Leégett a fenyveserdő (Színes Bulvárlap)
2007. március 8. Két óra alatt megfékezték a tűzoltók azt az erdőtüzet, amely tíz hektáron pusztított tegnap egy Szombathelyhez közeli fenyőerdőben.
15 053 cikk
2007. március 8. Két óra alatt megfékezték a tűzoltók azt az erdőtüzet, amely tíz hektáron pusztított tegnap egy Szombathelyhez közeli fenyőerdőben.
2007. március 8. Egy energianyár két év alatt 6-7 méter magasra nő, 12 kilogrammot nyom, átmérője nyolc centiméter lesz A Pannonpower Holding Zrt. vezetése 2001 végén hozta meg stratégiai döntését, hogy átállnak biomassza-alapú tüzelőanyagra. A négy kazánból egyet állítottak át a biomassza felhasználására.
2007. március 7. Magyarországon az energetikai célú növénytermesztésben és az erdőültetvények telepítésében jelentős áttörés még nem következett be. Annak ellenére, hogy több nagy (korábban barnaszén-tüzelésű) hőerőművünk biomassza-tüzelésűre való átállítása napirenden van, illetve ezek egy részét már részben megvalósították.
2007. március 7. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola a megújuló energiák szerepének vizsgálatára az elmúlt évben kutató-fejlesztő központot hozott létre és tangazdaságában kisparcellás zöldenergia növénykísérletet állított be. Az intézmény február végén „A magyar megújuló energia stratégiai hangsúlyai és kísérleti bemutatása" címmel tartott konferenciát.
2007. március 1. Tanfolyamok, vadászatvezetés és lélektan Fejér megye (G.G.)- Még nem tudják konkrétan a törvényalkotók, hogy mit, de azt igen, hogy valamit kell szigorítani.
2007. március 1. Átrendeződés: Több helyen nemcsak a területek, hanem a vadászati jog gyakorlói is változtak Mától a vadászterületeket kialakító, és a földtulajdonosi képviselőket nyilvántartásba vevő új határozatok - újabb tíz évre - hatályossá válnak. Az vadászhat márciustól, akit a hatóság vadászatra jogosultként már nyilvántartásba vett.
2007. március 2. Életét a vadnak és a tanításnak szentelte Több ezer ember vadászati pályafutását indította el Szente László, a szegedi erdészeti középiskola- tanára. Tanítványai - hivatásos vadászok, sportvadászok, illetve erdészek - az egész országban jelen vannak. Amit ő nem tud a vadról, a vadászatról, azt nem is érdemes tudni. Trófeagyűjteményét iskolájának ajándékozta.
2007. március 6. "A megújuló nyersanyagok a vidéken élő emberek számára fontos távlatokat nyújthatnak a jövőben és egyidejűleg választ adhatnak korunk energiakérdésére.“ Így fogalmazott Seehofer szövetségi miniszter a megújuló energiaforrások Európa vidéki területein („Fuelling the Future – Renewable Resources Show the Way Forward for Rural Areas in Europe“) című konferencián, amelyet a német soros elnökség keretében, hétfőn nyitottak meg Nürnbergben.
2007. március 7. 3 ezer szál hóvirágot foglaltak le a természetvédelmi őrök virágszedőknél a Bükkben hétfőn. A védett növény eszmei értéke darabonként tízezer forint, vagyis az okozott kár összességében 30 millió forint. A gyűjtőket akár 3 év börtönre is ítélhetik természetkárosítás miatt.
2007. március 1. Nem a szabályok rosszak - Cél a további balesetek elkerülése Térségi körkép (kor) –A megyei vadászkamara több lépést tett a vadászbalesetek elkerülésére.
2007. március 6. Zalalövő - Hosszú időn át erdész volt a helyi termelőszövetkezetben Cserkuti József. Nem kevesebb, mint 1100 hektáron irányította a fakitermelést, az erdősítést, a fiatalosok ápolását.
2007. március 6. A győri Előre Halászati Szövetkezet minden szükséges engedélyt beszerzett már a Dunánál elszaporodó kormoránok kilövéséhez.
2007. március 06. Csepreg - Szakemberek elkészítették Csepreg és vonzáskörzetének erdészeti térségfejlesztési tervét. A hét települést érintő terv Vas megye eddigi legnagyobb erdei rekreációs programja lehet.
2007. március 06. Kőszeg - Sajtótájékoztatón ismertették tegnap a LEADER-pályázatok alakulását Kőszegen. A térség 90 millió forintot nyert, ebből 13 millió gesztorműködésre ment el, 6 millió bent maradt.
2007. március 6. Nemzetközi versenyt terveznek az öttömösi pályán A világ leggyorsabb magyar agarát tartja a szegedi Jánosi István Öttömös mellett. A kihalófélben lévő fajta megmentésére alakult társaság nemzetközi agárverseny meghirdetését tervezi, s angolagártartókat is meghív Nagy-Britanniából.
2007. március Ennek az évnek az eleje óta olyan fontos változások mentek végbe a soproni rektorátussal és jelenleg négy kampusszal működő Nyugat-Magyarországi Egyetemen, amelyek bizonyára a szakszervezet tagságát is érdeklik, részben talán érintik is, de mindenféleképpen jó tudni róluk.
2007. március Szombathelyre, a Falco Forgácslapgyártó Rt. központjába kihelyezve bonyolította le ülését a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának Erdészeti Bizottsága /MTA-EB/ Prof. dr. Mátyás Csaba akadémikus, a bizottság elnökének vezetése alatt. A tanácskozás középpontjában a fának hőerőművekben energetikai, áramtermelési célú felhasználása, elégetése állt.
2007. március Amint az szakmai köreinkben már közismert, erdészeti középfokú hatóságunk, az Állami Erdészeti Szolgálat tíz év fennállás után megszűnt önálló szervezet lenni és az államháztartás hatékony működését elősegítő szervezeti átalakításokról és azokat megalapozó intézkedésekről szóló 2118/2006.(VI. 30.) sz. Kormányhatározat 7. pontja b/ alpontjának, illetve az ennek alapján az agrárszakigazgatásban végrehajtandó változásokra vonatkozó koncepciónak megfelelően beolvasztásra került a 2007. január l.-el felállított Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalba /röviden: MgSzH/.