Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Napilapok

6 884 cikk

Napilapok

Érdekek a természetvédelemben (Magyar Nemzet)

2007. május 7. Komoly üzleti és más pénzügyi csoportok állhatnak az új miniszter mögött Csak bátran lépjenek fel a zöldtárca új vezetőjével szemben, és érvényesítsék az igényeiket - biztatta a gazdákat a mezőgazdasági termelők összejövetelén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Napilapok

Júliustól tanács kezeli az állami tulajdont (Világgazdaság)

2007. május 9. Elkészült a vagyontörvény tervezete Új szervezetek, szigorúbb szabályok - ez jellemezné a jövőben az állami vagyongazdálkodást. Az új törvény július 1-jétől lépne hatályba, s ezzel együtt jönne létre a tulajdonosi jogokat gyakorló vagyongazdálkodási tanács. Az év végéig még működne az ÁPV Zrt., a KVI és a Nemzeti Föld-alapkezelő Szervezet, ám ezek jogutódjaként januártól már egységes vagyonkezelő szervezet látná el a feladatukat.

Napilapok

Júliustól új szervezet felügyelheti az állami tulajdont (Népszabadság)

2007. május 10. Tanácsot is kapna a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Július elsejétől a tervek szerint átalakul az állami vagyonkezelés - erősítették meg lapunknak tegnap a Világgazdaság értesülését. Mint megtudtuk, az új szervezet neve Nemzeti Vagyonkezelő (NVK) Zrt. lesz, amely ez év végétől jogutódja lesz az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt.-nek, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) és a Nemzeti Földalapkezelőnek (NFA).

Napilapok

Lángolt az erdő a Károly-kilátónál (Kisalföld)

2OO7. április 30. Gyújtogatás? Valószínűleg nem a véletlen okozta az immár sokadjára fellobbanó soproni tüzeket Szombathelyről, Sárvárról, Kapuvárról, Csornáról is érkeztek hivatásos tűzoltók, miután szombaton éjszaka több helyen tűz ütött ki a soproni erdőben. Félszázán dolgoztak a lángok megfékezésén.

Napilapok

Ritka vadászzsákmány - Nehezedő feltételek (Zalai Hírlap)

2007. május 3. Zalakaros - A napokban különleges őzbakot ejtett el egy olasz vadász a Kis-Balaton Vadásztársaság Karos környéki területén. Az őz színezete a fején és a lábain fehér sávos, ami a vadászok szerint párját ritkítja nálunk.

Napilapok

A tavaly agyonlőtt Bruno testvérei vándorútra kelnek (Népszava)

2007. május 8. Legalább nyolc ifjú medve indul útjára hamarosan Észak-Itáliából, hogy saját vadászterületre tegyen szert. Tavaly kisebbfajta diplomáciai galibát okozott, hogy az ugyancsak Olaszországból vándorútra kelő Brunót Bajorországban kénytelenek voltak agyonlőni. A hatóságokat már riasztották; mindenki el akarja kerülni, hogy megismétlődjön a tavalyi dráma.

Napilapok

Változások a közigazgatásban (Világgazdaság)

2007. május 4. A MINISZTERELNÖK hallgatja meg az ötleteket, hogyan motiválnák magukat a közszolgák Munkakör-értékelés, teljesítménymenedzsment működtetése, juttatások, jutalmak átalakítása, a szervezet karcsúsítása és fiatalítása, karrierutak kidolgozása, s mindezekhez a jogszabályi háttér megteremtése - többek között ezek a feladatok égetők a hazai közigazgatáson belül, e feladatok kezelése és megoldása főleg a kormányzati személyügyi államtitkárság feladata.

Napilapok

Büntethető a favágó, valamint a fuvarozó is (Zalai Hírlap)

2007. május 5. Május 15-étől megváltozik az erdőtörvény az illegális kitermelés visszaszorítására. Zalaegerszeg (ag) - Könnyen milliós tételre rúghatnak azok a bírságok, amelyeket május közepétől szabhatnak ki az erdészeti hatóságok, köszönhetően egy minap elfogadott törvénymódosításnak.

Napilapok

Szétkorhadt az Árpád-fa belseje (Kisalföld)

2007. május 4. Hédervári famentés Már dolgoznak az ország legöregebb fájának megmentésén, a hédervári kocsányos tölgy belsejéből több mázsa korhadékot szedtek ki a szakemberek. Az egyetlen élő ágat hamarosan felkötözik, május 24-re tervezik az Árpád-fa áldását.

Napilapok

Hárman váltak híres építésszé (Kisalföld)

2007. május 5. Nevüket ismeri a nagyvilág Sopronban megkülönböztetett tiszteletnek örvendenek a Winkler-család tagjai, akik közül többen is híres építészekké, egyetemi tanárokká, tudóssá és vállalkozókká váltak.

Napilapok

Az egyetemé lehet az erdőgazdaság (Kisalföld)

2007. május 3. Együttműködés képzésben és kutatásban Az egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság továbbra sem tett le arról, hogy a részvénytársaság vagyonkezelője a Nyugat-Magyarországi Egyetem legyen.

Napilapok

Tűzifa elérhető áron (Dunántúli Napló)

2007. május 5. A községben szennyvízcsatorna nincs és természetesen a kevésbé sürgető gázvezeték-építést is csak társulással tudják majd megvalósítani.

Napilapok

Van bennük energia (Napló)

2007. május 5. Hárskút (tt) - Egyre népszerűbb a Hárskúti Megújuló Energia Központ, ahol heti 50-70 látogatót fogadnak. Tegnap éppen két államtitkár tette tiszteletét.

Napilapok

Földön, víz(b)en, levegőben (Zalai Hírlap)

2007. május 5. Kis-Balaton – A Kis-Balaton páratlan érték, ezt tudja mindenki. A természet itt halmozódó csodáihoz sokféle a viszony: az egyik védi, más szélesre tárná kapuit - a többség csak gyönyörködni szeretne.

Napilapok

A mátrai kisvasút új élete (Népszabadság)

2007. május 5. Kétéves kényszerszünet után ismét közlekedik a mátrai kisvasút Gyöngyös és Lajosháza között. A 2005 áprilisában a környékre lezúduló felhőszakadás következményeit felszámolták.

Napilapok

Tárlat vadásztrófeákból (Vas Népe)

2007. április 28. Simaság (ser) - Trófeák, preparátumok, dokumentumok között szemlézhet a látogató a helyi Május 1. Vadásztársaság fennállásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett kiállításon.

Napilapok

Lángoló dombok a Bükkben (Heves Megyei Hírlap)

2007. április 27. Nem múlhat el nap, hogy a tűzoltóság ne kapjon riasztást. A völgyekben, hegyoldalakban gomolygó füstöt, olykor égig érő lángokat észlelnek a kirándulók.

Partnereink