„ A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.”
/Ézs. 55, 12/
Bűneink megbocsátásával vége legfőbb szomorúságunknak, és megkezdődik igazi örömünk. Ilyen örömet ad az Úr azoknak, akik iránt megengesztelődött. Az öröm kiárad, és eltölti az egész természetet. A világ telve van rejtett dallamokkal, és a megújult szív ért ezek megszólaltatásához.
A teremtett világ a hangszer, és a kegyelmet nyert ember hamar megtanul játszani rajta. Keze nyomán az egész világmindenség egyetértésben dicséri Istent. A hegyek és a halmok, a nagyméretű teremtmények adják a basszust, míg az erdő fái, és a többi kisebb dolgok viszik a dallamot.
Mikor Isten Igéje kivirágzik köztünk és lelkek térnek meg, akkor mintha minden dallal volna tele.
Mikor halljuk a fiatal hívők vallástételeit és az érettebbek tanúságtételét, olyan boldogok vagyunk, hogy
dicsérnünk kell az Urat. Akkor úgy tűnik, mintha a hegyek és a halmok, az erdők és a mezők visszhangoznák
örvendező énekünket, és az egész világ egyetlen nagy zenekar lenne.
Uram, ezen az örvendező májusi napon hadd énekeljem a világ vidám és gazdag éneket, mint a pacsirta.
C.H. Spurgeon
