Fotó: Rados Mihály
Búcsúbeszédet mondott Nagy Alajos
Tisztelt gyászoló család, Drága Barátunk Gazsi!
Szomorú megtiszteltetés számomra, hogy én köszönthetlek utolsó utadon.
Sopron városa, az Alma-Mater, az évfolyamtársak, a barátok búcsúznak most Tőled. Miattad jöttünk, hogy még egyszer utoljára találkozzunk Veled, elkísérjünk utolsó utadra, lerójuk kegyeletünket, igyekezzünk vigaszt nyújtani a családnak, a barátoknak, ismerősöknek és magunknak.
Remélem – az égi erdőket járva – látsz és hallasz bennünket. Gazsi, hiszem, hogy Te is örülsz ennek a megszólításnak, mint ahogy eddig mindig. Nekünk Te mindig Gazsi voltál és az is maradsz mindörökre.
Mindig igaz ember voltál. Volt köztünk 1-2 év korkülönbség, a nagyobb élettapasztalat – felnéztünk Rád. Őszinte, soha nem köntörfalazó, nyugodt EMBER voltál.
Szeretted az életet, tudtál vidám lenni, bohém, ha arról volt szó.
Anekdotázhatnék – órákig, napokig, hetekig…, csak néhányat ezek közül:
amikor az egyetemen az első oroszórán állva fogadtuk kedves tanárnőnket, aki oroszul köszönt nekünk, és Te huncutul súgtad, hogy … azt mondta, hogy üljetek le… és ezt mi megtettük, mert hallgattunk Rád vagy amikor egy soproni szüret kapcsán Varga Miska papájának, Pali bácsinak – akit nagyon tiszteltél – elkérted a fogatát, és végighajtottál a Várkerületen vagy egyik törzshelyünkön, a Deák Étteremben többször megfogalmaztad abbéli vágyadat, hogy 1 m3–t szeretnél kirakni az általunk megivott sört tartalmazó üres üvegekből – de ennek 1/5-énél mindig elfáradtunk vagy amikor ötödéves korunkban Te délelőtt megvédted a diplomádat, így mérnök lettél (előbbre voltál a névsorban, mint én, én csak másnap következtem) este egy gasztronómiai műintézményben sörözvén megkérdezted: Mondd Lajos, jártok még iskolába? Hogy vannak a hallgatók?...
És az anekdotákat lehetne folytatni sokáig.
2008 nyár – mikor találkoztunk, már erősen küzdöttél a kórral. Mi nagyon bíztunk benne, hogy csodálatos akaraterőd, Drága Feleséged, Irénke, a gyerekek, a sok-sok barát, munkatárs, ismerős – talán egy icipicit, de a mi szeretetünk is hozzásegít ahhoz, hogy Te kerülj ki győztesen.
Soha nem szerettél veszíteni, de ha – arra került a sor – emelt fővel tudtál. Így volt ez a pókerrel, a galambröptetéssel és így volt ez a munkával, a céggel. Velünk együtt részese voltál egy gyorsan változó történelmi korszaknak, vonatoztál az élet hullámvasútján, de mindig felülkerekedtél. Maradandót alkottál.
Amikor 2 hete felhívtalak örömmel mondtad és én örömmel nyugtáztam:
híztál, dolgozol, már csak néhány orvosi kezelés.
Lelki szemeimmel már terveztem 2009-ben a székesfehérvári találkozót, amit a Te tiszteletedre és gyógyulásodra akartunk megszervezni.
Aztán jött a döbbenet. Ezt az utolsó nagy csatát nem tudtad, nem tudtuk megnyerni.
Most mély részvéttel osztozunk szeretteid, a CSALÁD, barátaid, ismerőseid nagy fájdalmában. Most érezzük csak igazán annak a mondásnak a mély értelmét, hogy a
… fa mindenkit elkísér a bölcsőtől a koporsóig….
Ezt Te tudod a legjobban, aki, mint erdész és faiparos – egész földi életedben a fával foglalkoztál.
A lélek soha nem hal meg!
A kecskeméti öreg templom nagyharangja, a hortobágyi csikók is búcsúznak Tőled.
A soproni egyetemi évfolyamtársaid mindig veled lesznek. Ígérjük, emléked mindörökké a szívünkben él tovább. Nagyon fogsz hiányozni.
NYUGODJ BÉKÉBEN!
