Veszélyes fa az út szélén (Zalai Hírlap)
2010. július. 19. - A meglehetősen forgalmas Zalaszentgrót-Türje közti útra hajolva, a város nagytemetője melletti szakaszon hetek óta áll, vagy sokkal inkább inog egy tövében megroppant, eltört fa.
6 884 cikk
2010. július. 19. - A meglehetősen forgalmas Zalaszentgrót-Türje közti útra hajolva, a város nagytemetője melletti szakaszon hetek óta áll, vagy sokkal inkább inog egy tövében megroppant, eltört fa.
2010. július. 19. - Ha szünetet tartunk a balatoni fürdőzésben, látogassunk el a keszthelyi Vadászati Múzeumba, melynek tetőterében, nem kevesebb, mint 500 négyzetméteren a Történelmi vasútmodell-kiállítás látható.
2010. július 16. - A történelmi bázisjogosultságok megállapításának módja miatt alkotmányellenesnek talált egyszerűsített gazdaságtámogatási törvényt (SPS) újra a parlament elé viszi majd a kormány - mondta a Napi érdeklődésére Ángyán József. Várhatóan egyszerűen visszavonják a jogszabályt és hatályon kívül helyezik a támogatásokról szóló agrárminiszteri rendeleteket is.
2010. július 12. - Az elmúlt években sokszor szó esett a megyei nagyvadlétszám, ezen belül is a vaddisznóállomány nagyságának alakulásáról.
2010. július 13. - Köszönőlevelet kaptak az ónodi polgármestertől, Bacsó Jánostól azok a makói vadászok, akik az árvízi védekezés idején a gátakon küzdők élelmezését segítették, és adományokat vittek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre.
2010. július 10. - Az országban számos gondot és bajt okozott a hirtelen lezúduló, rendkívül nagy mennyiségű csapadék, kiöntötték a patakok, a folyók, sok helyen eláztak az épületek, a pincék, víz alá kerültek a mezőgazdasági területek.
2010. július 17. - Hőgyész Tolna megyében közel száz főállású erdész van. Hőgyésztől négy kilométerre, a szálláspusztai erdészházban beszélgettünk Tóth Péter kerületi erdész-vadásszal családja körében.
2010. július 16. - Fellegi Tamás: Nem lehet csorbítani a magyar állam tulajdonosi jogait
2010. július 16. - Mindenféle előzetes bejelentés nélkül a kormány megszüntette a teljesítményértékelést a köztisztviselői körben.
2010. július. 15. - Szerdán, negyed órával dél előtt Zalalövőn, a Kossuth Lajos utcában közlekedett Zalacséb irányába egy Kamaz típusú tehergépkocsival egy 54 éves férfi, amikor egy erős jobbkanyarban a rakománya megbillent - emiatt a tehergépkocsi platójának rögzítő elemei eltörtek és a szállított épületfa a platóval együtt az úttestre és a gyalogjárdára borult.
2010. július. 13. - Néhány évnyi szünet után, idén ismét megrendezte Vonyarcvashegyen a fafaragó művésztábort az önkormányzat és a művelődési ház.
2010. július 16. - Július 13-a ugyan nem péntekre esett, de tucatnyi állami erdészeti vezérigazgatónak mégis balszerencsét hozott: a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) azonnali hatállyal menesztette őket.
2010. július 9. - Kigyulladt az erdő csütörtökön Dél-Somogyban: a helyi tűzoltók Zalából is segítséget kaptak az oltáshoz.
2010. JÚLIUS 9. - KÍSÉRLET - A fertőzött fák törzsébe juttatnak „gyógyszert" a gomba ellen
2010. július 14. - Kinyílik a játéktér a jobboldali birtoktulajdonosok előtt - A legtőkeerősebbek nem kapnak elővásárlási jogot
A honvédelmi tárca új minisztere sem tudta kikerülni az ATV kedd reggeli műsorában a 15 év óta húzódó NATO-radar-telepítési ügyet, és bár kategorikusan elutasította a helyszínként eddig szóba került Zengőt és a Tubes hegyet, a végleges megoldást heteken belülre ígérte, mondván, a helykeresés folyik, és az a cél, hogy ahová kerül, az legalább minimálisan megfeleljen a katonai követelményeknek.
2010. július 14. - Patthelyzetet akar feloldani az Európai Bizottság, amikor azt javasolja, hogy a tagországok maguk dönthessenek a génmódosított szervezetek termesztéséről. Az aggódó kormányok attól tartanak, új jogosítványuk nem lesz elég erős, s dönthetik az uniót az új termékek.
2010. július 14. - A Greenpeace klímaszakértője szerint 2050-re a megújuló energiák uralhatnák a kontinenst