Kanada rendelkezik a világ erdőségeinek közel 10 százalékával Fel kell készülnie Kanadának az erdeit érő globális felmelegedés hatásaira, a nyugati részeken a gyakoribb erdőtüzekre, keleten pedig a jégesőkre, hóviharokra, mondta az ország erdészeti minisztere a Vancouver Sun munkatársának.
A Faipari Tudományos Egyesület a korábbi évek hagyományát tiszteletben tartva kétévenként rendezi meg a kizárólag a faanyagvédelemmel foglalkozó Faanyagvédelmi Konferenciáját. A tapasztalatok és a nagyszámú érdeklődő jelenléte azt igazolta, hogy szükség van az újabb és újabb problémák megvitatására, a szakemberek találkozójára. Továbbra is hisszük, hogy a faanyagot felhasználók, az erdőt és a faanyagot védő szakem-berek érdeklődésére biztosan számíthatunk és ők is számíthatnak ránk, ezért a hagyományokat is tisztelve Faipari Tudományos Egyesület Budapesti Szervezete sorrendben a hetedik Faanyagvédelmi Konferenciát szervezi meg 2008. április 18-19-én. Előadóként a faanyagvédelemmel foglalkozó jogalkotókat, a témakörhöz kapcsolódó gomba és rovarkártétel elleni védelemben, a favédő szerek használatában, az építészetben, a témához kapcsolódó közegészségügyben, valamint a környezetvédelemben elismert szakmai előadókat hívunk meg. A konferencia programját úgy állítottuk össze, hogy a résztvevők tájékozódhassanak a szakterület részleteiről az elhangzó előadásokból és a kötetlen beszélgetések alkalmával. A konferencián minden érdeklődőre számítunk, különös tekintettel az építőipar, faipar,
A Környezet- és Természetvédő Szervezetek XVIII. Országos Találkozója állásfoglalása erdeik jövőjéről Amint arról korábban beszámoltunk, a Pécsett, 2008. március 27-30. között tartott találkozón Haraszthy László államtitkár többek között kijelentette, hogy erdészeti és vadászati stratégiájuk csak nekik van, és számos éles hangú kritika is elhangzott a hazai erdészettel kapcsolatban.
Megkezdődött Nyíregyházán, a Sóstói parkerdőben annak a területnek az újraerdősítése, ahol tavaly ősszel kellett kitermelni a kocsányostölgyes és akácos állományt. Az akkori munkálatok során a korhadt, balesetveszélyes tölgyeket, illetve a – 35-40 éves vágáskoron jócskán túl lévő – 70 éves akácokat vágták le a szakemberek.
Tisztelt Kollégák! A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, illetve a Regionális Egyetemi Tudásközpont által az erdőgazdálkodás, környezetvédelem, természetvédelem és vadászat témakörökben. szervezett tudományos konferencia kiadványa elkészült. Az elektronikus változat letölthető a konferencia honlapjáról (http://emk.nyme.hu/index.php?id=10411).
Ismét tüntetnek az erdőgazdálkodók a telepítési támogatási pályázat elmaradása miatt a 41-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán pénteken. A keddi demonstráció után ezúttal Baktalórántháza és Levelek között lassítják a közlekedést félpályás útlezárással délután 16 óráig a Beregszász-Nyíregyháza közötti, magyar-ukrán nemzetközi forgalmat is bonyolító főúton.
Brüsszel - Az Európai Bizottság utolsó írásbeli figyelmeztetést küld Magyarországnak, mert Budapest nem hozta meg a vadon élő madarak védelmével kapcsolatos európai uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásához szükséges nemzeti intézkedéseket - jelentették be csütörtökön.
MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívom Önt a „NYÍRERDŐ AKADÉMIA” soron következő előadására, melyet 2008. április 5-én 9.00 órai kezdettel tartunk a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészete irodaházának emeleti tanácstermében
MEGHÍVÓ A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait PÉCSINGER JUDIT Ph.D. értekezésének munkahelyi vitájára Disszertációjának címe: „Az útkörnyezet hatáskorlátozó szerepe természeti területeken”
MEGHÍVÓ A Faipari Mérnöki Kar Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait Szentgyörgyvölgyi Rozália szóbeli szigorlatára Írásbeli szigorlati témája: Digitális workflow, a termelőfolyamat szabályozásának lehetséges megoldása
A héten államtitkári egyeztetés (KvVM és FVM) várható az egységes erdőkezelés ügyében 2008.03.31- A Környezet és Természetvédő Szervezetek XVIII. Országos Találkozóját (OT) 2008. március 27-30. között tartották Pécsen.
Ilkka Heikkinen, a környezetvédelmi minisztérium természetvédelemi igazgatója szerint ez a döntés a természetvédelem nagy becsben tartását tükrözi. A finn kormány a közelmúltban döntött a központi kormányzat következő négy évre szóló költségvetési kereteiről, amikor a dél-finnországi Metso Programba tartozó erdők biodiverzitás programjának támogatása is napirendre került – olvasható a forest.fi oldalon.
MODULOKKAL FOLYTATÓDIK A BAROSS GÁBOR KÉPZÉSI PROGRAM! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A kilenc faipari modulból álló képzés Mindenki számára ingyenes, egyetemi és vállakozói szektor részére egyaránt! A modulok nem egymásra épülőek, ezért azokból érdeklődés szerint lehet választani! A Baross Gábor program támogatásával megvalósuló "Továbbképzés az innovációvezérelt vállalkozásfejlesztésért" című programot a Faipari Tudományos Alapítvány a NymE Faipari Mérnöki Karral együtt valósítja meg.
MEGHÍVÓ A Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait FRANK RÓZSA Ph.D. értekezésének munkahelyi vitájára Disszertációjának címe: Magyar bútor a két világháború között
Mintegy ötven járművel tüntetnek az erdőgazdálkodók a 41-es számú főút Vásárosnamény és Nyírmada közötti szakaszán kedden; a telepítési pályázat elbírálásának elmaradása miatt tiltakozók 9 és 16 óra között fél pályás útlezárással lassítják a forgalmat a Beregszász-Nyíregyháza közötti, magyar-ukrán nemzetközi forgalmat is bonyolító főúton.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter április elsejével Márkus Ferencet nevezte ki az Őrségi Nemzeti Park igazgatójának. Az új vezető okleveles agrármérnök, természetvédelmi ökológus, több évtizedes természetvédelmi munka- és vezetői tapasztalattal rendelkezik az állami és a civilszférában egyaránt.
Nicosia - Fenséges látvány, ahogy az apró fejű óriási madarak Ciprus fölött keringenek a ragyogóan kék égbolton. Vannak turisták, akik csak azért látogatnak a szigetre, hogy megfigyeljék a fakókeselyűk repülését.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium „Zöld Forrás” Programjában 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött szervezetek részére, a 2003-2008. közötti Nemzeti Környezetvédelmi Program céljainak megvalósítására.