2006. április 14. Több tízmillió forint értékű vadállományt pusztíthat el az árvíz. A hullámtér olyan, mint a csapda: a víz először a töltés közelébe megy ki, s a hullámtér köztes, magasabban fekvő része egy ideig még szárazon marad. Itt rengeteg állat zsúfolódhat össze, majd kénytelen úszva menekülni.
2006. április 14. Tiszaalpár A folyó áradása megkeseríti az állatok életét Nemcsak a házak vannak veszélyben az árvíz miatt, hanem a vadak is. Tiszaalpáron a vadásztársaság motorcsónakkal próbál segíteni a bajba jutott őzeken és nyulakon.
2006. április 14. BAJA Apadgat a Duna, tart még a forgalomkorlátozás Még forgalomkorlátozás van érvényben a kedd este megnyitott pörbölyi úton. Baján takarítanak a Halászparton és a Petőfi-szigeten. Utóbbi talán holnaptól lesz látogatható.
2006. április 13. Mi lett a sorsuk a vízből kimentett őzeknek? Kulcs (ko) - Lapunk tegnapi számában megjelent cikk kapcsán Kiss Csaba, a Dunamenti Apróvadas Vadásztársaság elnöke reagált írásunkra. Kiss Csaba arról számolt be, hogy az április első napjaiban kezdődött áradás miatt vadászaik, civilek és a helyi körzeti megbízott, továbbá a polgárőrség közreműködésével őzeket mentettek, de egyáltalán nem azért, hogy a kimerült állatok bográcsban végezzék...
2006. április 13. Gemenc – A Duna alsó szakászán lévő mintegy 18 ezer hektáros gemenci ártér területét négyméteres vízoszlop borítja. Az ártéren lévő vadállomány és növényzet azonban igencsak megsínyli a szokatlanul nagy elöntést. A jelenlegi árvíz előreláthatólag több kárt okoz, mint a 2002-es 950 centiméter körüli, amelyről azt mondták, százévenként egyszer fordul elő.
2006. április 19. Budapest - Újra gyapjaslepke-inváziótól kell tartani Észak-Magyarországon. Csóka György, az Erdészeti Tudományos Intézet erdővédelmi osztályának vezetője elmondta, hogy az elkövetkező időszakban elsősorban Pest, Nógrád, Heves és Borsod megyében kell felkészülni a védekezésre.
2006. április 18. Az árvízi területre épült házak védelme egyenként egymillió forintba került, de senkit sem kellett kitelepíteni - tudtuk meg Bátán, a gemenci erdő melletti településen. Az erdő vadjai közül az őzek, a fiatal vadmalacok nem élték túl az áradást, esélyük sem volt a nyolcfokos vízben. A szarvasbikák és a vadkanok a vadmentő dombokon, viszont már türelmetlenül várják a Duna visszahúzódását.
2006. április 18. A Bakony helyett idén főként az Északi-középhegységben pusztít a gyapjaslepke. Gondot jelent, hogy az önkormányzatoknak nincs elegendő pénzük a védekezéshez. Gumóknak látszó szőrös petecsomók lépték el az elmúlt hetekben a Mátra és a Bükk fáit. A tavaly még a Dunántúlon, elsősorban a Bakonyban pusztító gyapjaslepkék a szelekkel kelet felé sodródva az Északi-középhegységben telepedtek meg. Fák tízezrein látszik már jelenlétük. A hernyók ezekben a napokban kelnek ki a petékből, de védekezni ellenük csak májustól lehet, mikor elkezdik fogyasztani a fák lombozatát.
2006. április 15. Botorkálás világörökségeink peremén Somo térképész, hajóüzemmérnök, tengerésztiszt, navigátor több évtizedet élt külföldön, expedíciókban vett részt. Hazatért. Sorozatában arról ír, hogyan látja Magyarországot. Ezúttal Hevesen járt, ahol találkozott egy századossal. Az európai űrkutatási ügynökség (ESA) 1998. március 24-én állította Föld körüli pályára a franciák SPOT-4, földrajzi felméréseket végző műholdját. Észlelő berendezése újfajta infravörös hullámsávval működött, amely képes volt megkülönböztetni egymástól a talajrétegeket és a növénytakaró elemeit. A SPOT-4-et három nap múlva Európa legnagyobb ártéri körzete, a Gemenci erdő felett kapcsolták be. A franciák nemzeti parkunk bonyolult ökoszisztémáját választották műholdjuk vizsgafeladatául. Az interneten közzétett képek színhálója hűen demonstrálta a holtágak bonyolult rendszerét, a flóra gazdagságát.
2006. április 17. Dr. Faragó Sándort választotta új rektorrá a Nyugat-Magyarországi Egyetem szenátusa. A Nyugat-Magyarországi Egyetem szenátusa egyhangúlag az intézmény jelenlegi első számú vezetőjét, dr. Faragó Sándort választotta meg rektorrá tegnapi ülésén, amelyen részt vett dr. Mang Béla, az Oktatási Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára.
2006. április 15. Az erdők megőrzéséért vívott küzdelemben a falopás eszközeinek a lefoglalása a leghatékonyabb Egy nemrég keltezett bírósági állásfoglalás szerint a tetten ért fatolvajoktól nemcsak a motoros fűrészek, hanem a lopott fa szállítására használt járművek is lefoglalhatók és elkobozhatók. A szigorodó intézkedésekre az ózdi rendőrkapitányság nyilvános közleményekben hívja fel a figyelmet.
2006. április 15. Remélem, a sereg belátja, hogy mulasztás történt – mondta az MKP képviselője Hejce/Pozsony. Lapunk nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy Ladányi Lajos, az MKP parlamenti képviselője és Rohály Géza hejcei polgármester ellen lakossági bejelentés érkezett a magyar rendőrséghez a telefontanú vonalon.
2006. április 14. CSONKA TIBOR A Gemenci Erdő-és Vadgazdaság Rt. vezérigazgatója Erdők víz alatt A mostani árvíz hatásai a Gemenci-erdőben a 2002. augusztusi helyzethez mérhetők: mintegy 18 ezer hektárt borított el a folyó. Pontos pénzösszeget a károkkal kapcsolatban még nem mondhatunk, hiszen a víz az apadás ellenére sem húzódott még vissza az elöntött területekről. A korábbi tapasztalatok alapján biztosra vehető a több százmillió forintos kárösszeg.
2006. április 14. GEMENC - Egyre több döglött állatot találnak a gemenci erdőben, miután egy hét alatt több mint egy métert apadt a 180 ezer hektáros területen a Duna. A kétezer szarvas, őz és vaddisznó közül alig néhány lehet, amelyik túlélte a pusztítást. A tragédia még nem ért véget. Az ár után vérszívó szúnyogok támadnak a frissen született kis állatokra.
2006. április 11. ÁRVÍZ Sok vad esik áldozatul a gemenci erdőben Baján tegnap reggel 7 órakor a vízállás 934 centiméter volt. Tehát a szombat hajnali, 952 centis tetőzéshez képest 18 centimétert apadt a Duna.
2006. április 11. FAKITERMELÉS A tulajdonosok számára nem egyszerű az értékesítés Juhász Pál szarvasi erdőgazda sok tízezer forintot költött már különböző engedélyekre. Fél évszázados nyárfáit azonban máig nem sikerült kivágatnia. Amikor Juhász Pál 1993-ban kárpótlási jegyeivel a kákai (Szarvas külterülete) 1,3 hektáros erdőterületre licitált, még nem sejtette, mekkora gondot vesz a nyakába. A bajok csak jó egy évtized elteltével jelentkeztek, amikor az erdőgazda szürke nyárfái megértek a kivágásra.
2006. április 11. Az ERTI Sárvári Kísérleti Állomása megfelelő szakmai hátteret kínál az erdőtelepítésekhez Sárvár - Az Erdészeti Tudományos Intézet Sárvári Kísérleti Állomását igazgató dr.Borovics Attila szerint felismerve a növekvő faalapanyag-szükségletet, egyre többen látnak üzleti fantáziát, energiaültetvények telepítésében. A szakember azonban figyelmeztet: nem mindegy, hol, s milyen fajta fát ültetnek.
2006. április 11. Gemencen a szarvasok jó része megmenekült - Műemlékeink miatt egyelőre nem kell aggódnunk Gemencen a szarvasok nagy része kimenekült az ármentett területekre, a szakemberek most arra vigyáznak, hogy a megmenekült állatoknak legyen elég élelmük. Ugyanakkor a vaddisznók legtöbbje, nem érezve a veszélyt, a helyén maradt, így ők a vízben állnak. Ez végzetes lehet számukra. Műemlékeinket az idei áradások eddig megkímélték, kulturális örökségünket inkább a belvíz fenyegeti.