Wellington - Az élő kövületnek számító hidasgyík egy fészkére, s benne négy tojásra bukkantak a wellingtoni Karori-rezervátumban - ez az elmúlt 200 évben az első ilyen lelet Új-Zélandon. A hidasgyík (Sphenodon punctatus), vagy maori nyelven tuatara a hüllők osztályába, a felemásgyíkok (Sphenodontia vagy Rhynchocephalia) rendjébe és a hidasgyíkfélék (Sphenodontidae) családjába tartozó egyetlen faj.
Élő kövületként tartják számon, mert a dinoszauruszok kortársa, a hidasgyíkok ugyanis már 225 millió évvel ezelőtt is léteztek. Az Új-Zélandon honos, lassú mozgású, "sárkányszerű" hüllő akár száz évig is elél. Testhossza eléri a 80 centimétert, háti oldalán pikkelyekből álló taraja van. Szabadon álló hasbordái is vannak, amelyek nem érintkeznek a gerincoszloppal, ez egy dinoszauruszokra jellemző tulajdonság. A felső állkapcsán két sorban helyezkednek el a fogai, míg az alsó állkapcsán "csupán" szimplán. A hidasgyíknak bármily hihetetlen, de három szeme van. A harmadik szem a feje tetején, a bőre alatt helyezkedik el: a tudósok szerint ez azért alakult ki, hogy az állat a napsugarak segítségével D-vitamint termeljen. A fehér, foltszerű bőrképződmény fokozatosan eltűnik, ahogy a tuatara korosodik.
A hidasgyíkok túlélték a jégkorszakot és sok egyebet az évmilliók során, ám az 1700-as évek végére a kihalás szélére kerültek, a patkányok megjelenésének "köszönhetően". Jelenleg 32 apró védett szigeten élnek. Wellingtonban 2005-ben létesítették a 250 hektáros Karori-rezervátumot az őshonos madarak, rovarok és egyéb állatok tenyésztésére. Itt kezdetben 70 hidasgyíkot telepítettek, tavaly további 130 egyedet engedtek szabadon.
A rezervátum munkatársai véletlenül fedezték fel a fészket a bennük lévő négy pingponglabda nagyságú, bőrszerű bevonattal rendelkező fehér tojással. "Ez az első konkrét bizonyíték arra, hogy a mi hidasgyíkjaink szaporodnak" - hangsúlyozta Rouen Epson, a rezervátum szakértője. Mint mondta, előfordulhat, hogy a rezervátumban más tuatara-fészkek is lehetnek, amelyekről nincs tudomásuk.
Rouen Epson szerint a fészekben eredetileg több tojás lehetett, a tuatarafészekben ugyanis átlagosan tíz tojás szokott lenni. A négy tojást azonnal visszatakarták, nehogy megzavarják ajövendőbeli kis hidasgyíkokat. Ha minden jól megy, az ifjú tuatarák márciusig bármikor kikelhetnek.
