„Száz százalék biomasszánál sincsenek veszélyben az erdők" (Dunántúli Napló)
2008. július 24. - FAKITERMELÉS Az erdészet és a hatóság adatai szerint évről évre kevesebb fát termelnek ki, és ez a jövőben is így lesz
6 884 cikk
2008. július 24. - FAKITERMELÉS Az erdészet és a hatóság adatai szerint évről évre kevesebb fát termelnek ki, és ez a jövőben is így lesz
2008. július 26. - Évente átlagosan tizennégyezer állatot gázolunk el a hazai utakon, súlyos károkat okozva Baranya - Július vége, augusztus az őzek üzekedésének időszaka, szeptemberben pedig kezdődik a szarvasbőgés.
2008. július 31. - Magyarországon és Romániában hiánycikk, de Szlovákiában és Belgiumban kapható Hiába érkezett az országba nemrég tizenkétezer adag, kullancsfertőzés elleni védőoltás, a patikákból pillanatok alatt elfogyott ez a mennyiség. A forgalmazók azt állítják, egész Európában hiánycikk.
2008.07.30. - Sopron - Igazi turistacsalogató létesítményt terveznek a Károly-kilátó mellé. Ha elkészül, nemcsak a történelmi belváros, a gazdag kulturális programok, a csendes erdei séták szerelmeseit, hanem a kalandkereső kirándulókat is várja Sopron.
2004. március 22. - A vadgazdálkodási intézet új kutatási programja az élőhely-használat vizsgálatához Szentpéterfölde -Több szempontból is egyedülálló mintaprojektet kezdett meg a Zalaerdő Rt. csömödéri erdészetének területén a Nyugat-Magyarországi Vadgazdálkodási Intézet. A dr. Nahlik András professzor által vezetett kis team egy új, a legmodernebb technológiát felhasználó módszerrel vizsgálja a gímszarvasok élőhely-használatát.
2008. július 30. - A Magyar Universitas programmal az elmúlt fél évszázad legnagyobb felsőoktatási-fejlesztési programja valósul meg: tízezer új kollégiumi helyet létesítenek, húszezret felújítanak. Korszerűsödik az intézmények oktatási infrastruktúrája – áll a kormány közleményében. A felvételi eredmények közzététele előtt egy újabb 27 milliárdos fejlesztési ígéret is elhangzott. Miért is ne? A felsőoktatás sikerágazat. Két korábbi kollégiumi helyből lesz egy szuper – internettel. A "koli" alatt bowlingpályával és szaunával. Majd guríthatunk. És izzadhatunk is.
2008. JÚLIUS 23. - GEMENC Környezetvédők vendégeskedtek az erdőgazdaságnál
2008. július 29. - A Borneón és Szumátrán élő orangutánt félti Simon Gergely (Zöldre festhető-e a bioüzemanyag?, július 9.), aki az esőerdők pusztulására figyelmeztet. Ennek oka a világ bioüzemanyag-szomja és az emiatt átalakuló mezőgazdaság. A szerző hangsúlyozza, hogy Európában is jelentkeznek emiatt különböző környezeti problémák. Szerintem a természetben élő hazai állatfajok és az erdők létezését nem a sárga repcetenger veszélyezteti.
2008. július 23. - A RENDŐRSÉGET KELL ÉRTESÍTENI, HA BALESET TÖRTÉNIK - 200 EZRET IS FIZETHET A SOFŐR, HA HIBÁZOTT Elkezdődött az őzek párzási időszaka, amikor az állatok elvesztik veszélyérzetüket, éberségüket. A kéthónapos nász ideje alatt a bakok és suták bármikor kiszaladhatnak az úttestre. Balesetnél a területileg illetékes rendőrkapitányságot kell értesíteni.
2008. július 29. - Gráf szerint a gyors átállásnak több az előnye, mint a hátránya Éppen védelmük érdekében van szükség a termeléstől részben elkülönülő farmtámogatás mielőbbi bevezetésére - állítja magyar gazdálkodók egy része, míg mások úgy vélik: felesleges ráerőltetni a gyors váltást a gazdatársadalomra. A váltáspárti érdekképviseletek vezetői hétfőn aláírásukkal is hitet tettek a 2009. januári bevezetés mellett.
2008. július 29. - A megújuló energiatermelés, párhuzamosan a tartósan drága kőolajárakkal, egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül. Az Európai Unió irányelvei szerint ráadásul 2020-ra a közösség energiafölhasználásának 10 százalékát kell „zöld" energiahordozókból nyerni. A legismertebb környezetbarát megoldás a napkollektor, a szélerőmű, geotermikus energiaforrások, biomassza. Magyarországon e két utóbbi energiahordozóból óriási készletek és tartalékok találhatók.
2004. június 2. - AZ ÁFA MIATT MEGDRÁGULT A VADÁSZTATÁS A vadászati évad március 1-től február 28-ig tart. Az új idény az egyik vonuló madár, a szalonka vadászatával kezdődik, majd ezt mindjárt az őzbak szezonja követi.
2008. július 28. - Ha a palettáról egy szín kiválasztásával kellene jellemezni Litvániát, akkor biztosan a zöld lenne.
2008. július 18. - Az erdőkkel és az erdőgazdálkodással kapcsolatos aktualitásokat vitatták meg. Debrecen (HBN) - Az erdőkkel és az erdőgazdálkodással kapcsolatos aktualitásokat vitatták meg a szakemberek 2008. július 11-12-én az Országos Erdészeti Egyesület 139. vándorgyűlésén a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumában megrendezett „Kutatással az erdőért" című tudományos konferencián.
2008. július 18. - Debrecen (HBN) - Nem véletlenül adott Debrecen helyet az erdészeti vándorgyűlésnek - mondta el Kátai János, dékán.
2008. július 26. - A fajtatiszta ebek törzskönyvezése hazánkban csaknem százéves múltra tekint vissza. Az elsőként nyilvántartásba vett kutyák - nem meglepő módon - egytől egyig vadászebek voltak. Az egyes törzskönyvi számmal regisztrált kutya egy 1910-ben született hannoveri véreb volt.
2008. július 26. - Az Országos Magyar Vadászkamara a háttérből segíti a hazai vadászok életét
2008. JÚLIUS 25. - AZ UTÓBBI ÉVEKBEN egyre elkeserítőbb jelenségeket tapasztalok a Bükkben. Van ugyan egy igazgatósága - és gondolom szakapparátusa is - a nemzeti parknak, csak nem tudom, hol fejtik ki tevékenységüket és egyáltalán mit csinálnak?