Illegális fakitermelés Romániában is (ForestPress/Hírösszefoglaló)
A székelyföldi fabizniszből a dél-amerikai banánköztársaságok mintájára, egy szűk, gazdag réteg nőtt ki. A faipar által generált erdészeti bűncselekmények jelentősen növekedtek Hargita megyében – olvasható a relatio.ro honlapon. A rendőrség közleménye szerint Hargita megyében a bűnözési ráta az országos átlag másfélszeresét mutatja, annak ellenére is, hogy a bűncselekmények száma csökkenőben van. Az év első negyedében 25,7 százalékkal csökkent a gazdasági szektorban elkövetett bűncselekmények aránya, és 35 esetben indítottak eljárást utcai kihágások miatt, a tavalyi 47-hez képest.