Újra fellángolt a vita a kutya háziasításáról (origo)
2013. 11. 15. - Európában háziasította a kutyát a korai ember, még akkor, amikor vadászó-gyűjtögető életmódot élt, állapította meg a Science folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány.
3 321 cikk
2013. 11. 15. - Európában háziasította a kutyát a korai ember, még akkor, amikor vadászó-gyűjtögető életmódot élt, állapította meg a Science folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány.
Állati 2013. november 18. - Most már hivatalosan is kihalttá nyilvánították a nyugati fekete rinocéroszt, pontos magyar nevén a nyugat-afrikai keskenyszájú orrszarvút.
Állati 2013. november 14. - A 2013. évben - a bőgéshez hasonlóan - kissé nehezen, illetve későn indult meg az üzekedés.
Salgótarján, 2013. november 13. - Vaddisznóvonal kezdte meg működését Salgótarjánban: a lakosság a 06-20-400-3205-ös telefonszámon jelentheti be, ha valahol belterületen, vagy annak közelében vad felbukkanását észleli.
2013. november 13. - Magyar szakemberek segítik Indiát a világ leghosszabb vándorlási útvonalú ragadozó madaraként ismert amuri vércsék védelmében.
Hanoi, 2013. november 13. - A világ egyik legritkább emlőseként számon tartott vietnami antilop (Pseudoryx nghetinhensis) egy példányát sikerült lencsevégre kapni egy közép-vietnami erdőben: a Délkelet-Ázsiában őshonos, súlyosan veszélyeztetett faj egyedeit 15 éve nem látták az országban.
Állati Fotó: Hulej Zoltán 2013. november 12. - A dámok násza az egyik leglátványosabb vadüzekedés. A Kelebiai Vadászterületen ilyen nagy pontértékű lapátok az ezt megelőző években még nem kerültek terítékre.
Nyíregyháza, 2013. november 12. - Telelő madarakat gyűrűznek az ornitológusok és az önkéntesek a nyíregyházi Szelkó-tónál, ahol egyhetes tábor kezdődött kedden, hogy felmérjék a terület szárnyasainak teljes állományát.
Veszprém, 2013. november 11. - Jó gímszarvas-vadászati szezont zártak Veszprém megyében: több mint 300 trófea lett érmes - tájékoztatta a Veszprém Megyei Kormányhivatal az MTI-t hétfőn.
2013. november 10. - A magyarországi muflon állománya a többi nagyvadfajunkhoz képest elenyésző.
2013. november 6. - A magas színvonalú magyar vadászati kultúra, magyar vadgazdálkodás nemzetközi szinten is kiemelt szerepet vívott ki magának az évszázadok során.
2013. 11. 08. - Három év után ismét felütötte a fejét a veszettség a magyar vörös rókák körében.
2013. november 7. - Szabályos terelővadászat zajlott szombaton abban az erdőben, ahol egy nő állítása szerint vadászok sétáltatás közben lőtték ki az egyik kutyáját
2013. november 7. - A tavalyi évben rekordmennyiségű nagyvadat lőttek ki, ennek ellenére továbbra is fennáll a probléma.
2013. november 6. - Vaddisznócsorda tévedt Kolozsvár egyik lakótelepére.
Kutya MTI Fotó: Kovács Attila Somogy megye, 2013. november 6. - Nyúl András, a Magyar Vérebegylet Somogy megyei körzetfelelőse Alíz nevű 3 éves hannoveri vérebével egy sebzett gímszarvas bikát hozott terítékre Somogy megyében 2013. november 6-án.
2013. 11. 03. - Atletikus testalkatával egyszerre erős és elegáns, és mindenkinek a figyelmét megragadja a magyar agár.
2013-10-30 - Ez derül ki abból az országos, 1200 fő személyes megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérésből, amit a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végzett el a felnőtt lakosság körében.