Az erdők nyújtotta szolgáltatásokért fizetni kell. Mennyit ér egy esőerdő?  Egészen az utóbbi időkig a válasz az volt, hogy tulajdonképpen semennyit. A trópusi esőerdő élőhelyet biztosít töméntelen sok állat- és növényfaj számára, befolyásolja az éghajlatot, elősegíti a csapadék eljutását több ezer kilométerre eső helyekre, óriási mennyiségű üvegházhatású szén-dioxidot köt meg. Az ilyen erdő egyedüli piaci értékét a benne növő fa értéke jelentette, kivágva – olvasható a time.com oldalon.

Az erdőket egyetlen célból vágják ki, nevezetesen azért, mert holtan többet érnek, mint élve.
Mitchell és néhány barátja, a Canopy Capital elnevezésű londoni pénzügyi közösség tagjai próbálják meghatározni a piaci kudarc miben létét. Március végén a nevében „lombkoronaszint tőke” pénzügyi csoport bejelentette, fizetne Guyana, a kis dél-amerikai ország, Iwokrama erdőrezervátumáért, cserébe az erdő ökoszisztéma szolgáltatásainak tulajdonjogáért és a haszonért, amit egy napon e szolgáltatások hozhatnak.
A Canopy Capital arról nem ejtett szót, milyen nagyságrendű lenne az üzleti alku. Hylton Philipson cégigazgató annyit viszont elárult, hogy a rezervátum éves, 1,2 millió dolláros költségvetéséből jelentős részt fedezne az öt évre tervezett, de megújítható megállapodás.
– Pénzalapjainkat az erdővédelem megerősítésére fordítjuk, nyilatkozta Mitchell.
A művelet precedens nélküli. A múltban magáncégeket vontak be az erdőirtás elkerülésbe, kárpótolták az esőerdővel rendelkező országokat, hogy szén-dioxid kvótákért cserébe tartózkodjanak a fák kivágásától.
A Canopy Capital azonban az első olyan cég, amely megpróbál piaci árat szabni valamennyi, egy egészséges esőerdő nyújtotta ökoszisztéma szolgáltatásnak.
Az emberek eddig az ilyen a szolgáltatásokat a „semmiért” cserébe, mintegy ingyenes közszolgáltatást vették igénybe, s ez így tovább nem mehet. Ha valamit szeretnél igénybe venni, fizetned kell érte. Ha felismered azokat a szolgáltatásokat, amiket az erdők biztosítanak az emberiség számára, a használatukért járó számlát ki kell fizetni.
Merész vállalkozás, nagy a tétje. Jelenleg az esőerdő szolgáltatásoknak azért nincs áruk, mert nincs olyan piac, amelyik meghatározná az árukat. A Canopy Capital erdőt, földet nem vásárol. Lényegében olyan „áruért” fizet a rezervátumnak, amivel valójában nem kereskedhet.
Bár ez igencsak emberbarát cselekedetnek tűnik, Mitchell és Philipson állítják, nem az, hanem tiszta kapitalizmus. Most cége egyszerűen fizet azért, hogy megvédje Iwokrama ökoszisztéma szolgáltatásait. A jövőben arra teszi fel pénzét, hogy a világ – kétségbeesett igyekezetében, hogy az éghajlatváltozást korlátozza – majd részesedést fizet a Canopy csoportnak.
– Az alapvető eltérés az emberbarát cselekedettől, hogy remélhetőleg pénzt hozunk ki belőle. Alkalmaznunk kell a piaci erőket. Olcsó beszerzést és drágább értékesítést remélünk – mondja Philipson.
Bizonyára lehetséges , hogy a Canopy Capital csoportéhoz hasonló lépések az esőerdők nyújtotta környezeti szolgáltatásoknak valódi piacot generálhatnak. Brazíliát, Indonéziát és a hozzájuk hasonló trópusi erdőkkel rendelkező országokat már régóta foglalkoztatja a gondolat, hogyan lehetne szuverén erdeiket bevonni a nemzetközi kereskedelembe, s már kezdik érteni, hogy a piacok mindenki számára előnyös helyzetet is teremthetnek, azaz megmaradhatnak a fák és nyereséget is hozhatnak. A trópusi erdők irtásának megállítása a legnyomasztóbb természetvédelmi feladatok egyike. Az erdőirtás megállításával nem csak az üvegházhatású gázkibocsátás csökkenne drasztikusan, hanem megmenthető lenne az ökológiai változatosság, és a bolygó értékes földje, a sehol máshol élni nem képes állatok és növények otthona.
Ahogy a közelmúlt évtizedekben láttuk, a jótékonyság önmagában nem lesz elegendő, olvasható a Stern jelentésben, az éghajlatváltozásról 2006-ban közzétett, a brit kormány megrendelésre készült tanulmányban, melynek becslése szerint az erdőirtás lassítása 10-15 millió dollárba kerülne évente.
S ez már távolról sem emberbaráti cselekedeteket kíván!  Fel kell ismerni és piacosítani az erdők értékét. A Canopy Capital ebbe az irányban tette meg az első lépést.
- Használhatjuk az erdőt, de nem veszíthetjük el – mondja Edward Glover, a Iwokrama rezervátum elnöke. – Bármi, ami visszatarthat attól, hogy elveszítsük az erdőket, megér egy próbát.