2011. szeptember 20. - Megjelent az Erdészettörténeti Közlemények LXXIX. száma Technikai okok miatt késve jelent meg az Erdészettörténeti Szakosztály újabb, LXXIX. számú kötete: Saláta Dénes: Legelőerdők egykor és ma - A fás legelők és legelőerdők kialakulásának és hasznosításának emlékei egy öreg-bakonyi (pénzesgyőr-hárskúti) fás legelő tájtörténeti feltárásának példáján keresztül. 2009. 80 oldal.
E rendhagyó tanulmány egy kevésbé kutatott témát dolgoz fel.
A szerző a Szent István Egyetem hallgatójaként az Országos Tudományos Diákköri pályázaton első díjat nyert e témában beadott munkájával. A dolgozat, az Erdészettörténeti Szakosztály 2009. február 24-én tartott ülésén hangzott el előadás formájában.
Saláta Dénes a pályázati anyagot átdolgozta, bővítette és jegyzetekkel, mellékletekkel látta el.
A szerző történeti áttekintést ad a legelőerdők kialakulásáról, vizsgálja az elmúlt 200 évben történteket. Kiemelnénk a legelőerdők fogalmának részletes, tisztázó elemzését, a hazai példák említését és a nemzetközi kitekintést.
A hajdani erdő- és mezőgazdálkodásban jelentős szerepe volt a legelőerdőknek. Az ilyen erdőben „ligetesen” állnak a fák, koronájuk terebélyes, ágaik vaskosak, alacsonyan elágazók. A fő cél a legeltetés volt, melyben a fák nem annyira a fatermés kedvéért, hanem mint talajvédő, csapadékmegtartó, árnyékoló, azon felül az állatvédelmet szolgáló védőként szerepelnek. A legelőerdőket emberi használattal, mesterségesen alakították ki, életközösségükben átmenetet képeznek a zárt erdőtársulások és a fátlan gyepek között. Ha a hagyományos legeltetés megfogyatkozik az ilyen talajon, akkor idővel újra zárt erdővé válnak, a „Bakonyerdőbe” olvadnak.
A pénzesgyőr-hárskúti legelőerdő botanikai elemzésével külön tanulmányban is foglalkozott, itt összegezte a leírt eredményeket. Pontos képet kapunk az elmúlt korok állattartásáról és legeltetéséről.
Igen figyelemreméltó hogy a szerző nagy szeretettel tekint a legelőerdők közösségi, emberi jelentőségére. Jelmondatát idézzük: „Ég és föld között szabadon születni, élni és meghalni”.
Az elmúlt évtizedekben az állatállomány fokozatos csökkenésével egyre pusztulnak a legelőerdők. Az ember terület- és tájátalakító munkája során létrejött legelőerdőket ma már egy kiveszőfélben lévő régi gazdálkodási, természetformálási, tájképi formának tekinthetjük, melynek megóvását a természetvédelem is felkarolja.
Biztató hír, hogy elkezdődött a pénzesgyőr-hárskúti legelőerdő eredeti állapotába való visszaállítása, egyelőre egy kisebb területen, és így talán megmaradhat e jelentős természeti és kultúrtörténeti érték.
A pénzesgyőr-hárskúti legelőerdőben a famatuzsálemek száma meghaladja a 400 darabot, melyek zöme bükk. Lenyűgöző látványt nyújtanak a Gerence patak völgyében. Szakács László
A kötet végén található az Erdészettörténeti Közlemények LXXI-LXXX. számában megjelent tanulmányok bibliográfiája.
A kötet megrendelhető a szerkesztő címén: dr.Oroszi Sándor, 1367.Budapest, Pf.129.
