Székely Géza erdőmérnök, az erdélyi Verespatakról elszármazott bányászcsalád harmadik gyermekeként 1922. augusztus 21-én, Vaskőn (Okna de Fier), egy Resicabánya melletti bányászfaluban látja meg a napvilágot. Édesapja, Székely János bányamester, aki az aranybányászokat ért folyamatos megaláztatások elől a vasércbányához igazolt át.
Székely Géza három nyelvet beszélt. Otthon magyarul, édesanyjától németül, az iskolában románul tanult, az utcán mindhármat beszélték.
1931-től Temesváron, a piarista internátus lakója. Már ekkor egyezség van a családban arról, hogy bátyja bányásznak, ő pedig erdésznek tanul. A háború kitörése után a két testvér Magyarországra szökik, az érettségi vizsgát már itt teszi le.
Hamarosan jelentkezik a Soproni Erdőmérnöki Főiskolára. A háború viszontagságos éveiben újra és újra megszakítja tanulmányait. Édesapja korán meghal, a család a harcok miatt többször szökik a változó határokon át. Észak Erdély leválása után, ő és bátyja magyar oldalra kerülnek. Egymást segítik, bátyja ekkor már bányász, dolgozik, hogy segítse öccse tanulmányait. Az egyetemet 1950-ben, mint a Budapesti József Nádor Egyetem végzőse fejezi be. 1951-ben védi meg diplomáját.
Munkahelye a főiskola matematika tanszéke, ahova véletlenül kerül. Walek professzor tanársegédet keres, egyik évfolyamtársa (Rohonyi Antal) csínyből őt ajánlja.
Tanulmányai idején esze ágába sem jutott a matematika tanársegédi poszt, energiáját inkább az őt sokkal inkább vonzó mérnöki tárgyakba fektette. A professzor emlékezett minderre, és biztatásul megjegyezte, ő sem volt jeles annak idején az egyetemen, emiatt egy pillanatig se legyen lelkiismeret furdalása. (Később kiderült, Walek Károly Münchenben Röntgen professzornál hallgatta a matematikát.)
1954-ben ’nem megbízhatónak’ találják, aki nem vehet részt az ifjúság oktatásában, ezért elbocsátják az egyetemről. A Magyar Posta Soproni Igazgatóságán helyezkedik el, mint az erősáramú közmű egyeztetési csoport vezetője, később építési részlegvezető lesz.
Négy évvel később a helye még mindig betöltetlen az egyetemen. Walek professzor váratlan halálát követően Kiss Ignác (Dönci bácsi) visszahívja a matematikaoktatásba. Az egyébként kiváló mérnököt a posta nem engedi. Szíve azonban mégiscsak visszahúz, 1960-ban visszakerül a matematika tanszékre, itt dolgozik nyugdíjazásáig (1982). Főként gyakorlatokat vezet mindhárom kar hallgatóinak. Később 1976-tól a faipari üzemmérnökök előadásait és gyakorlatait is ő tartja, a mérnökkarok hallgatóinál akkor már csak olykor-olykor helyettesít.
Székely Géza igazi mérnökgondolkodású, gyakorlati ember volt. A problémákat kompromisszum nélkül, mérnöki precizitással kezelte, ugyanakkor jó érzéke volt az elmélet és a gyakorlat közötti problémák áthidalásához.
Mérnökgenerációkat tanított, mentalitásában mindig mérnők maradt. A mérnökképzésben teret nyerő elméleti matematika oktatás felerősödő jellege miatt többször adott hangot ellenérzésének. Álláspontja az volt, hogy a mérnöki karok matematika képzésében a mérnöki tárgyak megalapozása a cél, és az elméleti matematikából az ehhez legszükségesebbet kell átadni.
Házasságából egy fia született, aki szintén erdőmérnöknek tanult.
A mások iránt nyitott és elfogadó embernek nem voltak ambíciói tudományos fokozatok iránt. Emberi tartása talán szülőfalujának nevével volt összevethető (Vaskő). Az élet igazságtalanságait fanyar humorral hárította. Soha sem panaszkodott, ez okozta korai halálát is. 1993. január 24-én huny el Sopronban.
Emberként egy hallgató szavai jellemezték: „Ha adjunktus úrnál ’UV’-t kaptunk, Isten bizony szégyelltük magunkat.”
