A műholdfelvétel DK-i sarkában látható az ominózus erdőterület
A túl a tiszai zöldszervezetnek 2007. novemberében esett le a tantusz, hogy a Tiszán innen lopják az erdőt. Meglehetősen lassan esett le. De azért, jobb későn, mint soha, megtették feljelentésüket az ügyészségen.
Pedig már akkor, és nem először, fölhívtuk a figyelmet a régióban uralkodó áldatlan állapotokra.
Persze nincs új a Nap alatt, mert Decrett József, a neves erdész előd, már a XVIII.-XIX. század fordulóján figyelmeztetett, a Felvidéken kimerült bányák és a megszűnő kohók elbocsátott munkásai jövedelem híján nekimennek az erdőnek, legeltetnek és kivágják a fát.
Ugye, milyen ismerős a helyzet! Ugyanez zajlott le a XX. század végén Ózd térségében, valamint Miskolc környékén. A korábban a Borsodi Szénbányák Vállalatnál, a Lenin Kohászati Művekben, a December 4. Drótművekben és más nagyvállalatnál dolgozott segédmunkáshad szinte egyik napról a másikra maradt munka és megélhetés nélkül. A régió falvainak javakorabeli férfi népessége utcára került, és az utcáról bement az erdőbe. Ott pedig nekiesett a fának. Derékmagasságban, hogy munka közben figyelhesse az arra tévedő erdészt.
– Ez a történet a ’80-as években kezdődött – mondja Papp Gyula, az Északerdő Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese. – A közel két évtizedes folyamat az utóbbi években felgyorsult. Megpecsételte az állomány sorsát az a vízkivételi mű is, amely 40-50 ezer köbméteres kapacitásával jelentősen kiszárította a talajt, és tömeges csúcsszáradást idézett elő.
Ismeretes, hogy emiatt az erdészeti társaság perbe hívta a vízművet.
Ez már nem segített az erdőn, így a Sajólád községtől DK-i irányban elterülő erdőtömbben, mintegy 80 hektáron ők végeztek egészségügyi termelést – emlékeztetett Papp Gyula.
Csomós János, az MGSZH Miskolci Erdészeti Igazgatóság vezetője a ForestPress-nek elmondta, hogy üzemterv szerint, illetve – az egészségügyi termelés esetében – attól eltérően, az erdészeti hatóság engedélyével folyt a fakitermelés.
– A BAZ Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz az ügyben – tájékoztatott Posta János, a társaság Délbükki Erdészeti Igazgatóságának vezetője, akit a közelmúltban tanúként hallgattak ki a rendőrség munkatársai. – A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették meg, de az ügyészséghez eljuttatott feljelentést mi nem ismerhettük meg.
A szakemberek elmondták, hogy a mintegy 180 hektáros erdőtömböt csaknem teljes egészében mesterségesen felújították, tehát nagyrészt befejezett erdősítés, 20 évesnél fiatalabb erdő található az egykori vágásterületen.
– Többnyire tízéves tölgy és kőris, valamint kislevelű hárs található a területen – magyarázta az erdészet igazgatója. – Amikor a lopások miatt 60 százalék alá csökkent az állományban a korona lefedettség, az Erdőtörvény előírásainak megfelelően kértük az engedélyt a tarvágáshoz. Egyetlen darab fát nem vágtunk ki engedély nélkül.
Ezt követően megkezdték a terület felújítását, és jelenleg csupán 4 hektár üres vágástér található az erdőtömbben, amelyet tavasszal fognak felújítani.
Mondhatnánk, hogy erdő nem vész el, csak átalakul. Természetesen az ilyen eset nem öröm az erdészeknek, de a térségben egyáltalán nem példa nélküli a történet. Girincs és Alsózsolca határában magtermő magaskőris állományt semmisítettek meg a fatolvajok – hívta föl a figyelmet Posta János.
Ha a téli időszakban 24 órás szolgálatban őriztetnék az erdőt, még akkor is kétséges az eredmény – érzékeltette az állapotokat az erdészeti igazgató. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a maradék fa értéke közel sem fedezi az erdőfelújítás költségeit.
Az ügynek számos tanulsága van, minden szereplő számára. Az egyik legfontosabb, hogy ez elsősorban nem erdészeti hatósági és erdőgazdálkodási ügy, hanem roma kriminalitási jelenség. A melynek kárvallottja az erdő kezelője, és természetesen maga a természet.
Jó volna, ha ezt a fejükbe vésnék a túl a tiszai természetvédők, és kivernék a buksijukból, azt a téveszmét, hogy az erdészek engedély nélküli fakitermelést végeznek. Z. Z.
