Tisztelt Emlékező Társaim, sokat megélt öreg Barátaim!
Engedjék meg, hogy ne szónoklattal folytassam a megemlékezést, ebbéli hiányosságom már ismert, inkább szeretném visszaidézni azt a hangulatot, a viták alig megformált mondatainak stílusát, ami 60 éve ebben a teremben uralkodott. Sajnos a párbeszédet – ahogy a két volt iskolám diákjaival az elmúlt napokban tettem, nem alkalmazhatom, mert hamarosan heves, aktuálpolitikai vita kerekedne általa. Mondhatom, a felnőttekre talán jobban ráférne a felvilágosítás, tanítás, mint a fiatalokra. Maradok inkább az akkori események kapcsán előjött gondolataim Önökkel történő megosztásánál.
Hogy ezt megtehetem, jó Sorsomnak, az Egyetem következetes „’56-os politikájának”, tanárok, hallgatók és sokan mások, fáradhatatlan munkájának köszönhetem. Nem gondolom, hogy széles e hazában van még egy intézmény, amely ilyen gazdag, 3 napig tartó ünnepségsorozatot szervezett volna erre az alkalomra. Nagy tisztelettel köszöntöm Őket, valamint a meghívott vendégeinket, megjelenteket.
Külön köszöntöm Bőhm professzor urat és a miskolci delegációt, akik a miskolci Egyetem képviseletében velünk ünnepelnek, az akkor a nyugati végeken rekedtekkel, és talán már azt sem veszik rossz néven, hogy anno, többek között az újra egyesítést is követeltük.
Sajnos akkori társaim, közeli barátaim, a „Hal/-l/hatatlan Évfolyam” nem kis táborából már nagyon kevesen lehetnek itt, szinte név szerint köszönthetem Őket, azokat, akik még velem emlékezhetnek. Köszöntelek:Walcz Irén, Nagy Zoli, Vida, Mester, Németh Gy. Szálágyi, de a bányászok közül, Németh Gyuri és Hódosi Sanyi és elnézést azoktól, akiket kihagytam.
Hálával tartozom, tartozunk ugyanakkor Sarkady Sándor történésznek, aki hatalmas energiával és mérhetetlen idejével felkutatta, majd sok-sok helyen rögzítette a soproni forradalmi eseményeket. Nélküle most sokkal tájékozatlanabbak lennénk nagyon sok eseményt illetően. 50 év után jórészt Ő tárta fel, hogy valójában mi is történt Sopronban 1956-ban. Addig rólunk, a bányász karok részt vételéről szó sem esett. A munkát ma is folytatja, így reménykedünk még sok homály feltárásában.
A tőlünk kapott lokálisan tapasztalatokkal szemben, Tőle átfogó tájékoztatást kaphatunk, ha az eddigi, ’56-os munkásságát tanulmányozzuk.
Magam részéről leginkább a ma 60 éve történt estére, annak hangulatára emlékszem meghatottan. Akkor olyan érzés kerített hatalmába, mint amilyet az ember a romok alóli kiszabadulásnál érezhet, Gondoljunk csak a Rákosi éra szörnyűségeire, nyomorúságára. Szegényes családi viszonyaink (Anyám egyedül, öt kiskorú gyermekkel), az „X-származás” megbélyegző súlya ellenére, a nyomort elsősorban nem otthon, hanem az érettségi utáni, kényszerből végzett, egy évi munkám során láttam. Kisegítő adóbeszedőként dolgoztam, ahol láthattam mindazt, amit a módosabb gazdákkal, a kulákokkal műveltek. Egyeseknek már az is
megkönnyebbülést jelentett, ha kitelepítették vagy elvitték őket, mert ott legalább a megélhetésük biztosítva volt. Ennek a megaláztatásnak láttuk, reméltük a végét.
Meglepő lehet, de néhány társammal a bányász DISZ vezetők közül kerültünk a MEFESZ Intéző Bizottságába. Ugyanis a forradalom előtti, már lázadozó időszakban - esetemben éppen származásomból adódóan –jól ismertek és megválasztottak.
Megalakultunk, magunk közül megválasztottuk a teendők felelőseit. A már említett közigazgatási tapasztalatomra tekintettel a város és környéke közellátásának irányítását kaptam feladatul, miután átmenetileg az is összeomlott volna. Mind ez egyszerű, hétköznapi munkának tekinthető. A „hősiesség” legfeljebb azokra vonatkozik, akik a kortársak alvásszeretetét az éjszakai kenyérsütésre cserélték. Kényszert azonban nem kellett alkalmazni, a munkát, az időbeosztást egymás között békésen rendezték.
Reménykedve a fejlemények jobbra fordulásában, de közben végeztük azokat a feladatokat, amelyeket körülményeink ránk kényszerítettek.. A közellátáson túl, a rend fenntartását, a szükséges agitációk folytatását, de sorolhatnám mindazt, amit Sarkady Sándor e témájú munkáiban, részleteiben dokumentált hitelességgel megtalálhatunk. A szomorú végkifejletet ismerjük.
Válaszút, tele kétségekkel. Nyilván félelmünkben is, disszidáltunk vagy bátran maradtunk. Odakint aztán újabb válaszút; új hazát kényszerülünk választani vagy hazamerészkedünk és kényszerből, a kissé jobbnak remélt rendszerrel nemtelenül megalkuszunk? Egyenkénti emberi sorsok, siker vagy elesettség, néha tragédia.
És akkor vannak kívülállók, akik utólag okosak és ezt a két- vagy inkább három csoportot még mindig egymás ellen heccelik vagy így-úgy elítélik.
Sajnos a magyarok népvándorlása kedvező hatásai mellett, újra fiataljaink próbatétele, fenyegetettsége lett. Más feltételek között ugyan, de most is választani kell a kinti jólét és az itthoni szegényebb, de szerintem, a sokkal boldogabb élet között. Mondhatom, mert magam akkor az utóbbiak közé kerültem és nem bántam meg. Ugyanezt javasolom azoknak, akik nem szakmai fejlődésük érdekében, hanem anyagi okokból hagynák el hazájukat. Arra biztatom őket, jogaikat, gazdasági előnyüket itthon, a mindenkori hatalommal szemben harcolják ki, ne prdig megfutamodjanak!
A meghunyászkodás sehová sem, legfeljebb a rabszolgasághoz vezet.
Sopron, 2016. október 22.
Németh Kálmán: Gondolatok 60 év távlatából (1956 – 2016)
Tisztelt Emlékező Társaim, sokat megélt öreg Barátaim!
Engedjék meg, hogy ne szónoklattal folytassam a megemlékezést, ebbéli hiányosságom már ismert, inkább szeretném visszaidézni azt a hangulatot, a viták alig megformált mondatainak stílusát, ami 60 éve ebben a teremben uralkodott. Sajnos a párbeszédet – ahogy a két volt iskolám diákjaival az elmúlt napokban tettem, nem alkalmazhatom, mert hamarosan heves, aktuálpolitikai vita kerekedne általa. Mondhatom, a felnőttekre talán jobban ráférne a felvilágosítás, tanítás, mint a fiatalokra. Maradok inkább az akkori események kapcsán előjött gondolataim Önökkel történő megosztásánál.
Hogy ezt megtehetem, jó Sorsomnak, az Egyetem következetes „’56-os politikájának”, tanárok, hallgatók és sokan mások, fáradhatatlan munkájának köszönhetem. Nem gondolom, hogy széles e hazában van még egy intézmény, amely ilyen gazdag, 3 napig tartó ünnepségsorozatot szervezett volna erre az alkalomra. Nagy tisztelettel köszöntöm Őket, valamint a meghívott vendégeinket, megjelenteket.
Külön köszöntöm Bőhm professzor urat és a miskolci delegációt, akik a miskolci Egyetem képviseletében velünk ünnepelnek, az akkor a nyugati végeken rekedtekkel, és talán már azt sem veszik rossz néven, hogy anno, többek között az újra egyesítést is követeltük.
Sajnos akkori társaim, közeli barátaim, a „Hal/-l/hatatlan Évfolyam” nem kis táborából már nagyon kevesen lehetnek itt, szinte név szerint köszönthetem Őket, azokat, akik még velem emlékezhetnek. Köszöntelek:Walcz Irén, Nagy Zoli, Vida, Mester, Németh Gy. Szálágyi, de a bányászok közül, Németh Gyuri és Hódosi Sanyi és elnézést azoktól, akiket kihagytam.
Hálával tartozom, tartozunk ugyanakkor Sarkady Sándor történésznek, aki hatalmas energiával és mérhetetlen idejével felkutatta, majd sok-sok helyen rögzítette a soproni forradalmi eseményeket. Nélküle most sokkal tájékozatlanabbak lennénk nagyon sok eseményt illetően. 50 év után jórészt Ő tárta fel, hogy valójában mi is történt Sopronban 1956-ban. Addig rólunk, a bányász karok részt vételéről szó sem esett. A munkát ma is folytatja, így reménykedünk még sok homály feltárásában.
A tőlünk kapott lokálisan tapasztalatokkal szemben, Tőle átfogó tájékoztatást kaphatunk, ha az eddigi, ’56-os munkásságát tanulmányozzuk.
Magam részéről leginkább a ma 60 éve történt estére, annak hangulatára emlékszem meghatottan. Akkor olyan érzés kerített hatalmába, mint amilyet az ember a romok alóli kiszabadulásnál érezhet, Gondoljunk csak a Rákosi éra szörnyűségeire, nyomorúságára. Szegényes családi viszonyaink (Anyám egyedül, öt kiskorú gyermekkel), az „X-származás” megbélyegző súlya ellenére, a nyomort elsősorban nem otthon, hanem az érettségi utáni, kényszerből végzett, egy évi munkám során láttam. Kisegítő adóbeszedőként dolgoztam, ahol láthattam mindazt, amit a módosabb gazdákkal, a kulákokkal műveltek. Egyeseknek már az is
megkönnyebbülést jelentett, ha kitelepítették vagy elvitték őket, mert ott legalább a megélhetésük biztosítva volt. Ennek a megaláztatásnak láttuk, reméltük a végét.
Meglepő lehet, de néhány társammal a bányász DISZ vezetők közül kerültünk a MEFESZ Intéző Bizottságába. Ugyanis a forradalom előtti, már lázadozó időszakban - esetemben éppen származásomból adódóan –jól ismertek és megválasztottak.
Megalakultunk, magunk közül megválasztottuk a teendők felelőseit. A már említett közigazgatási tapasztalatomra tekintettel a város és környéke közellátásának irányítását kaptam feladatul, miután átmenetileg az is összeomlott volna. Mind ez egyszerű, hétköznapi munkának tekinthető. A „hősiesség” legfeljebb azokra vonatkozik, akik a kortársak alvásszeretetét az éjszakai kenyérsütésre cserélték. Kényszert azonban nem kellett alkalmazni, a munkát, az időbeosztást egymás között békésen rendezték.
Reménykedve a fejlemények jobbra fordulásában, de közben végeztük azokat a feladatokat, amelyeket körülményeink ránk kényszerítettek.. A közellátáson túl, a rend fenntartását, a szükséges agitációk folytatását, de sorolhatnám mindazt, amit Sarkady Sándor e témájú munkáiban, részleteiben dokumentált hitelességgel megtalálhatunk. A szomorú végkifejletet ismerjük.
Válaszút, tele kétségekkel. Nyilván félelmünkben is, disszidáltunk vagy bátran maradtunk. Odakint aztán újabb válaszút; új hazát kényszerülünk választani vagy hazamerészkedünk és kényszerből, a kissé jobbnak remélt rendszerrel nemtelenül megalkuszunk? Egyenkénti emberi sorsok, siker vagy elesettség, néha tragédia.
És akkor vannak kívülállók, akik utólag okosak és ezt a két- vagy inkább három csoportot még mindig egymás ellen heccelik vagy így-úgy elítélik.
Sajnos a magyarok népvándorlása kedvező hatásai mellett, újra fiataljaink próbatétele, fenyegetettsége lett. Más feltételek között ugyan, de most is választani kell a kinti jólét és az itthoni szegényebb, de szerintem, a sokkal boldogabb élet között. Mondhatom, mert magam akkor az utóbbiak közé kerültem és nem bántam meg. Ugyanezt javasolom azoknak, akik nem szakmai fejlődésük érdekében, hanem anyagi okokból hagynák el hazájukat. Arra biztatom őket, jogaikat, gazdasági előnyüket itthon, a mindenkori hatalommal szemben harcolják ki, ne prdig megfutamodjanak!
A meghunyászkodás sehová sem, legfeljebb a rabszolgasághoz vezet.
Sopron, 2016. október 22.
Németh Kálmán 1956-ban a NME III. éves földmérő-mérnök hallgatója volt Sopronban.
