Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Napilapok

6 884 cikk

Napilapok

Hajtják a vadakat (Napló)

2010. március 16. - Megyei körkép - Agancsaikat hullajtják a gímszarvasok, ami könnyén lázba hozza az illegális agancsgyűjtőket, akiket az anyagi haszonszerzés visz az erdőkbe.

Napilapok

Összefogtak az igaz szalonkavadászok (Somogyi Hírlap)

2010. március 12. – MEGFIGYELÉS - Nem hódolhatnak az egyik legősibb hagyománynak, ezért bizonyítanak az uniónak Sosem volt még ekkora összefogás a magyar vadászat történelmében, mint a mostani a szalonka-monitoring program kapcsán.

Napilapok

Hármas összefogás a vadászati jogsértések megelőzéséért (MNO)

2010. március 19. - A vadászattal összefüggő jogsértések megelőzéséért, illetve jobb felderítéséért kötött együttműködési megállapodást Nógrád megyében a rendőrség, a vadászkamara és a polgárőrség – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Napilapok

Nézik a vonuló szalonkát (Napló)

2010. március 11. - Megyei körkép (tt) - A vadászok számára a tavasz egyet jelent a szalonkavárással, még akkor is, ha uniós direktíva szerint költésre vonuló madarak elejtése tilos.

Napilapok

Szarvasbőgő verseny lesz (Somogyi Hírlap)

2010. március 10. - A megyei vadászkamara vezetőségének munkáját segíti az oktatási és kulturális szakbizottság, melynek elnöke Máj Péter.

Napilapok

Szlovákia is hosszabbítana (Népszabadság)

2010. március 16. - A Csallóközben, de más délszlovákiai térségben is jelentős területeket művelnek meg olyan vegyes vállalatok, amelyeket szlovákiai vállalkozók és üzemek elsősorban dán és holland cégekkel alapítottak közösen.

Partnereink