Kevesen tudják, hogy az ország erdőterülete, e mintegy 90 év alatt, körülbelül 800.000 hektárral nőtt, s jelenleg is folyamatosan növekszik. A korábban nemzeti, majd az azt felváltó EU-s támogatások eredményeképpen a gyarapodás mértéke évente mintegy 15.000-20.000 hektár. (A kétmilliomodik hektár magyar erdőt épp' tavaly novemberben adta át Ópuszteszeren Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.)
Nem igaz tehát az a közkeletű vélekedés, miszerint hazánkban megfontolatlan erdőirtások történnének, s az erdőterület csökkenne. Sokkal inkább az ellenkezője.
E növekedés nem jelenti azt, hogy ennek fényében a már meglévő erdőkben folyó gazdálkodás szakmaiságából, fenntarthatóságából csöppet is veszíteni engedünk. A magyar erdőkben, évszázados hagyományokat követve gazdálkodni, erdőt megújítani, a meglévő faanyagot hasznosítani, csak erdőgazdálkodási tervek, ún. körzeti, ill. üzemtervek birtokában lehet. E tervek közepes és hosszú időtávra tartalmazzák, azon – a társadalom elvárásaival összhangban megfogalmazott – irányelveket, melyek garantálják, hogy ahol eddig erdő állt, ott az meg is maradjon, sőt fejlődjön. Az erdőgazdálkodás tervek betartása felett az erdészeti hatóság éberen őrködik.
A fenntartható erdőgazdálkodás keretei között az erdőkből nem kerülhet ki több faanyag évente, mint amit a természet pótolni tud. Az éves faanyagkivétel mintegy 7 millió köbméter, mellyel szemben a magyar erdőkben közel 14 millió köbméter növekszik újra. Ez azt jelenti, hogy erdeink faanyagtartalékai évente több millió köbméterrel nőnek.
Mi ennek az oka? Vannak erdőterületek ahol a természeti értékek, a talaj-, a víz- és egyéb más védelmi célok, valamint gazdálkodási megfontolások miatt a faanyagtermelés – annak területi kiterjedésén, időbeli végrehajthatóságán, technológiáján keresztül – korlátozott. E korlátozásokat a társadalom, vagyis mindannyiunk érdekében jogszabályok tartalmazzák. Nem lehet tehát fát kivágni, amennyiben az a természeti vagy az épített környezetet sérelmével járna.
Mintegy 6500 hektáron a természetet leginkább megközelítő eljárással, az úgynevezett szálalással történik a gazdálkodás, mely teljesen a természeti folyamatokra alapoz, mind a felújulás, mind a faegyedek kiválasztódás terén, s eképpen az adott területet folyamatosan erdő borítja (további 8400 ha erdő szálalásba vonása kezdődött meg).
40 ezer hektárnyi erdőterületen az erdőkben faanyagtermelés nem történik. Itt kizárólag (akárcsak az őserdőkben) a természet erői uralkodnak.
Szintén közkeletű vélekedés, hogy a magyar erdők sokszínűsége (biodiverzitása) csökken, természetvédelmi értékei sérülnek, elsősorban a gazdálkodást okolva e jelenségért. Mennyire sikeresen tudjuk hát védeni természeti értékeinket a magyar erdőkben? Álljon itt néhány adat.
Az erdők megújítása mintegy 50%-ban (évente cc. 10.000 hektáron) a természeti folyamatokra, az erdőállományok önmegújító képességére alapozva történik, melynek során egyrészt megmarad az idős állományok fajgazdagsága, másrészt megőrződik genetikai állományuk, ill. azok változatossága. A magyar erdőket – a nem kimondottan erdő termőhelyeken végzett nagyarányú gazdasági és védelmi célú erdőtelepítések ellenére – mintegy 2/3-ban őshonos fafajok alkotják.
Többek között ez teszi lehetővé, hogy az ország védett területeinek mintegy 47%-án erdő áll, ami az összes erdőterület 21%-a. Amennyiben a NATURA 2000 területeket is figyelembe vesszük, akkor ez az érték mintegy duplájára nő.
A hivatásos természetvédelem tehát partnerekre talált az erdőgazdálkodók, erdészeti szakemberek személyében, s velük közösen igyekszik megvédeni az Európa többi, iparosodott országához képest természeti értékekben és fajokban kimagaslóan gazdag magyar erdőket.
A fenntartható gazdálkodás, s az ennek alapfeltételét adó szakmai hozzáértés az erdészeti szakemberképzésen, a szigorú, a többségi társadalom érdekeit védő jogi szabályozáson, s az ennek betartásán őrködő igazgatási szervek munkáján alapul.
