Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Napilapok

6 884 cikk

Napilapok

Mindent tud a gubacsdarazsakról (Vas Népe)

2008. február 15. - Tanakajd - A napokban védte meg akadémiai nagydoktori címét Melika George, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának kórtannal foglalkozó munkatársa.

Napilapok

Versenyképessé tenné a tőzsdét az új tulajdonosi program (Népszava)

2008. február 20. - Megfelelő feltételekkel egy év alatt be lehetne vezetni a cégeket a BÉT-re Az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) becslések szerint 1500 milliárd forintos állami társasági vagyonrész eladását jelentheti, bár a felkínált részvénycsomag pontos összetétele csak március végét követően alakulhat ki. Addigra elkészül az állami vagyonleltár is.

Napilapok

Gyurcsány és a semmiből jött terv (Magyar Nemzet)

2008. február 20. - Szakértők szerint működésképtelen a miniszterelnök privatizációs elképzelése Még az egységes vagyonkezelő szervezetet is meglepte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnapelőtti bejelentése, miszerint elindítaná új tulajdonosi programját, amely alapján a lakosság kedvezményesen részesedést vásárolhatna állami cégekben.

Napilapok

Támogatja a tervtanács az erdei projektet (Kisalföld)

2008. február 15. - Részletes környezet- és természetvédelmi vizsgálatokat végeznek Sopron - A Soproni Tervtanács szerint szakhatósági egyeztetésekre van szükség, hogy az egykori mucki őrs területére tervezett egészségügyi projekt megvalósulhasson. Ugyanakkor egészségügyi intézmény erdei környezetben való létrehozása -ahogy ezt számos hazai és külföldi példa igazolja - nem kifogásolható, hiszen a gyógyítás feltételei pont ilyen környezetet igényelnek...

Napilapok

Lassan telik a tó (Zalai Hírlap)

2008. február 18. - Kistolmács - Luca napján, december 13-án ismét lezárták a zsilipet a falu ősszel felújított tavának végében, azóta emelkedik a vízszint a mederben. Talán a dátumhoz kötődő hagyomány az oka: a folyamat elég lassú. Többféle korú balatoni vegyes keszeget, compót és pontyot telepítenek a tóba.

Napilapok

Sok vad, nagy kár (Vas Népe)

2008. február 13. - Az ősszel elvetett gabonáért aggódnak az őrségi gazdálkodók Kondorfa - Akár örülhetnének is a gazdák az őszi vetésnek, de az őzek és a szarvasok megkeserítik a kondorfaiak életét. Nagy Miklósnak is sok bosszúságot okoz a földjein kószáló vad.

Napilapok

Fohász az erdőkért (24 Óra)

2008. február 12. - „Vándor, ha elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!" így kezdődik Az erdő fohásza. Az a vers, amelyik legalább annyira fontos, amennyire szép. Ugye hallottuk, olvastuk már?

Napilapok

Osztható közös tulajdon - Kevés tőzsdeképes cég maradt az állam kezében (Népszabadság)

2008. február 19. - A Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt., az Állami Autópálya Kezelő, a Magyar Posta lehetnek az Új tulajdonosi program sztárjai, igaz, ezek eladásakor is akadhatnak kérdőjelek. A várható kedvezményes részvényjuttatásban esetleg néhány közlekedési vállalat is részt vehet, és szó lehet kisebb állami cégek egyberendezéséről is - a távolabbi jövőben.

Napilapok

Korlátozott szabadság (Napló)

2008. február 18. - Jön a jó idő, irány a természet! - vélekednek sokan. Azt viszont kevesen tudják, erdőkben kerékpározni, lovagolni csak meghatározott helyeken lehet, hóvirágot, tőzikét szedni pedig tilos!

Napilapok

Far-hát 1. (Magyar Nemzet)

2008. február 18. - Cigány világ Észak-Magyarországon A cigányság problémájának gyökere a szegénység, valamint a többségi társadalom előítéletes viselkedése – halljuk sokszor. Aki azonban az észak-magyarországi régióban él, előbb-utóbb megkérdőjelezi e sokat hallott kisebbségvédelmi dogmát.

Napilapok

Kínok között pusztulnak el (Petőfi Népe)

2008-02-15 - Madármérgezés - Vadászok látnak konkurenciát a ragadozókban? A megmérgezett madarak iszonyú kínok között múlnak ki. Gerincük annyira hátrahajlik, hogy csőrük eléri a farktollakat.

Napilapok

Szakrális tisztás az erdő mélyén (Zalai Hírlap)

2008. február 16. - A régi egyházi térképeken kereszttel jelölték a remetelakok helyszínét, s mivel a Nagykapornak határában fekvő erdős területet is ilyen szimbólummal látták el, valószínű, hogy tényleg remete élt egykor e vadregényes vidéken. A környék lakói mindenesetre a mai napig nagy becsben tartják búcsújáró helyüket.

Napilapok

Nem akarják tarra vágni (Északmagyarország)

2008. február 11. - Régen igen, de évek óta nem terveznek a kácsi erdőben tarvágást - cáfol az Északerdő. Kacs (ÉM - OlKa) - Cáfolja az Északerdő Zrt. a kácsiak - lapunkban is megjelent - állítását, miszerint a társaság tarvágást készül végrehajtani a kácsi erdő közel 6 hektáros területén.

Napilapok

Egy világkiállítás sellyei trófeája (Dunántúli Napló)

2008. február 11. - CSODASZARVAS - Ma már a vadászlegendárium szócikke lett a kifejezés: Draskovich-bikák. Vadaskertje a háború során elenyészett, a gímbikák a kerítésen kívülre kerültek - hála istennek, mondhatjuk most.

Napilapok

Nyereséget jelentett a Romsilva (Új Magyar Szó)

2008. február 15. - A Romsilva erdőgazdálkodási társaság a tavalyi évet 76 millió lejes adózás előtti nyereséggel zárta, míg az idei esztendőre 8 százalékos növekedéssel megközelítőleg 82 millió lejes profit-szintre számítanak – nyilatkozta Dan Ioan Aldea, a társaság vezérigazgatója.

Napilapok

Nagy lépés a „gyere gyalog” (Somogyi Hírlap)

2008. február 8. - Határtalan természeti nevelés összefogása a régióban Magyarország természeti oktatási központja kíván lenni a Dél-Dunántúl. Az összefogás motorja a somogyi Patca.

Napilapok

Az erdő sokára hoz hasznot (Zalai Hírlap)

2008. február 15. - Zalaegerszeg - Támogatás nélkül nehéz manapság erdőgazdálkodást folytatni, ráadásul hosszú évek után válik kifizetődővé. Nehezíti a gazdálkodók helyzetét, hogy az erdőtelepítési pályázatok feltételei szigorodtak.

Napilapok

Lopni csak nagyban érdemes (Tolnai Népújság)

2008. február 14. - MINDENT LOPNAK kishazánkban s a nagyvilágban: terményt, tyúkot, színesfémet, pénzt, hírt, ötletet, spermát. Az illegális fakitermelők is szorgoskodnak Magyarországon, éves szinten körülbelül egy hektárnyi erdőt, hárommilliárd forint értékű fát durrantanak meg.

Partnereink