Gyapjaspille: újabb fertőzésveszély (Nógrád Megyei Hírlap)
2005. február 17. Újabb komoly gyapjaspille-fertőzöttség fenyeget? A kérdés már most foglalkoztatja a szakembereket, egyrészt a rovar hernyóinak tavalyi – a korábbi időszakhoz viszonyítva – rendkívüli mértékű károsítása, másrészt az idei enyhe tél miatt. Többen úgy vélik, mivel túl rövid ideig tartott a kemény hideg, a tojáscsomók vígan áttelelnek... Ökológiai változások, időjárási körülmények, az élősködők számának csökkenése, végső soron a táplálékláncon alapuló biológiai egyensúly sérülése következtében az elmúlt évben kiugróan nagy terület, több mint százezer hektárnyi erdőség volt fertőzött. Ezt megelőzően ''94-ben, tehát tíz évvel korábban volt nagyobb mértékű a gyapjaslepke járványszerű elszaporodása, de akkor csak harmad-, negyedannyi kárt okoztak ezek a levélfalók. 2004-ben Veszprémben volt legnagyobb a kártétel, de Somogyban és Baranyában is pusztították az erdőket a táplálkozás szempontjából sajnos, cseppet sem válogatós kártevők, melyek a csereseket, tölgyeseket, a tűlevelűeket vagy a gyümölcsfákat egyaránt kedvelik. Megyénk is erőteljes „hernyótámadást” élt meg, a legérintettebb terület Garáb és Felsőtold volt.