Sosem találná ki, miket hagynak az erdőben! (boon.hu)
2024. november 19. - Az erdészeknek is leesik az álluk, amikor ezekkel a tárgyakkal találkoznak a fák között egy csalitosban.
13 806 cikk
2024. november 19. - Az erdészeknek is leesik az álluk, amikor ezekkel a tárgyakkal találkoznak a fák között egy csalitosban.
Hírek 2024. november 18. - Hatékonyan fel kell lépni a hamis mézek uniós forgalomba hozatala ellen, például a természetes és nem természetes méz jelölése és elkülönítése által, addig is azonban az ebből fakadó versenyhátrány ellensúlyozására, így a méhészeti ágazat többlettámogatására van szükség - hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben.
A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara 2024 november 20-án és 21-én, kilencedik alkalommal rendezi meg hagyományos Bázisiskolai Szakmai Faipari versenyét, amelyen idén 14 iskola tanulói vesznek részt az ország minden részéből.
Hírek 2024. november 15. - Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott tárgyalási álláspont szerint az uniós parlament képviselőinek többsége egy évvel elhalasztaná az erdőirtásról szóló uniós jogszabály egyes rendelkezéseinek hatálybalépését, hogy a vállalatok meg tudjanak felelni a benne foglalt kötelezettségeknek.
Hírek A közös fotón páter Schall Tamás, az AM HCS, a Vértesi helyi csoport, és a Szeniorok tanácsának tagjai és családtagjaik láthatók. (Fotó: Mohai Elek) 2024. november 14. - Szent Hubertusz püspök erdész-vadász szakmáink védőszentjének emléknapján 2024. november 3-án vasárnap, Budán, a Szent Gellért téren álló Pálos atyák Sziklatemplomában, délután 17-órakor került sor szentmise bemutatására az Országos Erdészeti Egyesület szándékára.
Hírek 2024. november 14. - Újabb, a klímaváltozás megértését támogató, innovatív tudományos eredmények elérését tűzte célul az az együttműködési megállapodás, amelyet a Soproni Egyetem írt alá a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetével (HUN-REN FI) az erdészeti, a föld és űrtudományok területén végzett kutatások összehangolására.
Hírek 2024. november 14. - Idén újra különleges varázslat lengi be Lillafüredet, hiszen a festői helyszín immár 19. alkalommal ad otthont a Mesebirodalomnak.
2024. november 14. - Ezúttal Somogy vármegyében mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
2024. november 13. - 100 éve alapították a Püspökladányi Kísérleti Állomást, amelyet azért hoztak létre, hogy kutassák és kidolgozzák az alföldi területek fásításának módszereit.
Hírek 2024. november 11. - Korábban nagy örömmel számoltunk be arról, hogy az Egri Tankerületi Központ és az EGERERDŐ Zrt. együttműködési megállapodást kötött, mely fő célja a gyerekek környezettudatos szemléletformálása.
2024. november 13. - A Komárom-Esztergom vármegyei Tárkányon is kimutatta a madárinfluenzát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás megkezdődött - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
Hírek 2024. november 12. – Doha, Katar – A Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) megtiszteltetésnek tartja, hogy bejelentheti 71. közgyűlését, amelyre 2025. április 24. és 27. között kerül sor Dohában.
Megjelent a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai munkáját és eredményeit havi rendszerességgel bemutató „NAK Tájékoztató" októberi száma, amit ezúton ajánlunk szíves figyelmébe.
2024. november 12. - A soproni népszavazás centenáriumi évében, 2021-ben indult útjára a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közös faültetési programja, melynek vállalása, hogy a Soproni Parkerdőben minden évben annyi fát ültetnek el, ahány hallgató az adott évben megkezdi tanulmányait a Soproni Egyetemen.
2024. november 12. - Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Baranya vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
2024. november 12. - A józan ész és nem ideológiák vagy pánik által vezérelt klímapolitikát szorgalmazott Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bakuban, az ENSZ éves éghajlatváltozási konferenciáján (COP29).
2024. november 11. - Október végéig 21 agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívást hirdetett meg a kormány mintegy ezer milliárd forintos keretösszeggel, és a közös uniós agrárpolitika (KAP) 2027-ig futó ciklusában 2895 milliárd forint áll erre a célra rendelkezésre - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn egy budapesti konferencián.
2024. november 8. - A tudósok felmérték, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a világ fái és azt találták, hogy a természetben lévő fák egyharmada a kihalással néz szembe.