Szerencse fel! (Magyar Nemzet)
2010. január 2. - Történelmünkből, kultúránkból néphagyományunkból erőt meríthetünk
6 884 cikk
2010. január 2. - Történelmünkből, kultúránkból néphagyományunkból erőt meríthetünk
2010. január 2. - Teixeira de Souza 15 éve, földet keresve jutott el erre az Amazonas vidék mélyén található, tikkasztó éghajlatú településre. Húsz acrét vett, ám, mint elmondta, nála nagyobb hatalmú farmerek, akik hátukon puskával járják ezt a vadnyugati vidéket, arra kényszerítették, hogy földje nagy részét bagóért eladja nekik.
2009. december 30. - Az Egererdő Zrt. az ország negyedik legnagyobb erdőgazdasága, megyénk egyik legjelentősebb munkaadója. A tűzifától a parkettán át sok formában jelen vannak környezetünkben. De legfőbb termékük: maga az erdő.
2009. december 30. – A földért életjáradék program ügyében döntés született: ki kell írni a pályázatokat, miként a már kiírt állami földhaszonbérleti és - értékesítési ajánlatok esetében sem késlekedhet az állam – mondta tegnap Gőgös Zoltán, az agártárca államtitkára a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-ben lezajlott munkamegbeszélés után.
2009. december. 29. - A napokban ünnepelte megalakulásának 14. évfordulóját a Zöld Párt. Ezzel az ünneppel egy időben egyfajta válságtanácskozást is tartottak, ami hazánk gazdasági helyzetéről, társadalmi állapotáról és környezeti problémáiról szólt.
2009. december. 28. - A levegő megfagyott, a tájat hófehér takaró borítja, a szikrázó napsütés pedig szinte elvakítja a szemlélődőt. A karácsony előtti szűz hóban lábnyomok. Szarvas, őz és vaddisznó, állapítja meg a hivatásos vadász.
2009. december. 28. Székesfehérvár - Simon László dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megrendelte a karácsonyi ajándékot a fehérváriaknak.
2009. december 25. - A 2009-es évben több, mint ezer közmunkást foglalkoztatott Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében a Nyírség Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. - közölte Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója az MTI-vel.
2009. december. 21. - Vasárnap hajnalban jelentette be egy sértett a Letenyei Rendőrősre, hogy ismeretlen elkövető a letenyei háza melletti földterületről több fenyőjét kivágta és eltulajdonította.
2009. december 22. - A karácsonyfapiac évi több mint nyolcmilliárd forintos üzlet. Tíz fából három-négy külföldről érkezik hazánkba
2009. december 15. – A jövő HÉTRE VÁRJÁK A ROHAMOT AZ ÁRUSOK
2009. december 10. Debrecenben összesen 21 helyszínt jelölt ki az önkormányzat fenyőfa-árusításra
2009. december 21. - Csaknem húsz új biogáz- és biomassza-erőmű létesítésére adott engedélyt hazai vállalkozásoknak a Magyar Energia Hivatal december elejéig, miközben a beruházók szélerőmű-építés iránt tanúsított érdeklődése jelenfősen csökkent - állítják az Elmib-csoport szakértői.
2009. december 7. - Debrecen (HBN) - Fakitermelési munkák kezdődtek a napokban a debreceni Nagyerdőben.
2009-12-18. - A gazda kérdez, az erdészeti hivatal válaszol