Folytatódhat a falopás Szentegyházán (Erdély.ma)
2009. augusztus 17. - Újabb, az erdőbirtokok körüli káosz felszámolását célzó kezdeményezés futott zátonyra Szentegyházán.
775 cikk
2009. augusztus 17. - Újabb, az erdőbirtokok körüli káosz felszámolását célzó kezdeményezés futott zátonyra Szentegyházán.
Brüsszel - Idén már most nagyobb területen pusztítottak erdőtüzek az Európai Unió országaiban, mint tavaly az egész évben - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
Egy péntek éjszaka kezdődött erdőtűz miatt négyezer embert kellett kitelepíteni a Kanári-szigeteken. La Palma szigetén szinte az összes helyi tűzoltó bekapcsolódott az oltásba, de a szomszédos szigetekről is érkeztek katonák segíteni.
Az idei nyár első nagy erdőtüzét okozta Bulgáriában a 30 fok feletti hőség. A balkáni ország déli részén több mint négy kilométer hosszan borult lángba egy erdős terület - közölte szerdán a bolgár belügyminisztérium. A közép-bulgáriai Sztara Zagora városától délnyugatra keletkezett tűz fenyőerdőkre is kiterjedt.
2009.07.23. - Kigyulladt az erdő Iván, Cirák és Gyóró között csütörtökön délben. A lángokat másfél óra alatt fékezték meg, az oltás közben tűzoltók sérültek meg.
Több helyszínen is erdőtűz keletkezett vasárnapra virradó éjszaka a horvátországi Trogirhoz csatlakozó Ciovo-szigeten, ahol repülőgépekkel, helikopterekkel és tűzoltóautókkal küzdenek a lángok ellen - közölte vasárnap honlapján a horvát katasztrófavédelmi szervezet (DUZS).
2009. július 25. - Itáliában 2008-ban az előző évhez képest csaknem 40 százalékkal csökkent az erdő- és bozóttüzek száma, a leégett, károsodott terület kiterjedése pedig a korábbihoz képest kétharmadára zsugorodott.
2009-07-25 - Őrizetbe vettek a francia hatóságok Korzikán három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy gyújtogatással ők okozták a szigeten tomboló erdőtüzeket.
2009. 07. 24. - Szinte az összes dél-európai országban tüzek pusztítanak, amelyeket a nagy hőség és az erős szél okoz. Összesen legalább nyolc ember halt meg eddig a lángokban.
Madrid - Négy tűzoltó meghalt, két társuk súlyosan megsérült kedden egy erdőtűzben Katalónia déli részében - közölte az északkelet-spanyolországi régió kormánya.
2009. július 20. - Brit-Kolumbia - Két még szombaton lángra lobbant erdőtűz nyomán 17 ezer lakost kellett kitelepíteni otthonukból egy Nyugat-Kanada városban.
2009. július 15. - Bozót- és erdőtüzek pusztítanak Spanyolországban és Görögországban. Az idei év első nagy bozóttüze miatt 500 embernek kellett elhagynia lakhelyét Spanyolország déli részén egy kedvelt üdülőváros, Mojácar közelében. A Görögországot sújtó hőhullám közepette az utóbbi huszonnégy órában több mint 120 helyen törtek ki erdő- és bozóttüzek.
2009. június 16. - Az új erdőtörvény természet közeli gazdálkodásra ösztönzi a tulajdonosokat, és nem utolsósorban lehetőséget teremt az egyre gyakoribbá váló falopások megakadályozására.
2009. június 10. – „Erdő mellett” jeligéjű olvasónk a napokban megszületett erdőtörvényről érdeklődik, amely új módszerekkel lép fel a falopások ellen. Melyek ezek az új módszerek? - kérdezi.
2009. május 27. - Az elmúlt években az illegális fakitermelés következtében a Natura 2000 védelem alá eső sajóládi erdőt a fatolvajok majdnem teljesen eltüntették, veszélyeztetve több madárfaj, rovar és növény élőhelyét.
2009.05.25 . - Sajólád, Brüsszel, Budapest - Az Európai Bizottság intőt adott a kormánynak a sajóládi erdő kiirtása miatt
Erdőtűz 2009. május 9. - További 23 ezer embert evakuálhatnak még szombaton a hatóságok Kalifornia erdőtüzekkel sújtott déli részéről, ahol a tűzoltóknak napok óta nem sikerül megfékezniük a lángokat. Az állam kormányzója, Arnold Schwarzenegger szükségállapotot rendelt el a térségben.
1985. május - A sors úgy hozta, hogy mint erdőmérnök 15 esztendeje szolgálok az Állami Biztosító központjában, s a munkaköröm egyik jelentős részét teszi ki a mezőgazdasági nagyüzemek erdeiben keletkezett tűzkárok rendezéséhez szükséges ügyrendek kidolgozása, annak megismertetése az ÁB megyei igazgatóságainál az erdőtüzek rendezésével megbízott — általában mezőgazdasági végzettségű — kollégáimmal, és az elvégzett kárrendezések felülvizsgálata.