Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Napilapok

6 884 cikk

Napilapok

Lelőtték az ámokfutó szarvast (Dunántúli Napló)

2007. január 10. Vadásznak kellett kilőnie egy szarvast szerdán reggel a Pécs melletti Pogányban, mert a dühöngő vad komoly károkat okozott. Az ámokfutás az egyik ház kertjében kezdődött, ahol a szarvas minden útjába kerülő dolognak nekiment és összetiport.

Napilapok

Véget ért a tündöklésük (Napló)

2007. január 9. Megyei körkép (lb) - A gyökeres, visszaváltható fenyők nem váltak közkedveltté, s hagyományosan, vízkereszt elmúltával már szinte mindenhol megszabadultak a - néhol teljesen lombjukat vesztett - örökzöldektől.

Napilapok

Összevonás után leépítés jön (Tolnai Népújság)

2007. január 3. A megyei földhivatalnál januártól harminckilenccel dolgoznak kevesebben, öt másik hivatalt pedig összevontak a mezőgazdasági szférában. Január másodikától működik a Tolna Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Öt megyei hivatalt vontak össze: a földművelésügyit, az állategészségügyit, a növényvédelmit, az erdészetit és a mezőgazdasági minősítőt.

Napilapok

Változó keret - jól ismert tartalom (Hajdú-Bihari Napló)

2007. január 4. Öt agrárigazgatási szervezetet hatóságot vontak össze január l-jétől a megyében. Debrecen (HBN) - Öt Hajdú-Bihar megyében működő agrárigazgatási szervezetet, hatóságot vontak össze január l-jétől egy egységes szervezet, a Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal keretében.

Napilapok

Hivatásos őr nélkül az erdő (Hajdú Bihari Napló)

2007. január 4. A Nagyerdő fokozódó körbeépítése azzal jár, hogy a terület egyre inkább szemetesedik. Debrecen (HBN - P. Cs.) - Meggyőződésem, hogy az ezerhektáros debreceni Nagyerdő mostanában elharapózott károsítása, elszemetesedése azért következett be, mert gyakorlatilag fél éve nincs jelen a területen a természetvédelmi őrszolgálat.

Napilapok

Három hétig gyűjtik a karácsonyfákat Pozsonyban (Új Szó)

2007. január 9. Naponta több száz tonna szemetet szállítanak el Pozsony. Három hétig gyűjtik a fővárosban a karácsonyfákat, majd a szemétgyűjtésért felelős OLO társaság a szentgyörgyi komposztáló üzembe szállítja azokat. A fákat nem a szemétkukákba, hanem azok mellé kell rakni, ahonnan hetente egyszer elszállítják.

Napilapok

Égető gondok, jéghideg tények (Fejér Megyei Hírlap)

2007. január 9. Budapest - Hazánk éghajlata egyre inkább mediterrán jelleget ölt. Bükkerdeinkkel már probléma van, de a kártevők elszaporodásától is tartanunk kell. Forró téma, hideg tényekkel.

Napilapok

Egy ablakhoz szólítják a megye mezőgazdasági termelőit (Dunántúli Napló)

2007. január 4. Átszervezés Az év elejétől közös helyi irányítás alá vonták a hat Baranya megyei agrár szakmai szervezetet Pécs Az újonnan létrehozott Baranya Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal irányításával működnek tovább az év elejétől a megye agrár szakmai szervezetei.

Napilapok

Hová dobjuk a megunt fenyőt? (Színes Bulvárlap)

2007. január 6. Komposzt, állateledel, berendezési tárgy Karácsony előtt csaknem hárommillió fenyőfát adtak el, amelyek az ünnepek után - megunt kacatként - az utcán végzik.

Napilapok

Nem kínálta magát fatálcán (Tolnai Népújság)

2007. január 8. Nem kínálta magát a fácán fatálcán a sióagárdi vadásztársaság szombati társasvadászatán. Ahol kiderült, az eredményes vadászathoz olykor még puska sem kell.

Napilapok

Ritkítják tölgyest az oladi kilátónál (Vas Népe)

2007. január 3. Egészséges és átláthatóbb lesz végre az erdő Szombathely (rá) - Ezúttal sem illegális fairtásról szólnak a hírek: éves terv szerinti gyérítés zajlik az oladi kilátó melletti tölgyesben.

Napilapok

Árvíz tizedelte vadállomány (Petőfi Népe)

2007. január 6. GEMENC Három év alatt állhat helyre a rend a hullámtérben A tavalyi, rekord méretű dunai árhullám évekre visszavetette a gemenci erdő vadállományát – derült ki az elmúlt év értékelésekor.

Napilapok

Megszépül a „palóc Pompeji” (Nógrád Megyei Hírlap)

2007. január 8. Korlátozzák az ősmaradványok látogathatóságát Ipolytarnóc Ideiglenesen korlátozza az ipolytarnóci ősmaradványok látogathatóságát a megkezdett beruházás miatt a védett terület kezelője, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Idén a látogatóknak a megszokottnál jóval kevesebb idővel, évi nyolc hónappal és heti négy nappal kell beérniük; persze a végeredmény komoly „kárpótlást” jelenhet.

Napilapok

Makón mulcs lesz, Vásárhelyen áram (Délmagyarország)

2007. január 8. A lebontott fenyőt több helyen is hasznosítják A lebontott karácsonyi fenyő nem szemét: a hulladékgyűjtó cégek többféleképp használják fel az ünnepek kidobott díszét. Makón a kertekhez használható mulcs készül belőle. Vásárhelyen azt kéri a szállító, hogy ne az edénybe, hanem mellé tegyék a fát, mindegyiket elviszik. A cég a telepén áramot fejleszt, szerves anyagok – így a kidobott fenyők – segítségével.

Napilapok

Ártatlan fekete madár (Fejér Megyei Hírlap)

2007. január 8. Székesfehérvár (zsm) - Különös, noha jól ismert madár. Csupafeketesége gyanakvásra ingerlő, hangja ijesztő, nézése riasztó. Pedig szelíd, ártalmatlan, békés jószág. A varjú.

Napilapok

Áram karácsonvfából (Blikk)

2007. január 5. BUDAPEST - Holnap vízkereszt, a hagyomány szerint ilyenkor kell megfosztani díszeitől a karácsonyfákat. De mi legyen a fenyővel?

Napilapok

Fedél alatt az erdei hajléktalanok (Magyar Hírlap)

2007. január 5. A főváros körüli erdőkben élő mintegy száz hajléktalannak szeretne elfogadhatóbb lakhatási feltételeket teremteni a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Pilisi Parkerdő Zrt.

Partnereink