Botoló fűzek a holtág mentén (Fotó: ForestPress)
A gát a gátja az árvízi védekezésnek – állítja a WWF Magyarország. A civil szervezet szerint komoly probléma van az árvízi védekezés alapelveivel. A természetvédők úgy látják, hogy a mostani árvizek oka a jelenlegi árvízvédelmi rendszer, ezért annak átalakítására van szükség. Álláspontjuk szerint a túltermeléssel küzdő szántóföldi növénytermesztés helyett a vízre alapozott gazdálkodási módokat kellene kiemelten támogatni.
Az Andrássy-emlékmű Tiszadobnál
Vásárhelyiék a XIX. század közepén nem csupán az Andrássy-birtokot akarták megvédeni, hanem azt a sok ezer hektáros „gazdátlan” árteret szándékoztak bevonni a mezőgazdasági termelésbe, amelyet évről évre elöntött a Tisza. Az akkori külterjes mezőgazdálkodás földéhsége az ő koncepciójukat támasztotta alá. Műszaki ember lévén Vásárhelyi azt is látta, hogy a folyó építő-romboló „munkájának” is gátat kell vetni.
A „lassú víz partot mos” élő példája volt többek között Tiszalúc, ahol a régi folyómeder egyik nagy kanyarjának magas löszfalát, és az arra épült utcasort komolyan fenyegette az omlásveszély.
A Tiszadobnál épített mintegy 10 km-es új meder a jobb parti kanyar átvágásával közel ötven km-nyi régi medret váltott ki.
A szabályozás után Tiszalúcot nem fenyegette többé az omlásveszély, „Túl a-Tiszán”, – a holtág és az élő Tisza közötti területen – nyert a község néhány százhektárnyi mezőgazdasági területet, de elvesztette az élő folyót, amely évszázadokon át a kapcsolatot jelentette országgal-világgal. (Anonymus már emlegeti Gestájában a lúci révet. A Kárpátaljáról érkező vízi szállítmányok végállomása volt Tiszalúc, sóvámmal, és itt értékesítették a tutajok faanyagát is.) A nyereségoldalt gazdagítja a „Túl a-Tiszán” kialakított természetvédelmi terület, amely az egykori „vadvízország” örökségét volna hivatott továbbvinni.
Hasonló átvágásra került sor Tiszadobtól északra, ahol egy balkanyart iktattak ki. Néhány évvel ezelőtt éppen Tiszadob példája mutatta, hogy az árvízveszélyt sajnos nem hárította el a folyószabályozás.
A holtágak mai képe, állapota meglehetősen elkeserítő, csak ilyenkor, árvíz idején telik meg vízzel valamennyi morotva.
Sipos Viktória, a WWF Tisza-programjának vezetője az InfoRádiónak elmondta: az évente mintegy tízmilliárd köbméter árvízi többletet természeti erőforrásként kellene kezelni, és a lehető leggyorsabb levezetése helyett gazdálkodni kellene vele. Ez hosszú távú megoldás lenne – véli a természetvédő, aki szerint a kiépített gátrendszer túl közel van a folyóhoz, így a töltések terhelése egyre csak nő. Nagyobb területet kell adni a folyónak, így a mélyfekvésű területeket elöntő víznek még haszna is lenne.
Mindezzel tökéletesen egyet érthetünk, ám a megoldás rendkívül bonyolult, a költségekről nem is beszélve. A folyótól elvett területeket valakiktől kell visszavenni. Ahol ma már földművelés, erdőművelés folyik vagy házak állnak.
A WWF szerint a túltermeléssel küzdő szántóföldi növénytermesztés helyett a vízre alapozott gazdálkodási módokat kellene kiemelten támogatni. Ezt elvi szinten kijelenthetjük, de a gyakorlati megvalósítás ennél sokkal bonyolultabb. Legalább százötven éves múltra visszatekintő mezőgazdasági kultúrát, ehhez kapcsolódó településszerkezetet, életmódot kell(ene) megváltoztatni. Ráadásul százezrek (milliók?) munkája, megélhetése válna bizonytalanná. 
A mezőgazdaság az egész kontinensen válságban van, az Európai Unió mind a mai napig nem tudott megbirkózni azzal a feladvánnyal, hogy a büdzsében az agrártámogatásokat lényegesen csökkentse. Amíg az angol, a francia parasztok egészen jól megélnek az EU-támogatásokból, addig nekünk sem kellene a szántóföldi növénytermesztőinket a földjeik ugaroltatására kényszeríteni.
Az árvízi paradigma-visszaváltással egyetértve, a gondok enyhítésében némi szerepet vállalhat az erdőgazdálkodás is, hiszen éppen azokon a területeken, ahol időnként „a víz az úr”, jól megélhetnek az erdei növénytársulások, melyeket őshonos fafajok, horribile dictu nemesnyárak alkotnak.
Z. Z.
