2013. június 18. – Erdőmérnök kollégánk, Somogyi Zoltán, aki hosszú ideje nem csupán a szén-dioxid körforgalom tudományos kérdéseivel foglalkozik, A fenntarthatóság általános elmélete címmel, újabb könyvvel lepte meg az érdeklődő olvasókat. Tanulmányának alcíme, Tézisek és hipotézisek a fenntarthatóságról. Ezzel a témával ismét egy szinttel följebb lépett a tudományos hierarchia képzeletbeli piramisán, és az egész kék bolygónk „ügyeivel”, sorsával foglalkozik.
A népesség folyamatos gyarapodásával és az emberi igények növekedésével helyileg is, de globálisan is egyre inkább túlhasználjuk Földünk véges kapacitásait. A tovább már nem fenntartható emberi tevékenységeket egy ideje a fenntarthatóság fogalmának bevezetésével próbáltuk meg korlátozni, racionalizálni és szabályozni. A fenntarthatóságnak sokféle definíciója alakult ki, de összemosódnak a társadalmi, szociális, pénzügyi, környezeti és egyéb fenntarthatóság-féleségek. Szinte egyik sem utal közvetlenül vagy megfelelő formában arra, hogy a számunkra hozzáférhető környezeti kapacitások nagyságát az anyag- és energia megmaradásának - más körülmények között egyébként közismert - törvénye limitálja. Úgy tűnik, vissza kell térni oda, hogy a fenntarthatóságot is e törvényre alapozva határozzuk meg.
Ennek megfelelően az értekezés a fenntarthatóságot nem szóban, hanem egy képlettel próbálja meg definiálni. A képlet egy arányt fejez ki; az anyag- és energiamegmaradás törvénye alapján annak az időszaknak a hosszát adja meg, amíg a rendelkezésre álló különféle környezeti kapacitások biztosítani tudnak egy adott kapacitás-használati ütemet. Fenntarthatónak akkor tekinthetjük az ily módon modellezett kapacitás-használatot, ha ez az időszak elegendően hosszú. Az, hogy mi elegendően hosszú, csak szubjektív elemeket is magába foglaló mérlegeléssel dönthető el; a fenntarthatóság tehát a természeti törvények szigorú keretein belüli emberi döntéseken is múlik.
Ennek a fenntarthatóság-definíciónak egy egyszerűbb alkalmazása már évszázadok óta része az erdészeti szakmai kultúrának - ezt az értekezés is bemutatja -, melynek egyik alapelve az, hogy hosszabb távon csak annyi faanyagot lehet kitermelni, amennyi meg is terem, de a kitermelés mértéke legfeljebb ezeken a korlátokon belül szabadon változtatható.
A némileg rendhagyó formátumú értekezés a fenntarthatóság fenti definíciója alapján bemutatja, hogy sok ún. fenntarthatósági indikátor - köztük az erdészetben használtak is - miért nem működik. Indikátorok alkalmazása helyett jobbnak tűnik kiszámítani minden lényeges környezet-használat esetében annak megkívánt mértékét, a rendelkezésre álló kapacitásokat, és annak az időszaknak ezekből adódó hosszát, amíg a használat fenntartható. Ezek figyelembe vételével a kapacitás-használatra meghatározhatók célértékek, melyekből aztán levezethetők a valódi és sikeres fenntarthatóságot biztosító politikák.
Az elméleteket kedvelők számára az értekezés megtalálható a
http://www.scientia.hu/fenntarthatosag/index.php honlapon.
