2013. szeptember 23. - A víz az élet pótolhatatlan, de korlátozott mértékben megújuló erőforrása, ezért a fenntartható vízgazdálkodás olyan intézményrendszert igényel, amely egyaránt hatékony a helyi, a nemzeti és a kontinentális méretű vízrendszerekben. Fontos a technológia, a szabályozás, a díjszabás, a hatósági munka, mégis, a vízgazdálkodás akkor lesz igazán eredményes, ha közvetlen érdekké válik a háztartásoktól a vízgyűjtők településein keresztül az országos és magasabb szintig./1

A víz-közbirtokosság (vízközség) intézménye

Egy vízgyűjtő bázis vízháztartásában elsősorban a helyben élők érdekeltek. A társadalmi bevonás méltányos és igazságos feltétele, hogy az érintett települések lakói a vízgazdálkodás során beleszólásra és hasznosításra kapjanak jogot. Javasoljuk, hogy a vízgyűjtő bázis településein élők, az önkormányzatok, a kitermelő és közmű társaságok, az állami szervezetek együttműködése öltsön szervezeti-működési formát. A forma az erdőbirtokossági, ill. a hegyközségi mintát követné, pl. víz-közbirtokosság, vagy vízközség néven. A víz-közbirtokosság (vízközség) jogi személy, köztestület vagy társulat lenne. Létrejöttét az érintettek kezdeményeznék. A szervezet szabályozná a vízgyűjtő bázis vizeinek használatát a víz természetes újraképződése és „vízgazdálkodási üzemterv" alapján – állami előírások és szigorú kontroll mellett. Fő cél a víz helyben tartása. A szervezet pályázna hazai és uniós forrásokra, bevonna gazdasági partnereket.

Átgondolandó, hogy a vízkitermelési jog milyen esetekben és mértékben illesse a vízgyűjtők településeit, azzal, hogy profitérdek ne okozzon túlzott kitermelést. Lényeges, hogy a vízkormányzás egy rendszert alkosson: a kitermelés, az üzemeltetés, a hasznosítás, a forgalmazás ne váljon el egymástól, és a bevétel adott hányada visszaforgatásra kerüljön a vízgyűjtő bázis védelmére. Ezáltal arányosíthatók a terhek, jogok, kötelezettségek, a keletkező hasznok (ld. Hangya Szövetkezet).

Jelenleg az ingatlanon belüli vízhasznosítás (szürke- és feketevíz kezelés, csapadékvíz visszatartás) és a regionális, ill. nemzeti szintű vízgazdálkodás között hiányzik a helyi-térségi lépték. A hiányzó láncszem lehetne a víz-közbirtokosság (vízközség) intézménye, amely nemcsak a jól azonosítható vízgyűjtő bázisokra alkalmazható, hanem pl. a sivatagosodással küzdő Homokhátságon, a fok-gazdálkodásos területeken. Fontos, hogy elkészüljenek a Térségi Víz Kerettervek, amelyek feladata megteremteni a vízvisszatartás és -tározás egyensúlyát, kimunkálni a vízkormányzás helyi feltételeit.

Megjegyezzük: a víz-közbirtokosság illeszkedik a BWS Nyilatkozat és az SDG minden pontjához.

Javasoljuk: a fentiek részletes kidolgozására készüljön mintaprojekt a Káli-medencére adaptálva./1

Varga-Ötvös Béla (Káli-Medence Környezetvédelmi Társaság)