Így segítenek a pásztorok az erdőtüzek megelőzésében Spanyolországban

2026. szeptember 13. - A 42-es terv révén Kasztília és León új legeltetési módszereket fejleszt ki az üzemanyag-terhelés csökkentésére és az erdőtüzek megelőzésére.

Miért fontos a legeltetés a mediterrán tájak számára?
Spanyolországban a mezőgazdasági földterületek mintegy 80%-át állattenyésztésre fordítják, és a legeltetés régóta része annak, hogy a vidéki közösségek hogyan kezelik az erdőket, bozótosokat és hegyi legelőket.
A mezőgazdasági gyakorlatok és a tájak változásai, valamint az erdőtüzek növekvő kockázata azonban új veszélyeket teremtett a legeltetésre és a legeltetésre nézve. A kihívás már nem csupán a hagyományos tevékenység megőrzése, hanem e gyakorlatoknak az új valósághoz való igazítása.
Kasztília és Leónban a cserjések kezelésére használt tűz hagyományosan elterjedt volt az állattenyésztők körében. A legeltetés csökkenésével azonban a növényzet felhalmozódott, növelve az erdőtüzek kockázatát és súlyosságát, és veszélyesebbé téve a legeltetéses égetéseket, és kockázatot jelentve az emberek és a környezet számára.
E kihívás mértéke különösen Kasztília és Leónban volt jelentős. A régióban 1985 és 1999 között évente mintegy 2000 erdőtűz pusztított, évente átlagosan mintegy 35 000 hektár égett el, a legtöbb erdős terület.
2002-ben Kasztília és León regionális erdőtervével és Silvopastoral-programjával (V4) megtette az első lépést a legeltetési ökoszisztémák elemzésében és új gazdálkodási módszerek kidolgozásában, mint például a legeltetés erdészeti és tűzmegelőzési tevékenységekkel való integrálása.
A Kasztília és León-i aktív tűzmegelőzési tervet (a továbbiakban: 42. terv) ezen elemzésre válaszul hozták létre, és az erdőtüzek okaira összpontosító aktív megelőzést alkalmaz, mivel ez az egyik fő célja, hogy fokozatosan megszüntesse a tűz használatát, és azt gépesített növényzetkezeléssel váltsa fel, amelyet az EMVA-finanszírozás támogat.
Ez egy fontos előfeltevésben gyökerezik:
Azokon a területeken, ahol a tűzveszély az emberi tevékenységhez és a vidéki területgazdálkodáshoz kapcsolódik, a megelőzés nem támaszkodhat kizárólag technikai vagy mechanikai intézkedésekre. Együtt kellett működnie a vidéki közösségekkel és azok érdekében.
A program ezért helyi szakértőket helyezett el a tüzek által leginkább érintett területeken.
Szerepük nem egyszerűen az új szabályok érvényesítése volt, hanem annak megértése, hogy a mezőgazdasági termelők és a pásztorok hogyan gazdálkodnak a tájjal, hogyan építik a bizalmat, és hogyan segítenek biztonságosabb alternatívákat kifejleszteni a magas kockázatú gyakorlatok helyett.
A közvetett megelőzésen alapuló megközelítés keretében a 42. terv az ellenőrzött és szervezett legeltetést a megelőző erdőművelés egyik eszközeként azonosította.
A logika praktikus volt. Ahogy a külterjes állattenyésztés néhány területen csökkent, a növényzet felhalmozódott a domboldalakon, a falvak körül és az út mentén. A legeltetés hagyományosan segített a növényzet ellenőrzés alatt tartásában.
A mechanikus tisztítás alternatívát jelenthet ott, ahol korábban égetést alkalmaztak, míg a szervezett legeltetés hosszú távú eredményeket tarthat fenn, különösen olyan terepen, ahol a gépeket nehéz vagy költséges lehet rendszeresen használni.
Emellett a legeltetett állatok képesek fenntartani a növényzet kezelését a meredek, távoli és szétszórt területeken, miközben egyidejűleg élelmiszert termelnek és támogatják a vidéki megélhetést.
A regionális lelkipásztori program ezekre a tapasztalatokra épült, és segített a helyileg tesztelt megközelítések formalizálásában és kiterjesztésében.
Az eredmény nem olyan modell volt, amelyben a mezőgazdasági termelők tudása, felelőssége és a földterületen való folyamatos jelenléte a megoldás részévé vált.
„A 42-es terv célja az volt, hogy megváltoztassa ezt a fajta irányítást, fokozatosan megszüntesse a tűz használatát, és azt gépesített tisztítással váltsa fel. Ezt két megközelítéssel sikerült elérni: támogatási rendszer létrehozása az állattenyésztők számára, és közvetlen együttműködés a mezőgazdasági termelőkkel annak érdekében, hogy bevonják őket a megoldásokba.”
– F. Javier Ezquerra a természeti örökségért és az erdészeti politikákért felelős főigazgató
A legeltetés nagy léptékű megszervezése
A program sikere többtől függött, mint a támogatásoktól. Hagyományos, jól gyökerező közös lelkipásztori gyakorlatokra épült, ugyanakkor világosabb felelősségi köröket és formális tervezést vezetett be.
A mezőgazdasági termelők magán-, közösségi vagy köztulajdonban lévő földterületen végezhetik el a klíringet saját maguk vagy vállalkozók révén. A többéves támogatás arra ösztönözte őket, hogy tartsák fenn a legeltetést és fektessenek be gazdaságaikba.
A Kasztília és León közötti jelenlegi legeltetési rendszer ötéves terveket és intézkedéseket támogat, beleértve a tisztítást, a legelőjavítást, a kerítést, a vízpontokat és az állattenyésztési infrastruktúrát.
Ezt a megközelítést ma a 2023–27-es időszakra szóló, Spanyolországra vonatkozó KAP stratégiai terv támogatja a 6881.2. számú, „A károk megelőzésére és az erdőgazdálkodásra irányuló nem termelő erdészeti beruházások” elnevezésű beavatkozás révén, amely magában foglalja az erdei legeltetési intézkedések támogatását is.
A jelenlegi programot az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozza, és 35 millió EUR-t különítettek el a 2023–2027-es időszakra.
A 2026-os pályázati felhívás várhatóan mintegy 36 500 hektár bozótos klíringre és mintegy 590 kérelemre terjed ki az öt éves végrehajtási évben.
Ugyanakkor Kasztília és León továbbra is teljesíti az előző vidékfejlesztési program keretében jóváhagyott projektekre vonatkozó kifizetéseket, és a végső éves kifizetést 2027-re tervezik.
Ez a támogatás nem elszigetelten működik. Az erdei legeltetéses megközelítés ötvözi a növényzet-gazdálkodásba és az alapvető infrastruktúrába történő beruházásokat a szervezett legeltetéssel, segítve a mezőgazdasági termelőket a legeltetés folytatásához szükséges feltételek fenntartásában.
Az erdőgazdálkodói terv keretet biztosít az egyes területek kezeléséhez, míg az állattartó szövetségekkel, erdőtulajdonosi szövetségekkel és vállalkozókkal való együttműködés további támogatást nyújt.
„Azokon a területeken, ahol a legnagyobb volt az erdőtüzek előfordulása, egy vagy több embert telepítettek, akik technikai szakértelmet és szociális készségeket magában foglaló vegyes háttérrel rendelkeztek. Ezek a vidéki területeken élő és dolgozó alkalmazottak képesek voltak bizalmat építeni és biztosítani az állattenyésztők bevonását”
– F. Javier Ezquerra
Facebook 0 Messenger0 E-mail0 Nyomtatás0 
A 42-es terv révén Kasztília és León új legeltetési módszereket fejleszt ki az üzemanyag-terhelés csökkentésére és az erdőtüzek megelőzésére.
Miért fontos a legeltetés a mediterrán tájak számára?
Spanyolországban a mezőgazdasági földterületek mintegy 80%-át állattenyésztésre fordítják, és a legeltetés régóta része annak, hogy a vidéki közösségek hogyan kezelik az erdőket, bozótosokat és hegyi legelőket.

Forrás: pixabay.com
A mezőgazdasági gyakorlatok és a tájak változásai, valamint az erdőtüzek növekvő kockázata azonban új veszélyeket teremtett a legeltetésre és a legeltetésre nézve. A kihívás már nem csupán a hagyományos tevékenység megőrzése, hanem e gyakorlatoknak az új valósághoz való igazítása.
Kasztília és Leónban a cserjések kezelésére használt tűz hagyományosan elterjedt volt az állattenyésztők körében. A legeltetés csökkenésével azonban a növényzet felhalmozódott, növelve az erdőtüzek kockázatát és súlyosságát, és veszélyesebbé téve a legeltetéses égetéseket, és kockázatot jelentve az emberek és a környezet számára.
E kihívás mértéke különösen Kasztília és Leónban volt jelentős. A régióban 1985 és 1999 között évente mintegy 2000 erdőtűz pusztított, évente átlagosan mintegy 35 000 hektár égett el, a legtöbb erdős terület.
2002-ben Kasztília és León regionális erdőtervével és Silvopastoral-programjával (V4) megtette az első lépést a legeltetési ökoszisztémák elemzésében és új gazdálkodási módszerek kidolgozásában, mint például a legeltetés erdészeti és tűzmegelőzési tevékenységekkel való integrálása.
A Kasztília és León-i aktív tűzmegelőzési tervet (a továbbiakban: 42. terv) ezen elemzésre válaszul hozták létre, és az erdőtüzek okaira összpontosító aktív megelőzést alkalmaz, mivel ez az egyik fő célja, hogy fokozatosan megszüntesse a tűz használatát, és azt gépesített növényzetkezeléssel váltsa fel, amelyet az EMVA-finanszírozás támogat.
Ez egy fontos előfeltevésben gyökerezik:
Azokon a területeken, ahol a tűzveszély az emberi tevékenységhez és a vidéki területgazdálkodáshoz kapcsolódik, a megelőzés nem támaszkodhat kizárólag technikai vagy mechanikai intézkedésekre. Együtt kellett működnie a vidéki közösségekkel és azok érdekében.
A program ezért helyi szakértőket helyezett el a tüzek által leginkább érintett területeken.
Szerepük nem egyszerűen az új szabályok érvényesítése volt, hanem annak megértése, hogy a mezőgazdasági termelők és a pásztorok hogyan gazdálkodnak a tájjal, hogyan építik a bizalmat, és hogyan segítenek biztonságosabb alternatívákat kifejleszteni a magas kockázatú gyakorlatok helyett.
A közvetett megelőzésen alapuló megközelítés keretében a 42. terv az ellenőrzött és szervezett legeltetést a megelőző erdőművelés egyik eszközeként azonosította.
A logika praktikus volt. Ahogy a külterjes állattenyésztés néhány területen csökkent, a növényzet felhalmozódott a domboldalakon, a falvak körül és az út mentén. A legeltetés hagyományosan segített a növényzet ellenőrzés alatt tartásában.
A mechanikus tisztítás alternatívát jelenthet ott, ahol korábban égetést alkalmaztak, míg a szervezett legeltetés hosszú távú eredményeket tarthat fenn, különösen olyan terepen, ahol a gépeket nehéz vagy költséges lehet rendszeresen használni.
Emellett a legeltetett állatok képesek fenntartani a növényzet kezelését a meredek, távoli és szétszórt területeken, miközben egyidejűleg élelmiszert termelnek és támogatják a vidéki megélhetést.
A regionális lelkipásztori program ezekre a tapasztalatokra épült, és segített a helyileg tesztelt megközelítések formalizálásában és kiterjesztésében.
Az eredmény nem olyan modell volt, amelyben a mezőgazdasági termelők tudása, felelőssége és a földterületen való folyamatos jelenléte a megoldás részévé vált.
„A 42-es terv célja az volt, hogy megváltoztassa ezt a fajta irányítást, fokozatosan megszüntesse a tűz használatát, és azt gépesített tisztítással váltsa fel. Ezt két megközelítéssel sikerült elérni: támogatási rendszer létrehozása az állattenyésztők számára, és közvetlen együttműködés a mezőgazdasági termelőkkel annak érdekében, hogy bevonják őket a megoldásokba.”
– F. Javier Ezquerra a természeti örökségért és az erdészeti politikákért felelős főigazgató
A legeltetés nagy léptékű megszervezése
A program sikere többtől függött, mint a támogatásoktól. Hagyományos, jól gyökerező közös lelkipásztori gyakorlatokra épült, ugyanakkor világosabb felelősségi köröket és formális tervezést vezetett be.
A mezőgazdasági termelők magán-, közösségi vagy köztulajdonban lévő földterületen végezhetik el a klíringet saját maguk vagy vállalkozók révén. A többéves támogatás arra ösztönözte őket, hogy tartsák fenn a legeltetést és fektessenek be gazdaságaikba.
A Kasztília és León közötti jelenlegi legeltetési rendszer ötéves terveket és intézkedéseket támogat, beleértve a tisztítást, a legelőjavítást, a kerítést, a vízpontokat és az állattenyésztési infrastruktúrát.
Ezt a megközelítést ma a 2023–27-es időszakra szóló, Spanyolországra vonatkozó KAP stratégiai terv támogatja a 6881.2. számú, „A károk megelőzésére és az erdőgazdálkodásra irányuló nem termelő erdészeti beruházások” elnevezésű beavatkozás révén, amely magában foglalja az erdei legeltetési intézkedések támogatását is.
A jelenlegi programot az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozza, és 35 millió EUR-t különítettek el a 2023–2027-es időszakra.
A 2026-os pályázati felhívás várhatóan mintegy 36 500 hektár bozótos klíringre és mintegy 590 kérelemre terjed ki az öt éves végrehajtási évben.
Ugyanakkor Kasztília és León továbbra is teljesíti az előző vidékfejlesztési program keretében jóváhagyott projektekre vonatkozó kifizetéseket, és a végső éves kifizetést 2027-re tervezik.
Ez a támogatás nem elszigetelten működik. Az erdei legeltetéses megközelítés ötvözi a növényzet-gazdálkodásba és az alapvető infrastruktúrába történő beruházásokat a szervezett legeltetéssel, segítve a mezőgazdasági termelőket a legeltetés folytatásához szükséges feltételek fenntartásában.
Az erdőgazdálkodói terv keretet biztosít az egyes területek kezeléséhez, míg az állattartó szövetségekkel, erdőtulajdonosi szövetségekkel és vállalkozókkal való együttműködés további támogatást nyújt.
„Azokon a területeken, ahol a legnagyobb volt az erdőtüzek előfordulása, egy vagy több embert telepítettek, akik technikai szakértelmet és szociális készségeket magában foglaló vegyes háttérrel rendelkeztek. Ezek a vidéki területeken élő és dolgozó alkalmazottak képesek voltak bizalmat építeni és biztosítani az állattenyésztők bevonását”
– F. Javier Ezquerra
A terepi csapatok tanultak a gazdálkodóktól, segítettek nekik navigálni az alkalmazásokban, és együttműködtek velük a gyakorlati megoldások megtervezésében. A megközelítés kollektív megállapodásokra is épült, ugyanakkor egyértelmű kötelezettségvállalásokat követelt meg szerződések és erdőgazdálkodói tervezés révén.
A kockázatkezeléstől a partnerség újragondolásáig
Burgos egyes részein a megközelítés különösen sokatmondó.
A legeltetéses égetés hagyományos alkalmazását felváltotta a mechanikus tisztítás, ami megvalósítható alternatívát teremtett az állattenyésztők számára.
A bejelentett javulást nem szabad kizárólag a legeltetésnek tulajdonítani. Ezek a következők kombinációját tükrözik:
hosszú távú helyi együttműködés az állattenyésztőkkel hosszú éveken keresztül együttműködő technikai csoportokkal;
mechanikus tisztítás, amelyet legeltetés követ, lehetővé téve az állatállomány számára a csökkentett tüzelőanyag-terhelés fenntartását;
kerítés és vízi infrastruktúra, a szervezett legeltetés gyakorlatiassá tétele; és
közösségi szerepvállalás, a tűz emberi okainak kezelése a növényzet kezelése mellett.
A fontos változás az volt, hogy a mezőgazdasági termelőket nem egyszerűen a probléma forrásaként azonosították.
A külterjes legeltetés adminisztratív szabályozásával, a tüzek eredetének vizsgálatával, az ellenőrizetlen égetések büntetésével – beleértve a legeltetést is – vagy a modernebb és professzionálisabb legeltetéshez nyújtott egyéb támogatásokkal, többek között a kerítéssel kapcsolatos egyéb változásokat is támogatták és segítették a változás lehetővé tételében.
Konkrét, magas kockázatú gyakorlatot azonosítottak, alternatívát dolgoztak ki, és a mezőgazdasági termelők partnerekké váltak ezen alternatíva gyakorlati megvalósításában.
A megelőzés életképessé tétele a mezőgazdasági termelők számára
A program elismeri, hogy az erdőtüzek megelőzése nem választható el a gazdaságok életképességétől.
A kerítés, a vízforrások, a hozzáférés és az állatállomány infrastruktúrája nem egyszerűen környezetvédelmi intézkedések. Meghatározzák, hogy a mezőgazdasági termelők hatékonyan tudják-e kezelni az állatokat a távoli területeken, és hogy a legeltetés hosszú távon folytatódhat-e.
A program az erdőtüzek megelőzését olyan gyakorlati infrastruktúrával ötvözi, amely támogatja az állattartó gazdaságok életképességét. Beruházásai a következőket foglalták magukban:
34 000 hektárnyi bozóttakaró
750 kilométernyi kerítés
270 ivótó
A támogatást hektáronként és évente 25 euróban nyújtották, ami öt év alatt gazdaságonként körülbelül 25 000 eurónak felel meg. A jelentések szerint a beruházások teljes összege évi 2,9 millió EUR, azaz hat év alatt 23 millió EUR.
Az EMVA-támogatás ezért gyakorlati eszközt biztosít a mezőgazdasági termelők számára gazdaságuk fejlesztéséhez, miközben alternatívát kínál a cserjések tűzzel történő megfékezésére. Segíthet a nem megfelelő égetéssel kapcsolatos jogi problémák elkerülésében is.
A program gazdasági dimenziója azonban túlmutat az infrastruktúrán. A helyszíni személyzet együttműködött a mezőgazdasági termelőkkel az üzleti életképesség, a közvetlen értékesítés, a diverzifikáció és a termékminőség terén, miközben ösztönözte a külterjes állattenyésztés környezeti és társadalmi értékének nagyobb mértékű elismerését.
„Az állattenyésztők támaszkodhatnak egy olyan eszközre (EMVA-finanszírozás), amellyel gazdaságaikat nyereségesebbé tehetik; továbbá nem kell tüzet használniuk a cserjések ellenőrzéséhez, ami megkíméli őket az esetleges jogi problémáktól.”
– F. Javier Ezquerra
A helyszíni személyzet túlmutatott az infrastruktúrán, és együttműködött a mezőgazdasági termelőkkel az üzleti életképesség, a közvetlen értékesítés, a diverzifikáció és a termékminőség terén, miközben ösztönözte a külterjes állattenyésztés környezeti és társadalmi értékének nagyobb mértékű elismerését.
Az elv egyszerű: ha a legeltetés gazdaságilag nem életképes, az általa nyújtott tájgazdálkodási előnyök nem tarthatók fenn.
A reziliens tájak modellje
A kihívás Európa-szerte közös.
A kollektív legeltetési rendszerek számos vidéki területen meggyengültek, a földhöz való hozzáférés széttöredezett lehet, és a fiatalabb generációk vonakodhatnak attól, hogy nehéz és bizonytalan szakmába lépjenek.
Kasztília és León szerint az állattenyésztés és a tájgazdálkodás összekapcsolásához több dologra van szükség:
Az állattartók földkezelőként való elismerése, nem csak a termelőké.
A mezőgazdasági termelők bizalma és felelősségvállalása, szakmai és földtulajdonosi szervezetek támogatásával.
Beruházás az olyan alapvető infrastruktúrákba, mint a vízellátási pontok, a kerítések, a hozzáférés és az állattartó létesítmények.
A közös legeltetési rendszerek újjáépítése ott, ahol a hagyományos rendszerek meggyengültek, hivatalos megállapodásokkal és egyértelmű felelősségi körökkel.
Többéves támogatás felhasználásával, az azonnali tűzkockázat-csökkentésnek a mezőgazdasági üzemek életképességével, a képzéssel, a generációs megújulással és a piacfejlesztéssel való ötvözésével.
Célzott legeltetés tűzkockázati térképezéssel, így a legeltetési erőfeszítések ott összpontosulnak, ahol a legnagyobb megelőzési értéket biztosíthatják.
Tartós helyi technikai jelenlét fenntartása ahelyett, hogy csak rövid távú támogatási felhívásokra hagyatkoznának.
A külterjes állattenyésztés integrálása a multifunkcionális erdészetbe és agrárerdészetbe a biológiai sokféleség, a tűzmegelőzés és a vidékfejlesztés mellett.
Ezek a tanulságok arra is rámutatnak, hogy a közszolgáltatások fontosak a vidéki térségekben.
Az aktív tájak fenntartásához az embereknek ott kell maradniuk, ami a hozzáféréstől, az infrastruktúrától, az adminisztratív támogatástól és az életképes vállalkozásoktól függ.
„Néhány olyan intézkedés, amely segíthet a hatóságokkal való kapcsolatok javításában, a bürokratikus akadályok elkerülésében és az állattenyésztők támogatásában a kérelmekkel kapcsolatban; a külterjes állattenyésztésből származó termékek minőségének javítása; az állattenyésztők önbecsülésének növelése, hogy büszkék legyenek szakmájukra, valamint a vidéki munkájukból eredő környezeti és társadalmi előnyökre.”
– F. Javier Ezquerra
A tágabb tanulság az, hogy a mezőgazdasági termelők és a pásztorok nem csupán az erdőtüzek megelőzésére irányuló politika kedvezményezettjei. Tájkezelők és partnerek a megelőzésben.
A 42-es terv összekapcsolta tudásukat és folyamatos jelenlétüket a földterületen az erdészeti szakértelemmel, a közfinanszírozással, a mechanikus tisztítással, az infrastruktúrával és a szervezett tervezéssel.
Kasztília és León a hagyományos legeltetési rendszerek átalakításával és nem azok egyszerű helyettesítésével megmutatta, hogy a vidéki megélhetés, az aktív tájgazdálkodás és az erdőtüzek megelőzése hogyan erősíthetik egymást.