apostol Timóteushoz írt második levelével együtt mondhatod: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, hitemet megtartottam.”

Hány alkalommal szerveztél barátaidnak, szeretteidnek ünnepélyesen felemelő, máig emlékezetes temetést, búcsúztatót.
A Tied úgy lett az, hogy lélekben, gondolatban sokan, nagyon sokan voltunk ott melletted.
Laci! Féltettél bennünket a fertőzés lehetősége miatt, ahogy Családod közvetítette vélhető akaratodat.

A járványos vészhelyzet múlásával, - remélhetőleg 2020. szeptember 9.-én, születésnapodon sokan szeretnénk összejönni és emlékezni életedre a visegrádi temetőben, majd a Görgey szobornál.

Adjon a jó Isten most már békességet, nyugalmat.


Kertész József