2012. január 25. - Száztizenkét éve, 1900. január 25-én, a Somogy megyei
Göllén született Fekete István József Attila díjas író, számos ifjúsági
könyv és állattörténet írója, a Tüskevár, a Téli berek, a Bogáncs, a
Kele, a Vuk, az A koppányi aga testamentuma, a Ballagó idő és még
számos, szívhez szóló, ismert regény és novella szerzője.
Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett, minden idők legolvasottabb magyar írója.
A Somogy megyei Göllén látta meg a napvilágot; apja Fekete Árpád tanító, iskolamester. anyja Sipos Anna.
Egyik őse a nagy francia forradalom menekültje, dédnagybátyja Damjanich János honvédtábornok, aradi vértanú volt. 1917-ben besorozták katonának, a hadiérettségit követően tartalékos tiszti iskolába került, a mundért csak 1926-ban vethette le végleg.
1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, ám az Alföldön nem érezte jól magát, végül Mosonmagyaróvárott végzett.
Tanulmányi végeztével 1926-ban Bakócán lett gazdatiszt, majd feleségével Ajkára költözött a holland származású földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokára.
Volt segédtiszt, gazdatiszt, főintéző, Erdélyben vadászott Kittenberger Kálmánnal és Széchenyi Zsigmonddal, sőt Wass Alberttel is.
Fekete István vadászaton
Tehetsége, szakmai felkészültsége nyomán fellendült a birtok: tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az irányításával tenyésztett merinói kosok számos díjat nyertek. Jutott ideje az írásra is, vadászattal kapcsolatos cikkeit a Kittenberger Kálmán szerkesztette Nimród közölte, novellái az Új időkben jelentek meg.
1937-ben „A koppányi aga testamentuma” című regényével megnyerte a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatát, két évvel később Zsellérek című regénye aratott sikert az Egyetemi Nyomda pályázatán. 1940-ben a Kisfaludy Társaság tagjai sorába választotta, ebben az évben Bánki Viktor filmrendező forgatókönyv készítésére kérte fel. Így született meg a Doktor Kovács István, amely ismét sikert hozott számára. 1941-ben családjával Pestre költözött, és a Földművelésügyi Minisztérium vadászati előadója lett. Ekkortól sorra jelentek meg művei, regényei és novelláskötetei, de tanult szakmáját sem hanyagolta el, oktatófilmek forgatókönyveit írta a földművelés, az állattenyésztés, a gazdálkodás témakörében.
1946-tól indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írottak miatt, és a politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta. Kiverték a szemét, szétverték a veséjét, és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett.
A nélkülözés évei következtek: könyveit nem adták ki, alkalmi munkákból jutott némi jövedelemhez, volt uszálykísérő, patkányirtó, napszámos.
1951 őszén végül tanárként helyezkedett el a kunszentmártoni Halász-mesterképző iskolában.
Miután kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, már csupán az Új Ember és a Vigilia fogadta szívesen írásait.
Az irodalomba 1955-ben térhetett vissza, Halászat című munkáját tankönyvként adták ki, majd előbb a Kele, később a Lutra című regényeket jelentette meg a Magvető Kiadó. 1957-től sorra arattak sikert máig népszerű ifjúsági regényei: Bogáncs, Tüskevár, Téli berek, Hu, Vuk, Kittenberger Kálmán élete. 1960-ban a Tüskevárért, amelyből népszerű tv-sorozat készült, József Attila-díjat kapott, és siker lett
A koppányi aga testamentumából 1967-ben készült film is.
A hatvanas évek közepétől három kötetesre tervezett önéletírásán dolgozott, de előbb 1968-ban, majd 1969-ben is szívinfarktust kapott, amelyből még sikerült felépülnie.
A harmadik azonban végzetes volt, és 1970. június 23-án meghalt. Népszerűsége máig töretlen, a természettel együtt élő és érző, annak titkait jól ismerő ember volt, írásaival új műfajt teremtett, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természet közelbe tudta hozni.
1970. június 23-án hunyt el Budapesten. Hamvait 2004-ben temették újra Göllén, mert – mint fia idézte – egyedül Göllén érezte jól magát.
