Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Sajtószemle

15 053 cikk

RádióNapilapokHetilapokHavilapokTelevízióHírportálok
Napilapok

Valós veszélyt jelent a vad (24 Óra)

2009. október 2. - TRAGÉDIA Mindkét sofőr életét vesztette az útra ugró őz miatt Egy őz miatt halt meg két férfi a 117-es úton csütörtök hajnalban.

Napilapok

Vadkanra várt, sakált lőtt (Petőfi Népe)

2009. október 1. - HARKAKÖTÖNY Az őzállományt is tizedelik a nádi farkasok Az aranysakálok belakták Bács-Kiskunt, vonyításuk sokfelé jelzi jelenlétüket. Harkakötönyben most akadtak puskavégre az első példányok.

Napilapok

A vadkármegelőzésre helyezik a hangsúlyt (Kisalföld)

2009. október 5. - Sopronban és környékén idén kevesebb vadkár keletkezett a gabonatermésben, de a kukoricásban és a napraforgóföldeken csak a napokban kezdik el felmérni a vad által okozott terménykiesést. A frekventált vadkárveszélyes helyeken fokozott vadászatot tartottak.

Napilapok

A turisták örömére megújult az erdei tornapálya (Kisalföld)

2009. október 5. - SOPRON. Felújította az erdei tornapályát a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. A soproniak körében kedvelt séta- és kocogóhelyen új információs táblákat és eszközöket helyeztek ki és kitisztították az állomásokat összekötő nyomvonalat is. Mindez néhány forint híján hárommilliójába került az erdőgazdaságnak.

Hírportálok

Okosak a falkákban élő ragadozók (Erdély.ma)

2009. október 05. - A hiénákról alkotott képünk nem túl hízelgő az állatcsoport számára, pedig még az emberszabásúaknak is lenni mit tanulniuk tőlük. Egy amerikai kutatónő kísérletekkel igazolta, hogy a hiénáknak jobb érzékük van a kollektív problémamegoldáshoz, mint a csimpánzoknak.

Hírportálok

Új klímavédelmi szövetség alakul Brazíliával? (bruxinfo)

2009. október 7. – Brüsszel - Új stratégiai szövetség alakulhat az EU és Brazília között, melynek egyik sarkalatos pontja a klímatárgyalások felgyorsítása lehet – derült ki az Unió és a dél-amerikai ország közötti keddi stockholmi csúcstalálkozót követően.

Napilapok

Puha ujjak húzzák a ravaszt (Zalai Hírlap)

2009. október 06. - Nagykanizsa (hba) - A vadász ül hosszú, méla lesben - írta Vörösmarty Mihály, akinek gondolatát botcsinálta költőként prózában így folytathatnánk: levette kalapját, s hosszú haja a vállára omlott. Az ujj a ravaszon - egy hölgyé.

Hírportálok

Egy nyugdíjas halálával végződött a vadászat (Kárpátinfo)

2009-09-30 - Egy Kijev megyei településen egy vadász véletlenül lelőtt egy 70 éves bácsit. A nyugdíjas férfi a Podrobnosti.ua internetes hírportál információi szerint kukoricát gyűjtött a mezőn, mikor a baleset megtörtént.

Hírportálok

Lovas falkavadászatot rendeztek Kakszentmártonban (Erdély.ma)

2009. október 04. - 25 korabeli ruhába öltözött lovas vett részt az eseményen. A Szatmár Megyei Lótartók és Lótenyésztők Egyesülete szombaton Romániában elsőként látványos angol lovas falkavadászatot szervezett a kakszentmártoni Szamos-parton.

Hetilapok

Méreggel az életért? (Szabad Föld)

2009. október 2. - A MONSANTO AMERIKAI VEGYSZERGYÁRTÓ CÉG botrányos ügyleteiről a Szabad Föld Online-on számoltunk be. A Monsanto tudta, rákkeltő anyagokat gyárt, de ügyes fedőtevékenységgel hosszú ideig nem derült fény az ügyre. Mi most arra voltunk kíváncsiak, hogyan is működik a növényvédő szerek engedélyezése Magyarországon.

Napilapok

Bőgés után, barcogás előtt (Magyar Nemzet)

2009. október 1. - Kapitális, világranglistás helyezésre esélyes agancsok és a vadászok, valamint a kilőtt állatok számának csökkenése. E kettősség jegyében telt a Dunántúlon az idei szarvasbőgés. Az élet azonban nem áll meg: a vadászok hamarosan a dámszarvasokat vehetik célba.

Napilapok

Majom a láncon (Magyar Nemzet)

2009. október 3. - Czerny Róbert a kifinomult állatkínzásról, az élve főzött rákokról és az orvosi kísérletekről

Partnereink