Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Napilapok

6 884 cikk

Napilapok

Fizetik az erdősítésre igényelt pénzeket (Új Néplap)

2006. szeptember 4. ERDÕSÍTÉS Az MVH elkezdte fizetni a mezőgazdasági területek erdősítésére benyújtott kérelmekre a támogatást. Valamivel több, mint két és fél ezren érdekeltek ebben. Többségük már meg is kapta a pénzt, mintegy 4 milliárd forintot, és még 3 milliárd vár elosztásra.

Napilapok

Látják a fától az erdőt (Fejér Megyei Hírlap)

2006. szeptember 1. A földbe géppel ültetik a csemetéket, de kézi kapálással gondozzák Mezőfalva - Tölgy, akác, feketedió, törökmogyoró növendékfák ágaskodnak az ég felé a mezőfalvi erdőföldön, mert a frissen telepített ültetvényfogalmaink szerint még nem erdő. Az őzek szerint igen!

Napilapok

A Zsuzsin egyelőre minden a régi (Népszabadság)

2006. szeptember 9. Az erdei kisvasutakon csökkennek a kedvezmények, de nem mindenütt Számos helyen működik - nem a MÁV által üzemeltetett - erdei kisvasút az országban. Ezeken is adnak kedvezményeket, ám többnyire egyre kevesebbet. Egy helyütt a 65 éven felülieknek járó kedvezmény megvonását nem éppen szerencsés formában közölték.

Napilapok

Erdőgazdálkodók nagy napja (Keletmagyarország)

2006 szeptember 11. Gráf: a vidékfejlesztésben jelentős szerepet szán az FVM az erdészetnek. Nincs kedvenc üzemmérete a magyar agrárirányításnak, kizárólag a szakmaiság dönti el a hazai agrárpolitika fő irányait – utalt a megyénk erdőgazdálkodásban már döntő jelentőségű magán erdő-gazdálkodásnak nyújtott minisztériumi segítségre Gráf József miniszter tegnap Nyíregyházán.

Napilapok

Elfeledett erdőgazdálkodás (Dunántúli Napló)

2006. szeptember 11. VITA Fokozott érdeklődés várja a végleges változatot A vidékfejlesztési stratégiai tervből lényegében kimaradtak az erdészeti jogcímek, vagy nem kapnak kellő hangsúlyt.

Napilapok

Erdőtelepítések (Blikk)

2006. szeptember 6. KAPOSVAR- Õsszel és tavasszal újabb 1650 hektár erdő telepítését tervezik Somogyban.

Napilapok

Agrárintézményeket vonnak össze (Új Néplap)

2006. augusztus 31. A jövő évtől egységes és karcsúbb szervezetként működnek majd a megyei agrárintézmények. Ettől nemcsak 10-15 milliárdos megtakarítást várnak, hanem cél az is, hogy közelebb kerüljenek a gazdákhoz.

Napilapok

Szeptembertől kezdődik a szarvasbőgés (Kisalföld)

2006. szeptember 5. Ilyenkor van a szarvasbőgés, lőhető a vadréce, az őzbak és rövidesen indul a fácánvadászat is. A vadászat legszebb időszaka a kora ősz, tartják a vadászok. Ezen belül is legizgalmasabb számukra a szarvasbőgés, ami „hivatalosan" szeptember 1-jén kezdődik.

Napilapok

Magánerdőben csak engedéllyel szabad (Fejér Megyei Hírlap)

2006. szeptember 2. Gyógynövényt, gombát, gyümölcsöt szedünk Székesfehérvár A törvény értelmében az erdőn-mezőn többek között gombát, gyümölcsöt vagy éppen gyógynövényt is szabad gyűjteni, a saját szükséglet mértékéig.

Napilapok

Újabb kilátót kapott a Budai-hegység (NOL)

2006. szeptember 5. Új kilátót avattak kedden a Budai-hegység legmagasabb csúcsán, az 559 méteres Nagy-Kopaszon. A kilátóból egyedülálló körpanoráma nyílik Budapest tágabb környezetére: tiszta időben a főváros 100 kilométeres körzetét belátni, a Mátrától a Pilisen és Zsámbéki-medencén át a Velencei-hegységig. Az Esztergomi bazilika még felhős időben is szabad szemmel látható.

Napilapok

Ügyeskedők és a természet törvényes oltalma (Magyar Nemzet)

2006. szeptember 5. Padlóra küldheti a zöldhatóságokat az Alkotmánybíróság új határozata; 206 ezer hektár védett föld van magántulajdonban A természetvédelmi jogszabályok újabb hibájára hívta fel a figyelmet az Alkotmánybíróság. A testület arra kötelezte az Országgyűlést, hogy március végéig a földtulajdonosoknak adjon fellebbezési jogot a tulajdonukat védetté nyilvánító döntés ellen. A környezetvédelmi tárca nem örül ennek, de tiszteletben tartja a bírói döntést.

Napilapok

A privatizáció áll, az ÁPV él (Népszabadság)

2006. szeptember 5. Akinek halálhírét keltik, sokáig él - bizonyíthatja ékesen az állam privatizációs és vagyonkezelő cége. Az éppen ÁPV Zrt. névre hallgató intézmény a nagy magánosítások lezárultával, az állami megszorítások közepette is él és virul.

Napilapok

Küzdelem szúval, gyapjaslepkével (Vas Népe)

2006. szeptember 1. Erdeink harmada egészséges, tünetmentes Korkép (ni)- Magyarországon 1988 óta minden évben felmérik az erdők egészségi állapotát. Nyugat-Dunántúlon tavaly elsősorban a lucosokat megtámadó szúfertőzés okozott károkat.

Napilapok

Tizennyolcan igényelték (Vas Népe)

2006. szeptember 1. Több mint 158 hektárnyi mezőgazdasági területet erdősítenének a megyében Megyei körkép (VN)- A gazdálkodók július végéig adhatták be a mezőgazdasági területek erdősítése után járó NVT-s támogatás igénylésére vonatkozó kérelmüket. A megyéből tizennyolcan összesen 158,64 hektár erdő telepítéséhez igényeltek vissza nem térítendő támogatást. A legtöbben akácot telepítenének.

Napilapok

Közmunkások lepik el az erdőt (Délmagyarország)

2006. augusztus 30. Erdőgondozás, például csemeteápolás, az áradás okozta károk helyreállítása a feladata azoknak az embereknek, akik szeptembertől három hónapig közmunkát végeznek az erdőgazdaságban. Sokuk évek óta munkanélküli, a közmunka jelenti számukra szinte az egyetlen lehetőséget a család fönntartására.

Napilapok

Terítékre került vadászat (Somogyi Hírlap)

2006. augusztus 28. VADÁSZNAP Baklövés helyett bemutatkoztak, főztek és szórakoztattak Szakmai beszélgetések vadétkekkel párosítva. Az ország vadászai találkoztak a hétvégén Szőcsényben és fogadták a mintegy tízezer érdeklődőt.

Partnereink