A korábbi föltevéssel ellentétben a vaddisznó domesztikációja több, egymástól független európai és ázsiai helyszínen ment végbe - állítják genetikai vizsgálatok alapján brit kutatók Gregor Larson és társai az oxfordi egyetemen végeztek génelemzést vad- és házi sertésekből vett szövetmintákkal.
Megállapították, az állatok genetikai jellemzői akkor hasonlítottak a legjobban egymásra, ha a sertések azonos régióból származtak. Ha különböző területeken élő egyedek génállományát vetették egybe az oxfordi tudósok, akkor a DNS-minták jóval nagyobb eltéréseket mutattak - olvasható a Science című tudományos folyóirat friss számában.
A kutatók ebből arra következtettek, hogy az ókorban élt ember egyidejűleg több különböző helyszínen fogott be vaddisznókat, és domesztikálta őket. Larson és kollégái hét régiót határoztak meg, mint a sertésdomesztikáció „bölcsőit". Közöttük van Itália középső része, India, Thaiföld, Kína és Új-Guinea. Legelőször Kelet-Anatóliában (a mai Törökország területén) szelídített meg az ember vadon élő sertéseket.
A genetikai elemzés arra is rávilágított, hogy az európai házi sertés ősei Európában éltek. Korábban az a föltevés uralkodott szakemberek körében, hogy a mai disznók elődei a Közel-Keletről érkeztek földrészünkre. Az oxfordi csoport nem zárja ki, hogy a mai Németország területe egykor az európai sertéstenyésztés egyik korai központja volt.
Ezzel Larson és társai ellentmondanak a korábbi vizsgálatoknak, amelyek szerint csupán két, egymástól független ágon valósult meg a vaddisznó domesztikálása: a Közel-Keleten és Ázsiában. Az oxfordi egyetemen lezajlott elemzések azt is megállapították, hogy a vaddisznó feltehetően a délkelet-ázsiai szigetekről kiindulva terjedt el Ázsiában és Európában.
A brit tudóscsoport összesen 686 sertés DNS-mintáját vette górcső alá. A mintákat a mitokondriumból vették ki, amely csak anyai ágon öröklődik. A benne rejlő genetikai információ ennélfogva kiválóan alkalmas arra, hogy tudósok az állatok rokonsági viszonyait és a DNS hosszú távú változásait vizsgálják. A minták ma élő házi és vaddisznók állkapcsából és fogaiból, valamint régészeti leletek között talált sertéscsontokból származtak.
A jelenség fordítottja szintén ismeretes a vadgazdálkodók előtt, hiszen majd’ minden vidéken előfordul, hogy a vaddisznók közé elcsatangolt házisertés keveredik, s az utódok sajátos színűek és különös öröklött tulajdonságokat hordoznak.
