Még forróbbá teszi az ausztráliai aszályos időszakokat az őshonos fák nagy méreteket öltő kitermelése. Kutatások mutatják, hogy a tarvágás az éghajlatváltozás egyik kevéssé ismert tényezője. A Queensland Egyetem kutatói és a queenslandi természeti erőforrás és vízügyi minisztérium által készített tanulmány azt mutatja, hogy az erdőirtások következtében a 2002-2003. évi aszály hőmérsékleti értékei 2 Celsius fokos emelkedést jeleznek – olvasható az ABC oldalán.
A Geophysical Research Letters folyóiratban olvasható tanulmány adatai szerint Ausztrália keleti részén a nyári átlagcsapadék mennyisége 4-12 százalékkal, míg Nyugat Ausztrália délnyugati részén 4-8 százalékkal lett kevesebb. Ausztrália történetében ezek azok a térségek, ahol az őshonos növényzet irtása a legerőteljesebben folyt. Az európai telepesek 1788-as megérkezésük óta, az ausztrál kontinens 13 százalékáról irtották ki az ott őshonos vegetációt, mondja dr. Clive McAlpine, az egyetem távérzékelési és térinformatikai tudományok központjának kutatója. A kiirtott őshonos növényzet aránya azonban Ausztrália keleti részén, valamint Nyugat-Ausztrália délnyugati vidékein meghaladja a 90 százalékot. Az ausztrál éghajlat irtások iránti érzékenységét mutatja a mostani tanulmány. Következtetési pedig arra világítanak rá, hogy túlságosan egyszerű az éghajlatváltozást „vegytisztán” csakis az üvegházhatású gázoknak tulajdonítani. Az éghajlatváltozás enyhítésére irányuló törekvések között alapos megfontolást igényel Ausztrália őshonos növényzetének védelme és helyreállítása. Dr. McAlpine elmondta, hogy az irtás kihatásainak meghatározásban kutatásukhoz ugyanazt a modellezési rendszert alkalmazták, amit az ENSZ Éghajlatváltozással foglalkozó Kormányközi Bizottsága. Az európaiak betelepülése előtti időkre szimulált klíma szcenárióval dolgoztak, és az akkori vegetáció-fedettséget hasonlították össze Ausztrália 1990 évi növénytakarójával. A modell alapján a több mint 150 éven át tartó irtás jelentős mértékben járult hozzá Ausztrália keleti részének melegedéséhez és szárazabbá válásához. Az őshonos vegetáció azért játszik jelentős szerepet az éghajlatváltozás mérséklésében, mert mélygyökérzetű, ami hosszú távon több nedvesség légkörbe párologtatását eredményezi, ami aztán csapadékként kerül vissza a környezetbe. Az őshonos növényzet esetében kevesebb a rövidhullámú napsugárzás légköri visszaverődése, mint más növények esetében, mert az őshonosok hűtik a felszíni hőmérsékletet és elősegítik a felhőképződést. Dr. McAlpine úgy gondolja, eredményeik segíthetik az éghajlatváltozás hatásaival foglalkozó eljárások kidolgozását. Először is védeni kell a még megmaradt vegetációt. Az olyan régiókban, mint Queensland, ahol sok az újulat, gondosan mérlegelni kell, hogyan végezzék el a védelmi feladatokat úgy, hogy a föld ne legyen sérülékeny. Ami Ausztrália déli részét illeti, ott az őshonos vegetáció helyreállításához kezdeményezésekre van szükség.
