A különböző földhasználatok vízkészletekre gyakorolt hatásait vizsgálta Ausztráliában egy új tanulmány, megkérdőjelezve azokat a feltevéseket, melyek szerint az ültetvényes erdőgazdálkodás okozza a vízgyűjtők vízhozamának csökkenését – olvasható a nafi.com.au oldalon. A tanulmány kimutatta, hogy a vízhozam fogyatkozásának sokkal több köze van a kevesebb csapadékhoz, vagy a csapadék megváltozott területi eloszlásához, mint sem az ültetvényes erdőgazdálkodáshoz, vagy más, a földhasználatban bekövetkezett változásokhoz, így például a legeltetésről a növénytermesztésre történő átálláshoz. Ez a hiteles, „vízgyűjtő alapú” kutatás ellentmond számos alapelvnek, amelyre a SENRMB (Dél-Keleti Természeti Erőforrás Gazdálkodási Tanács) eddig alapozta a Dél-Ausztrália dél-keleti térségére készülő vízgazdálkodási tervjavaslatait. A tanulmány, sorrendben a legutóbbi a víz- és földhasználatot vizsgáló, Sinclair Knight Mertz (SKM) tanulmányok sorában. Elkészítését számos érdekcsoport támogatta. A „Zöld Háromszög” Regionális Ültetvény Bizottság igazgatója, dr. John Kellas szerint, - aki egyben, a víz- és földhasználat változásokat összehangoló bizottság tagja is - a tanulmány áttörés erejű az új ültetvényfejlesztések hatásainak megértéséhez. Felhívja továbbá a figyelmet néhány olyan összefüggésre, melyekre Dél-Ausztráliában, a folyamatos víz viták miatt, már igencsak szükség van. Az SKM tanulmány öt, különböző mértékű erdőborítással rendelkező al-vízgyűjtő területet vizsgált meg, s arra a következtetésre jutott, hogy a földhasználatban bekövetkezett valamennyi változás, a felszíni- és a talajvizek utánpótlásának csökkenéséhez vezetett. A fogyatkozó csapadék és a vízfolyáshozamok közötti összefüggés egyértelműen erősebbnek bizonyult, mint az 1990 óta bekövetkezett földhasználati változások különféle formáinak hatásai. Más szavakkal, az éghajlat módosulás vagy változás megváltoztatta a csapadékelfolyás közötti kapcsolatot. A csapadék és az elfolyás közötti viszonyban bekövetkező változás klimatikus hatásoknak tulajdonítható. Az SKM tanulmány módszere a vízgyűjtőterület egészét veszi a modellezés alapjául, a számos vízgyűjtő fölé helyezve azt. Ez éles ellentétben áll a SENRMB mesterséges, szimulációs vízgyűjtőket alkalmazó eljárásával, és azzal, hogy az egyes fák vízhasználatára vonatkozó adatainak extrapolálásával kísérli meg értékelni az erdőgazdálkodás a vízgyűjtő egészére gyakorolt hatásait. Dr. Kellas szerint, a regionális vízhasználatot egyes növények vízfelhasználására lebontva mérni, buktatókkal teli megközelítés. A mintavételkor előforduló hibák, – bár az egy-egy növény vízhasználati szintjére vonatkozóan elenyészőnek tűnhetnek, – regionális szinten jelentős hibanagyságot érhetnek el. Ezért Ausztráliában senki sincs, aki az egyes növények vízhasználatát taglaló tanulmányok adatait venné alapul az állomány vízhasználatának kiszámításához, inkább hagyatkozik az egész vízgyűjtő területre vonatkozó értékelésre.
Az SKM jelentés jól felhasználható ahhoz, hogy reális kép alakuljon ki a földhasználatbeli változások kérdésének összefüggéseiről, és az ültetvények valóságos kihatásainak meghatározásához. A jelentés kiemeli és részletezi, hogy az eukaliptusz ültetvény fejlesztések és más mezőgazdasági tevékenységek okozta változásokhoz képest
viszonylag kisebb földhasználati változással jártak.
Dr. Kellas úgy véli, az SKM tanulmány kimutatta, hogy a mezőgazdálkodás folyamatban lévő, erőteljes fejlesztése, és az ültetvényes földhasználat vízkészletekre gyakorolt hatásai között, hosszú távon, csekély különbség állapítható meg. Az SKM tanulmány megerősíteni látszik, hogy a vízkészletek változásában az éghajlat továbbra is az alapvető mozgatóerő, a dél-kelet ausztrál közösség számára. A mezőgazdaság folyamatos, erőteljes fejlesztése a dél-kelet ausztrál táj mintegy 70-80 százalékán, azonos vagy nagyobb hatással lesz a vízforrásokra, hozamokra, az ivóvízkincsre, mint a jövőben várható ültetvényfejlesztések hatásai.