Heinrich Reininger: A szálalás elvei című könyve elé A magyar erdőgazdálkodás elmúlt évtizedének legfontosabb fejleménye – a kilencvenes évek során lezajlott privatizációt és az állami erdőgazdálkodás átalakulását követően – a természetközeli erdőgazdálkodás fogalmának megjelenése, a szakma általi elfogadása és elterjedésének kezdete volt.
A természetközeli erdőgazdálkodás előtérbe kerülése a társadalmi és gazdasági változások következménye.
Az erdőgazdálkodás a külső társadalmi nyomás – természetvédelmi törekvések erősödése, valamint az erdők közjóléti használata iránt megnőtt igény – hatására fordult az ezeket az elvárásokat kielégítő erdőgazdálkodási formák felé, amit a korábbi évtizedekben született szakmai előzmények (például Roth Gyula munkái, a pilisi szálalóvágások) és az Európában elindult folyamatok (Pro Silva mozgalom) készítettek/segítettek elő.
A változó társadalmi igények mellett a gazdasági kényszer is a természetközeli erdőgazdálkodásra irányította a magyar erdészek figyelmét, mivel a költségarányok megváltozása (az élőmunka árának a faáraknál gyorsabb emelkedése) és a tulajdonosi jogok erőteljesebbé válása (vadkár) lassan ellehetetlenítette – legalábbis a nem a legjobb termőhelyeken – a hagyományos (vágásos) erdőgazdálkodást, a felújítási költségek növekedése és a befejezések elhúzódása miatt.
Ezek a gondok a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. tevékenységét is érintették. Már a kilencvenes évek közepén felmerült – tekintettel a különleges honvédelmi igényekre is – az erdőfelújítást nem igénylő erdőgazdálkodás bevezetésének kérdése, de akkor sem a szükséges ismeretek, sem a megfelelő jogi háttér nem álltak rendelkezésre.
Az Erdőgazdaság által kezdeményezett, 2003-ban befejezett vidékfejlesztési projekt egyik végső megállapítása az volt, hogy Magyarországon sokhelyütt – így Buják környékén is – az erdőgazdálkodás feladata az erdők fenntartása mellett nem csak a faanyag termelése és a piacra juttatása, hanem az idegenforgalmi igények kielégítése is. Ennek alapján az erdőgazdálkodást itt csak úgy célszerű folytatni, hogy az idegenforgalom szükségleteit is kielégítse (miként a mezőgazdaság és sok más helyi gazdálkodási ág is), emellett a faanyagtermelés fontossága csökken. Nyilvánvalóan az idegenforgalom számára a teljes és állandó borítottságot nyújtó erdőgazdálkodás jobban megfelel, mint a vágásterületeket létrehozó, hagyományos mai gyakorlat. Ez a megállapítás két kérdést vet fel: milyen módszereket lehet/kell alkalmazni a teljes borítottságot fenntartó erdőgazdálkodás során és az idegenforgalmi igények kielégítésének többletköltségeit milyen forrásból, hogyan lehet fedezni.
Az első kérdésre az Erdőgazdaság szakemberei – párhuzamosan a Magyarországon megjelent más kezdeményezésekkel – a szálaló erdőgazdálkodás bevezetésével vélik megtalálni a választ. A második kérdésre – Európában másutt sem – még nincs megfelelő válasz, kivéve az egyre csökkenő állami, esetleg közösségi támogatásokat.
A szálaló erdőgazdálkodás bevezetésére az Erdőgazdaság a szükséges ismeretek megszerzését – ez ma Magyarországon még hiánycikknek számít – tekintette a legelső és legfontosabb lépésnek. Ennek érdekében került sor – már több ízben – különböző bemutatókra, előadásokra és tanulmányutakra, amelyekre az első időben a 2004-2007. között megvalósított, a FAO által támogatott projekt adott lehetőséget. A 2007. utáni tanulmányutak során – amelyeket az Erdőgazdaság szervezett az erdészek részére – lehetőség nyílt a thüringiai és a bajor szálaló-erdőgazdálkodás megismerésére és az első találkozásra a szálalás szakirodalmával, a nyugati, főleg német tapasztalatok átvételére. Így került sor a Das Plenterprinzip megismerésére, amely – jellegénél és tartalmánál fogva – alapműve lehet a Magyarországon kibontakozó természetközeli erdőgazdálkodásnak.
A kiadás nem valósulhatott volna meg a Báder László által kezdeményezett és az FVM Természeti Erőforrások Főosztálya által megszervezett (az FVM 112/2008. számú rendeletében megjelent) Az erdők közjóléti célú védelmét és bővítését szolgáló feladatok ellátásának csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló pályázatnak a Heves Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága által közvetített támogatása, valamint a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak (NKTH) a technológiai innováció és a kutatás-fejlesztés társadalmi feltételeinek javítására a irányuló támogatása (Mecenatúra-pályázat) nélkül.
A könyv elkészülte – természetesen – a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. támogatásának és szakembereinek közreműködésével vált lehetővé. Keresztes György
