„Kerestem az utat, sirattam a tájat, a patakot, a poros utcát, a nádast, a cserszagú erdőt, mindent, de nem találtam kibúvót, és nem vettem észre, hogy közben - megtaláltam a Hazámat. "Fekete István
Ezzel a mottóval indítják útjára az Erdészélet, erdészlélek című kötetüket a szerkesztők, Csóka György és Führer Ernő. Az anekdotagyűjteményt az Országos Erdészeti Egyesület 139., az Erdészeti Tudományos Intézet által szervezett Vándorgyűlésének tiszteletére, a rendezvény résztvevőinek készítették.
Ez azt is jelenti, hogy kurrens „áruról” van szó, hisz sem ára nincs, sem beszerzési helye.
A kedves olvasót csak annyival bíztathatom, a kötet egyik szerkesztője hajlik arra, hogy utánnyomást rendeljenek.
„Az erdészélet teljes élet, mert az erdő maga is az élet teljességét tükrözi. Az erdész közvetlen kapcsolatban áll az erdővel, szinte része annak, változásait, legapróbb rezdüléseit is észreveszi, ismeri. A természetnek nem ura, legyőzője, hanem megőrzője akar lenni. A fenntarthatóságot segítő értékek átadásával szolgálja a jövőt. Legfontosabb feladata pedig: hogy átadja a nemzedékekben való gondolkodni tudás képességét, és példaadással érzékeltesse azt az életmódot, amely nem szipolyozza ki környezetét.” – adják meg a szerkesztők az erdész hivatás alapfilozófiáját, majd így folytatják:
„Az erdész munkája hivatás, üzenet a jövőnek. Tapasztalatait egybeveti elődei tudásával, hagyományaival. Finom érzékkel felismeri az igazi értékeket akkor is, ha azok nem a kor divatos csomagolásában jelennek meg. Ilyen értékek az erdészhagyományok is, a selmeci korszakban gyökerező és máig megőrzött kedves, tréfás szokások, vagy a tábortűz mellett folytatott, éjszakába nyúló anekdotázások. Mi, erdészek, ha többen összejövünk, a szakmai munka után többnyire az erdészlétünkhöz kötődő, velünk megtörtént különös vagy tréfás események mesélésével múlatjuk az időt. Mint ahogy régente az igazi közösségek is mesemondással, tréfálkozással, közös énekléssel erősítették, érzékeltették összetartozásukat.
Ezért arra kértünk néhány jó tollú erdésztársunkat, hogy vesse papírra az élőszóban sikert aratott történeteit, és szélesebb erdészberkekben is tegye közkinccsé. A kötetben szereplő anekdoták, adomák afféle „erdészpletykák" is, amelyek bepillantást engednek hétköznapjainkba, ugyanakkor tükrözik az erdészlélek vonásait, a kedélyességet, a sajátos erdészészjárást. A derűs, humoros történetekből kicsendül a természetszeretet és az erdészemberek szabadságvágya, együvé tartozása. Sokak lelkes közreműködésével tehát megpróbáltunk kirakni egy olyan mozaikot, ami felismerhető képet nyújt hivatásunkról. Felismerhetőt, de nem teljes körűt, nem felmagasztalót, sokkal inkább önkritikus, mulatságos összhatású képet.”
Az erdészlélek valóban elég rejtélyes, hisz’ többnyire a szerepléstől visszahúzódók, csöndesek és maguknak valók az erdészek. Kivételes helyzetek és kivételek persze akadnak… Ilyenek például a szakestélyek, mely helyzetek nem tekinthetőek reprezentatívaknak, mert ezen alkalmak kellő toroklazító folyadékok társaságában zajlanak.
A kivételeket pedig többek között, e kötet szerzői és szerkesztői testesítik meg…
Az eredmény illusztrálásaként pedig álljon itt egy szemelvény a kötet anekdotái közül:
Szófukar erdészek
Az erdészek között egyaránt találunk bőbeszédűeket, de szűkszavúakat is. Mértékadó statisztika ugyan még nem született a két csoport számarányáról, de úgy sejtjük, talán az előbbiek lehetnek többségben. Ez a történet azonban az utóbbiakról szól. Az 1970-es évek elején járunk. Egy baranyai erdészet két idősebb erdészének kellett hivatalos ügyben az erdészet legtávolabbi kerületébe mennie, ami kb. 15 km-re lehetett az erdészet központjától. Lovas kocsival ez nagyjából másfél órát vett igénybe. Elindultak. Egyikük sem volt különösebben szószátyár — bár egyébként kifejezetten jó viszonyban voltak —, nemigen szóltak egymáshoz. A kocsis szintén hallgatag ember volt, így a kerekek nyikorgását és a lovak időnkénti prüszkölését sem törte meg emberi szó. Nagyjából az út felénél tarthattak, amikor éppen egy sűrű, kökényes erdőszegély mellett haladtak el. Kora ősz volt, a bokrok ágait szinte görbítette a bőséges termés. Jól terem idén a kökény - szólalt meg végre az egyik. Úgy 20-25 perc múlva, már a kökényestől messze, egy tölgy vágásterület mellett po-roszkáltak velük a lovak. Jól, — válaszolt a másik — de rá is fér a népgazdaságra. Aztán haladtak tovább, de az út hátralévő részében már nem zavarták egymást felesleges fecsegéssel.
