Mikor vettél először fényképezőgépet a kezedbe?
1965. óta fényképezek. Szinte kizárólag természetfotókat készítek. Széchényi Zsigmond könyvein, Tildy Zoltán fotóin és Homoki-Nagy István filmjein nevelkedtem, és nagyon megragadott ez a téma.
Ki hívta fel a figyelmedet a nagy elődökre?
A családunk
könyvei között megvoltak Magyar László Afrika-kutató útleírásai is.
Talán rokon is?
Apám Eszéken nevelkedett, a szüleim
korán meghaltak, egyedül maradtam, nem tudtam pontosan azonosítani, de
feltételezhető. Tehát innen az érdeklődés. Már gyerekkoromban is lestem a
bogarakat, gyűjtöttem a növényeket. Egy ismerősöm pedig - őt is Magyar Ferencnek
hívták -, aki annál a cégnél volt főkönyvelő, ahol tanultam a nyomdászatot. Ő
gyűrűzött a Madártani Intézetnek, vitt magával, s általa ismertem meg a
madarakat.
Hogy kezdődött a vadfotózás?
Erről is sokat
olvastam. Ezen a téren senki nem "fogta a kezemet". A magam kárán tanultam meg a
cserkelés, a lessátor-építés csínját-bínját. Legelőször egy gímszarvast
fényképeztem. Álltam egy fa mögött, s tőlem vagy harminc méterre megjelent, és
megnézett magának. Kezem-lábam remegett. Az első képem teljesen életlen lett.
Aztán odébb ment, még egyszer megnézett, lehajolt, és eközben még csináltam két
felvételt. Ezek már jók lettek.
A fotó mellett a festészet, a rajz
is érdekelt?
Anyám családjában a két nagybátyám műbútorasztalos
volt, akik csodálatos munkákat csináltak. Fantasztikus oroszlános faragott
bútorokat készítettek. Egyikük különösen jól rajzolt, és én is kedvet kaptam
tőle. Így e téren már korán kitűntem, és kiállításokra vitték a képeimet. Amikor
bevonultam, a honvédségnél is hamar kiderült a rajzkészségem, meglátták a
karikatúráimat,
Meg a dekorációt...
Pontosan. Meg a
hadműveleti térképeket is én rajzoltam a főnökömnek, aki a Vörös Akadémiára
járt. Még senki nem mehetett haza, én már otthon voltam.
Miért a
fotózás mellett döntöttél mégis?
Mert az kínálta a fényképezőgéppel
való "vadászat" lehetőségét. Nekem nincs tilalmi idő. Ez egy fontos
szempont!
Nem kellett várnom két évet, hogy lőhessek egy őzbakot
Ennek ellenére én is lőttem már szinte mindent. Pedig sohase volt fegyverem meg
engedélyem. Sokat fotóztam vadászok társaságában is. Amikor megjelent a bika,
úgy háromszáz méterre, egyikük izgatottan súgta: Ott a bika, ott a bika. Mondtam
neki, majd ha negyven méterre leszünk, akkor fogok fotózni. Más a puska távcsöve
és fényképezőgép.
Nagyon kell ismerni az állatok
szokásait...
Igen, a mozgásukat, a széljárást.
Mondjuk
a gímszarvasról mit érdemes megjegyezni?
Nagyon nehéz például
tehenet fényképezni. Bikát szinte minden nehézség nélkül lehet. Ha jó helyen
állok, szinte rácsaphatok a farára. A bőgési időben nem érdekli semmi, csak a
teheneket kerülgeti, terelgeti és néha összeverekszik a riválisával. A
vaddisznónál az a fontos, hogy jó szélben álljak. Előfordul, hogy elmegy
mellettem, mert nem lát jól. Nagyon nehéz jó nyúlfotót készíteni. A mezőn nem
lehet megközelíteni, és nagyon gyors. Beállok a hajtásba, és akkor tudok jó
képet készíteni, amikor felugrik. A fácánt nem nehéz megfotózni.
Vannak-e kedvenceid?
Nagyon szeretem a madarakat,
közülük is a ragadozókat, különösen a rétisast. De az alföldi túzokdürgést is,
ami egy csoda. A telkemen építettem egy madáritatót. 27 féle énekesmadarat
fényképeztem le az ott felállított lessátorból.
Mikor kezdtél
publikálni?
A Nimród vadászlapot korábban is megvettem. 1966-ban
már volt fekete-fehér fácán- meg őzfotóm. A Búvár fotópályázatán nyertem, s egy
hét múlva elmentem a Nimród szerkesztőségébe. Megkérdezte a főszerkesztő, dr.
Karczag Iván, hogy ki küldött. Mondtam, senki. Megnézte a képeimet és a
következő számban már közölte is. Az első színes számban is ott voltak a fotóim.
Milyen filmekre fotóztál, hiszen abban az időben legfeljebb, ha
ORWO-t lehetett kapni?
A Szent István körúton volt egy kis bolt,
ahol jó kapcsolatom alakult ki, és az üzletvezető szerzett AGFA-t. Fekete
fehéret pedig az ORWO NP 27-esre.
Vágatlan tekercsben lehetett kapni
...
Én is általában azt vettem.
Mikor döntöttél úgy,
hogy átrendezed az életedet, és szabadúszó fotós leszel?
Nagyon
szeretem a nyomdász szakmát, és csodálatos színes képeket kevertünk a grafikai
osztályon. A nyomóforma készítőket irányítottam. Izgalmas munka volt. Egyszer
aztán beküldtem a Fotóművészek Szövetségébe egy sorozatot, és kértem a
felvételemet. Elutasították azzal a szöveggel, hogy hiányzik a képeimből a
szocialista embertípus ábrázolása.
Természetfotókkal ezt elég nehéz
teljesíteni...
Akkoriban a kohász-, a bányászfotók mentek. A
következő évben újra beadtam kiegészítettem az anyagomat vadfotókkal. Felvettek,
és azzal indokolták, hogy kitartottam az álláspontom mellett és nem változtattam
a képeim tematikáján. Ez a tagság adott jogosítványt arra, hogy szellemi
szabadfoglalkozásúként dolgozhassak. Akkoriban még volt a KMK, a közveszélyes
munkakerülés bűnügyi kategóriája. Megbeszéltem a feleségemmel, és megpróbáltam.
Abban az időben már a Pirsch és a Wild und Hund című német lapokban is
publikáltam. Jelentek meg levelezőlapjaim, naptárak. Többek között a Malévnak is
csináltam, ami 30 ezer példányban jelent meg, és eljutott a világon minden
légitársasághoz. Fotóztam egy festékgyárnak virágokról szóló naptárat. Minden
hónapban össze tudtam hozni annyit, amennyit a nyomdában kerestem.
A
magad ura lettél...
Szokatlan is volt az első időben. Sokat
idegeskedtem. Ma már úgy beleszoktam, hogy el sem tudnám képzelni másként. A
Nimród szerkesztőségében már kaptam megbízásokat, újságíróval együtt mentünk
riportra. De arra is volt példa, hogy egyedül mentem, és én írtam a szöveget is.
Milyen gépekkel kezdtél dolgozni?
Az első pentaprizmás
gépem a Zenit 3M volt, 58 mm-es Helios optikával. Lehetett hozzá közgyűrűt
kapni, amivel tudtam közel-felvételeket csinálni. Egy nagy hibája volt, hogy a
filmtovábbítás nem volt tökéletes, néha kiszakította a perforációt. Ezt követte
a Practica, ami minőségi váltást jelentett. Ehhez volt egy 135-ös orosz
objektívem is. (Egyébként az orosz lencsék üvege nagyon jó, a Zeiss is veszi.)
Minőségi váltást jelentett, amikor vettem egy fotópuskát. Ezután megjelent az
500 mm-es Pentacon, amit egy adapterrel használtam. De nyertem pályázaton egy
Pentacon Six 6x6-os gépet is. Később sikerült Németországban egy Novoflex
objektívet szereznem. Egy ismerős révén eljutottam a gyárba, ahol megmutatták az
objektívet. Kérdem, mibe kerül. 3500 márka. Felajánlották, hogy vigyem haza,
majd valahogy kifizetem. Elhoztam.
Nyakadban a gép és az
adósság...
Alig mertem otthon megmondani. Orrvérzésig dolgoztam, s
egyszer levelet kaptam a Wild und Hundtól, hogy milyen képeket kérnek. Többek
között jegesmedvét is.
Tudhatnák, hogy hazánkban nem őshonos a
jegesmedve...
Küldtem nekik egy szép összeállítást.
Diát vagy papírképet?
Diát. Csodálatos archívumuk van.
Amikor megjelentek a képek, küldték a levelet, a diákat és a tiszteletpéldányt.
Nagyon precízek. Vettem a bátorságot, és megírtam a főszerkesztőnek, hogy
szívesen dolgozom továbbra is nekik, bátran rendeljenek, mert tartozom a
Novoflexért a gyárnak. Küldtem a képeket és kifizették a tartozásomat. Képzeld
el! Alig akartam hinni a szememnek, olyan nagyvonalúak voltak. De azért én is
megdolgoztam érte. Ehhez az objektívhez vettem két Minolta XD 7-est. Ezek
öntöttvas-vázas, strapabíró, nehéz gépek.
Hogy viszonyulsz a
digitális technikához?
Most kacérkodok egy digitális gép
megvételével. Még nem tudom, hogy igazán szükségem lesz-e rá. Az én témáimat meg
tudom fotózni hagyományos géppel is. Láttam egy olyan gépet, amelyiknek 35-től
450 mm-ig terjedő zoomja van. Nagy a csábítás, mert sokkal kisebb és könnyebb.
Ráadásul rögtön tudok vele képet előállítani.
Hány felvételből áll
az archívumod?
Közel százezer felvételem van, ennek fele
fekete-fehér, illetve dia. A rovaroktól a növényeken és a madarakon át a
nagyvadakig. Az európai nagyvadak közül van medve, kőszáli kecske, bölény, hiúz.
Nem fotóztam rozsomákot, ami egy vérengző, nagy testű, skandináviai és
észak-amerikai menyétféle (Más néven torkos borz - a szerk.).
Lassan
kiszorulsz a lakásodból... El is határoztam, hogy selejtezni fogok.
Ugyanis nemcsak fotóim vannak, hanem hanglemezeket is gyűjtök.
Kik a
kedvenceid?
Csajkovszkij, Debussy és Vivaldi. Festegetek és közben
zenét hallgatok.
Magad dolgozod ki a képeidet?
A
fekete-fehéreket. Voltak 50x70-es táljaim, és én nagyítottam a kiállítási
képeimet.
Diára dolgozol. Tudjuk, hogy nem lehet fél blendéket
tévedni. Hogy' mérsz fényt?
Van a gépeimben belső fénymérő. De sok
a tévedési lehetőség. A témáról, a helyzetből látom, hogy mit kell exponálnom. A
fénymérő csak segítség.
És a spot-fénymérő?
Van az is,
de csak régebben használtam.
Persze, egy repülő kacsát elég nehéz
"megmérni"...
Nem lehet. Tudom, hogy mennyit kell exponálnom, ha
reggel repül a kacsa, délidőben vagy este. Tájat fényképezni persze könnyebb.
Az nem szalad el...
És csinálhatsz 3-4-5 felvételt
ugyanarról a témáról.
Hogy' jutottál el Afrikába? Az érdeklődésről
és a kötődésről már beszéltünk.
1985-ben jutottam el először
Zimbabvébe. Háromezer felvételt készítettem. Csodálatos volt a bővizű Zambezi, a
Viktória-vízesés. Egy vadász ismerősömmel vágtam neki, aki lőtt krokodilt,
vízilovat, nagykudut. Végül én is lőttem egy nagykudut, egy impalát és egy
varacskos disznót. Egyik este jött egy telefon a fővadásznak, hogy kellene lőni
két zsiráfot meg húsz impalát. Kérte, hogy segítsünk, cserébe meghosszabbítja a
vadászatunkat. Vállaltuk. Így végül egy zsiráfbikát is lőttem. Gyönyörű volt.
Heten álltak a csapatban.
Tudtad, hogy hol kell meglőni?
Nyakon. Az afrikai vad nagyon kemény, lehetőleg halálos lövést kell leadni.
Meglőttem, elindult mindegyik, de a bika lemaradt, és hirtelen összeomlott az a
nagyon magas állat. De nem tudtam hazahozni még a bőrét sem.
Nincs
fegyvered. Mindent ott béreltél? Az ég-világon mindent biztosítanak. De
kell próbalövést végezni. Megmondod mit akarsz lőni, s igyekeznek a legszebbet
megmutatni. Persze elefántot, oroszlánt már nem fogok lőni, csak ilyen kis
antilopokat.
Mikor kezdtél el komolyan rajzolni, festeni?
Az utóbbi időben egyre kevesebbet fotózom, inkább festek, akvarelleket és
pasztell képeket. Három évvel ezelőtt szántam el magam, hogy kiállítsam a
magyarországi állatokat bemutató képeimet. Elég szép sikere volt. Amikor
hazajöttem Namíbiából, elhatároztam, hogy csinálok egy Afrika-kiállítást is. Ki
kell festenem magamból az élményeimet!
Milyen az alkotási
folyamat?
Nem a fotóimat festem meg, hanem az élményeimet. A fotók
abban segítenek, hogy a biológiai megjelenés valósághű legyen. De a környezet, a
kompozíció már az én fantáziám.
Gondoltál-e egy önálló fotóalbum
összeállítására?
Anyagom van, minden további nélkül ki tudnám adni.
Három könyvtervem van. A képeket bővebb képaláírásokkal látnám el. A könyveket
magam tervezném. A kiadók azzal kezdik, hogy tegyek le három milliót, ők mellé
tesznek kettőt.
*
Magyar Ferenc átvészelt egy súlyos
betegséget. Elvesztette az egyensúly érzékét, egy évig tartották kórházban. Arra
gondolt közben, hogy vajon, kijut-e még valaha az erdőbe? Szép lassan fölépült.
Ma sem tudják, mi okozta. A kórházban sem pihent, hanem megírta a könyvét:
Vadászat Zuluföldön. Azóta behúzta a kéziféket. Megfontoltabb és óvatosabb lett.
De azért lassan-lassan megjött a bátorsága, megjárta Namíbiát, az ottani
Nemzeti Parkot, vadászott egy jót, és forgatott egy kis filmet is. A
közelmúltban pedig Kenyában járt.
Nem tartja magát igazi Afrika-vadásznak,
de belekóstolt, tudja mi az. És tervezi, hogy újra visszatér a fekete
földrészre.
Zétényi Zoltán
