Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Sajtószemle

15 053 cikk

RádióNapilapokHetilapokHavilapokTelevízióHírportálok
Hírportálok

Újra füst alatt fél Délkelet-Ázsia (kitekinto.hu)

2015. október 9. - Ahogy immár két évtizede minden ősszel, idén is sűrű füst és szmog lepte el a világ egyik leggazdagabb államának számító Szingapúrt és a szomszédos Malajziát, emberek tízmillióit mérgezve, és megállítva az életet több fontos gazdasági központban is.

Hírportálok

Jó lenne, ha nem lopnák a fát (hajdupress.hu)

2015. október 10. - Közös járőrszolgálatot szerveztek 2015. október 9-én a helyi rendőrök, polgárőrök, mezőőrök és erdészek, akik bejárták a Hajdúhadház külterületein található erdőket.

Televízió

Turjánvidék, az Alföld rejtett kincse (OzoneNetwork)

2015. október 8. - A Turjánvidék, mint földrajzi egység 80 km hosszan, de csak néhány km szélességben húzódik végig a Duna-Tisza közi Homokhátság és a Duna-völgy találkozásánál.

Hírportálok

Szétlopták az állami erdészeteket a Kehi szerint (Index)

2015. október 7. - Lázár János egy parlamenti bizottságban kedden azzal érvelt a földprivatizáció mellett, hogy a szocialista kormány alatt a szocialista menedzsment lopja szét, a fideszes kormány alatt fideszes menedzsment lopja szét.

Hírportálok

Kilenc érem Szingapúrban (xlsport.hu)

2015. október 5. - Bár a légszennyezettség miatt az első nap döntőit törölni kellett, a második napra végül a határérték alatti értéket mutattak a műszerek, így megrendezhették az úszó világkupa szingapúri futamait.

Napilapok

Tűzifa lesz a fődíj! (szon.hu)

2015. október 4. - Nyíregyháza – Szombaton rendezik a Nyírerdő-napot az erdei tornapályánál, vasárnap pedig családi túra lesz.

Partnereink