2007. április 20 Egy Szalatnakon is tevékenykedő részvénytársaság munkatársai tettek feljelentést a rendőrségen, mert a művelésük alatt álló területen, az egyik dombon egy takarmánnyal betakart gödörre bukkantak.
2007. április 20. Egy jobb szarvasbika agancsa 800 ezer forintot is érhet Kaposvár és Szigetvár között szinte félúton található a kaposvári egyetem vadgazdálkodási tájközpontja. A somogyi megyeszékhelyen több mint húsz éve indult szarvastenyésztési program 1992 óta működik a zselici dombok között fekvő Bőszénfán.
2007. április 20. Egyensúlyba hozható-e az állattenyésztés és a növénytermesztés az országban? A Kaposvári Egyetem bőszénfai gazdaságában két évtizede tenyésztenek gímszarvasokat, az utóbbi időben pedig megkezdték a muflonok, vaddisznók, dámvadak „háziasítását" is. A program vezetője Horn Péter, a somogyi megyeszékhely egyetemének volt rektora, jelenleg emeritus rektora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az MTA Agrártudományok Osztálya elnöke és az Agrárgazdasági Tanács elnöke. A szakember szerint a vadhús kiváló élettani hatása miatt itthon és külföldön a jelenleginél nagyobb szerephez jut majd.
2007. április 20. Nyílt levélben kritizálta a kormány erdőgazdálkodási politikáját az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). A szakmai szervezet jelezte, hogy idén elmaradt az erdőfelújítás költségvetési támogatása, miközben az ágazatnak továbbra is fizetnie kell az erdőfenntartási járulékot.
2007. április 20. Kőszeg (ni) - Hagyomány, hogy a Jurisics Miklós Gimnázium végzősei erdei ballagáson búcsúznak el a Kőszegi-hegységtől. Tegnap az Óház-tetőn gyűltek össze a diákok és a tanárok.A végzős évfolyam diákjai fát ültettek az iskola parkjában
2007. április 20. Heves vita, éles szóváltás alakult ki tegnap a szigligeti nyárfasor kivágását végző vállalkozó és a Veszprém megyei faluban megjelent tucatnyi tiltakozó - köztük az Élőlánc Magyarországért mozgalom aktivistái - között, ugyanakkor a fasor kitermelését ellenzők nem akadályozták meg a munkálatok folytatását. A helyszínen megjelentek a rendőrök is, de nem kellett intézkedniük.
2007. április 13. Érvek A bíróság és a szakhatóság dönthet majd a vitában Körösladány közelében él a nagy szikibagoly nevű, fokozottan védett lepke egyik legnagyobb hazai populációja. A Dalerd Dél-alföldi Erdészeti Zrt azonban — a helyi védettség alá eső részek kivételével - a területen vaddisznót akar tenyészteni.
2007. április 18. Balassagyarmat Az Ipoly Erdő Zrt. Nógrád és Északkelet-Pest megye legnagyobb erdőgazdálkodója. Az általa kezelt erdőkből kikerülő faanyag minél ésszerűbb hasznosításában érdekelt, hogy a gondjaira bízott állami erdőterületeket a megtermelt jövedelem felhasználásával a köz érdekének megfelelően a társadalom elvárása szerint tudja kezelni.
2007. április 17. A vad okozta kárt csak cascóra fizeti a biztosító A Nagy testvérek diszkóba indultak Mórahalomról a múlt hét végén. Domaszék előtt összeütköztek egy őzzel. Az állat elszaladt, az autó utasai közül senki sem sérült meg, de az anyagi kárt több százezer forintra becsülik. A család szeretné tudni: ki fizeti ki kárukat.
2007. április 18. Veszprém (-la) - Az Ökopolisz projektről, valamint a Pannon Tu-dományos és Technológiai Park létrehozásáról tájékoztatták a szakembereket a keddi, a Pannon Egyetemen tartott fórumon.
2007. április 18. Szigliget (tbzs) - Tegnap reggel elkezdték a nyárfasor egy részének kivágását. A kikötőhöz vezető út melletti fasor egyharmadát, hatvanhét jegenyenyárt vágat ki a tulajdonos Magyar Közút Kht., miután azokat balesetveszélyessé minősítették.
2007. április 11. A tűzoltóság az, ahol nincsenek ünnepnapok. Az éppen szolgálatban lévő csoport 24 órán keresztül startra kész, hogyha segíteni kell, mennek. Jelen sorok írója lehetőséget kapott ara, hogy elkísérje a lánglovagokat egy-egy szolgálatba.
2007. április 12. Több mint kétmillió forintos kára lett fertőrákosi Németh Tibornak, miután a közelmúltban autójával egy szarvasbikával karambolozott. A környéken vadászat volt, a vadásztársaság mégsem ismeri el felelősségét.
2007. április 11. A karcagi önkormányzat tulajdonában jelenleg 40 hektár erdő van. Ebből a legfrissebb telepítés az ősszel, a Kisújszállási út végén elültetett öt hektár, melyhez a város pályázaton nyert forrást.
2007. április 16. A madarak és fák napja alkalmából Fészkelődő címmel odúkészítő pályázatot hirdet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bükki helyi csoportja és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI).
2007. április 16. ŐZBAK- Hét végén ismét előkerülnek a golyóspuskák a szekrényekből. Márciusban még a sörétes fegyvereket olajozták, hiszen szalonkára puskázhattak a nimródok.
2007. április 16. Mindig élénk indulatokat vált ki, ha egy városban vagy az utak mentén fákat vágnak ki. Az utóbbi napokban Szigliget környékén háborogtak amiatt, hogy ki akarják vágni azt a nyárfasort, amelyik pedig több magyar filmben is szerepel, s kétségtelenül szép.