Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Napilapok

6 884 cikk

Napilapok

Már tíz embert gyanúsítanak az illegális fakivágásokkal (Petőfi Népe)

2006. december 19. Kiskunhalas Tovább bővül a gyanúsítottak köre az illegális fakitermelések kapcsán indult nyomozásban. Mint múlt héten megírtuk: három halasi férfit már előzetes letartóztatásba helyeztek. Az ügyben tartott tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott: további hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, és további erdőirtások kapcsán is vizsgálódnak a nyomozók.

Napilapok

Húzóerővé válhat a megújulóenergia-termelés (Magyar Nemzet)

2006. december 21. A pécsi Pannonpower Holding Zrt. erőműve új perspektívát kínál a mezőgazdaság számára a Dél-Dunántúlon Sok elszórt információ jelenik meg mostanában a magyar sajtóban a biomassza-alapú erőművi termelés előnyeiről. A cikkek általában az innovatív megoldásokat kívánó s cserébe széles körű gazdaságélénkítő hatásokkal kecsegtető megoldás egy-egy szeletét tárgyalják, s csak ritkán van mód arra, hogy több perspektívából is rálássunk az ágazatra. A Megújuló mezőgazdaság és energetika a dél-dunántúli régióban című, nemrégiben megrendezett konferencia előadásai komplex képet adtak a biomassza-alapú energiatermelésről - a fókuszban természetesen a pécsi Pannonpower erőmű tevékenységével.

Napilapok

Elviszik a karácsonyfákat (MNO)

2006. december 20. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a karácsonyi ünnepeket követően szervezetten elszállítja a fenyőfákat.

Napilapok

Megtalált paradicsom (Blikk)

2006. december 20. Borneó - Ki hitte volna, hogy így, a XXI. század hajnalán még mindig vannak fehér foltok földünk térképén, és felfedezetlen állatfajok az erdők mélyén?

Napilapok

EU-támogatás energianövényekhez az újaknak is (Napi Gazdaság)

2006. december 20. Az új évben az energianövények termeléséhez nyújtott segítségben részesülhetnek az ebből eddig kizárt új tagok, valamint Bulgária és Románia. A régi uniós országokban 2004-ben vezették be a hektáronként egységesen 45 eurós szubvenciót, amelynek célja energianövények termesztésére ösztönözni a fiatal gazdákat.

Napilapok

Fásítás, bontás a parkerdőben (Zalai Hírlap)

2006. december 7. Zalaegerszeg - Szegény embert még az ág is húzza. A hasonlatból az ágnak és a szegénységnek lehet leginkább köze azokhoz a fejleményekhez, amelyekre a minap hívták fel figyelmünket a környezetért aggódó olvasóink.

Napilapok

Az ünnep ékessége (Vas Népe)

2006. december 15. A földlabdás fenyőből egyre több fogy, de a vágott a sláger Lepjük meg feldíszített fával azokat, akiket feszélyez a sorban állás és a tülekedés

Napilapok

100 hektár erdő hiányzik Kiskunhalas környékén (MNO)

2006. december 18. Kiskunhalas környékén 100 hektárt meghaladja annak a területnek a nagysága, ahol az utóbbi években illegális fakivágás történt; új törvényi szabályozás miatt az illegális fakitermelés környezetkárosítás bűncselekménynek számít, melyért öt évig terjedő börtön szabható ki - közölte Husti János őrnagy Kiskunhalason hétfőn sajtótájékoztatóján.

Napilapok

Rejtekadó helyett (Hajdú-Bihari Napló)

2006. december 11. Az erdei szemetelők elleni harc szinte reménytelennek tűnik, de újra és újra kell kezdeni. Debrecen (HBN - P. Cs.) -Hát ez vajon mi lehet? - vet bizalmatlan pillantást egy kötszerkupacnak látszó halomra Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének vezetője, de aztán csörtetünk tovább a Hadházi út melletti erdőrészben.

Napilapok

Sláger a gyógynövény (Fejér Megyei Hírlap)

2006. december 12. Nincs védtelen vadnövény - több mint 3 millió a természet patikájából A gyógynövényfélék becsült száma térségünkben több száz is lehet Fejér megye (ptf) - Fehérmályvagyökér, bojtorjángyökér, gyermekláncfűgyökér, fagyöngy most a sláger a gyógy-növénygyűjtők körében.

Napilapok

Fa, de nem tűzre (Fejér Megyei Hírlap)

2006. december 18. Nem tapasztalni kiugró árnövekedést, de kevesebb a fenyő Székesfehérvár - A hagyományos fenyőfavásár mellett idén újra lehetőség nyílik visszaváltható fát venni, interneten rendelni, vagy „vágd magad" keretében beszerezni, az ünnep fő kellékét.

Napilapok

Szervezetten lopják a fenyőket (Színes Bulvár Lap)

2006. december 18. Mint az évek óta megszokott, karácsony közeledtével a jó üzletreményében szervezett bandák lopják a fenyő fákat. A tolvajokat az is ösztönzi, hogy a fenyőfa méterenkénti ára idén 500-600 forinttal magasabb, mint tavaly.

Napilapok

Fenyőfát állítanak a zöldek is (Népszava)

2006. december 18. Nem vétek kivágni azt áfát, amit erre a célra termesztenek A természetvédők is emberek, ha eljön a karácsony, ők se maradnak fenyőfa nélkül. Ki gyökeres fát, ki vágottat állít a szobába, hogy örvendezzenek a gyerekek. Nem éreznek lelkiismeret-furdalást a fenyők „kimozdítása" miatt. Hogy miért nem, alább elmondják.

Napilapok

Megkezdődött a fenyővásár (Új Néplap)

2006. december 13. Tavalyhoz viszonyítva a legtöbb helyről eltűnt az úgynevezett feketefenyő. Minden bizonnyal nem nyerte meg a vásárlók tetszését. Így az ez évi választék, például a szolnoki vásárcsarnok mellett, háromféle típusú fát kínál.

Napilapok

Nálunk landolnak a silány fenyőfák (Magyar Hírlap)

2006. december 16. Amíg a kiváló minőségű magyar fenyők külföldön találnak gazdára, addig a silány külföldi áru elözönli a hazai piacot. Becslések szerint megközelítőleg hárommillió fenyő közül válogathatunk ezekben a napokban. Azt nem tudni, hogy pontosan mekkora a választék.

Napilapok

Egyre kedveltebb a mutatós, de drága normann karácsonyfa (Napló)

2006. december 12. A normannfenyő nem hullatja a tűleveleit, január elejéig jól mutat a szobában Veszprém (szpd) - Egy-egy karácsonyi szezonban másfél millió fenyőfát vesznek meg hazánkban, hogy szentestére feldíszítsék. Ennek tekintélyes része importból származik.

Napilapok

Vadászat baleset nélkül (Új Néplap)

2006. december 12. BIZTONSÁG A térségben évek óta nem történt tragikus esemény Az erdőket, mezőket járó vadászok hírnevét csorbítja, ha tragikusan végződő vadászatokról olvasnak az emberek. A biztonsági intézkedések még fokozottabb betartásával azonban elejét lehet venni a vadászbaleseteknek.

Partnereink