2013. december 3. - „Az erdőgazdálkodás teljesíti az uniós természetvédelmi elvárásokat” – hirdette minap az MTI-hírt a sajtó széltében-hosszában. Bővebben: Lezárta az Európai Bizottság a Sajóládi, a Girincsi Nagy-erdő és a Csaholc Garbolci Natura 2000 erdők ügyében indított kötelezettségszegési eljárásokat.
Kiegészítve: A magyar erdőgazdálkodás maradéktalanul teljesíti az uniós természetvédelmi elvárásokat.
Az alaphírre még büszkék is lehetnénk, hisz véget ért a hazai erdészet kanosszajárása, megalázó számonkérése.
Emlékezzünk csak! A folyamatot szinte az elejétől a végéig nyomon követtem.
A sajtóhadjárattal kezdődött. 2007. november 25-én jelent meg a greenfo internetes hírportálon az a közlemény, amit három nappal korábbi dátummal jegyzett a debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata. A közlemény szerint a Natura 2000 hálózatába tartozó sajóládi erdő 98 százalékát  fejszével és láncfűrésszel felszerelt illegális fatolvajok, illetve az erdő kezelésével megbízott erdészeti igazgatóság dolgozói szisztematikusan kiirtották.
A még hosszasan folytatódó közleményt aztán a hazai média számos szereplője átvette az MTI-től, és a napilapoktól a rádión és televízión át a világhálóig számos fórumon helyet kapott a hír.
Magam is vettem a fáradtságot és 2008. elején felderítettem a helyszínt. Az idő tájt már újabb hír okozott izgalmat: az ügyet kirobbantó, mondhatni generáló debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajóládi - az Európai Unió Natura 2000 hálózatába tartozó - erdő kiirtása ügyében.
De mint látni fogjuk, a vélt igazság elszánt bajnoka nem nyugodott bele időleges kudarcába és tovább görgette a hólabdát. Azért is jogos a képi beszéd, mert amikor ott jártam, kemény, havas hideg volt. Nem kellett sokáig járnunk az erdőt erdész kollégáim terepjárójával, hamarosan föltűnt egy tolvajcsapat. Alig intéztük el a társaságot, pontosabban csak a hátrahagyott szállítókerékpárokat, már egy újabb, népesebb csapat közeledett megrakott bicikliket tolva. Akkoriban még nem találta meg a rendészet, az igazságszolgáltatás a falopás ellenszerét, s így tulajdonképpen az erdészek tehetetlenek voltak a kisebbséggel szemben.
Akik egyébként nem egyszer többségben voltak az erdőn, s ebből fakadóan meglehetősen fenyegetően léptek föl…
Folytatva a megkezdett gondolatot, a túl a tiszai emberünk átlépett a helyi, magyarországi tehetetlenségen, és meg sem állt Brüsszelig. Ott jelentette föl hazáját.
Ekkor vette kezdetét a magyar erdészet igazi meghurcolása. Hiába igazolták a kollégák az erdőfelújítás egyedül sikerre vezető módszerét, bizottságok szálltak ki az magos Brüsszelből, és helyszíni szemléztek, gyanakodva vizsgálódtak, faggatóztak, elemeztek. Jó sok eurót elköltöttek kiküldetésre, jó sok papírt teleírtak jelentésekkel, jó sok embernek jó sok idejét elvették, s mindez jó sok pénzünkbe került nekünk, európai polgároknak.
Aztán öt évre rá, megvilágosodtak, és rádöbbentek, hogy nem vétett senki.
Én azért pontosítanék! Valaki mégiscsak hibázott, méghozzá nagyon nagyot: aki elindította ezt az egész, kutyakomédiának nem mondható, hecckampányt.
Mert a felelősség azt terheli, aki a kezdeményező volt. Akkor is, ha egy civil szervezet mögé bújik. Vajon Brüsszel ilyen esetben behajtja a felmerült költségeket, vagy inkább elismeri, hogy csúnyán rávették, és inkább elsimítja az ügyet?
Visszatérve a nyilatkozatra: az uniós elvárások teljesítésével kapcsolatos mondat az előző rendszerben szokásos „vörös farokra” emlékezteti az olvasót. A fiatalabbak kedvéért: az akkoriban keletkezett irományok, szövegek tartalmazhattak lényeges, olykor bíráló mondanivalót is, de csak akkor volt rendben a dolog, ha a végükre odabiggyesztették az ideológiai-politikai garanciát jelentő „záradékot”, a vörös farkat. Hát, ennek a közleménynek is óriási, lobogó, vörös farka van.

Az egész pedig a freudi alaphelyzetre, az ellenazonosításra emlékeztet, amikor is az áldozat az ítéletvégrehajtót imádni kezdi… (zé)