Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Sajtószemle

15 053 cikk

RádióNapilapokHetilapokHavilapokTelevízióHírportálok
Rádió

Kiköltöztetik az erdőkből a hajléktalanokat ( InfoRádió)

2007. január 10. Kiköltöztetik a hajléktalanokat a budapesti erdőkből és parkokból. A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének kommunikációs vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium megpróbálja szálláshoz, sőt munkahelyhez juttatni az összetákolt viskókban lakó otthontalanokat.

Rádió

Már télen is támadnak a kullancsok (InfoRádió)

2007. január 10. Kedvez az enyhe tél a kullancsoknak, ezért az általuk jelentett veszéllyel most már egész évben számolni kell - figyelmeztet az Országos Kullancs Szövetség. A szervezet elnöke azt tanácsolja, hogy minél többen oltassák be magukat, és védjék háziállataikat is. Kapiller Zoltán az InfoRádióban elmondta: a jelenlegi időjárás kedvez a kullancsoknak, hiszen ilyen hőmérsékleten még aktívak, sőt zsákmányállataik is azok.

Rádió

Autókat támadott meg a dühöngő szarvasbika (InfoRádió)

2007. január 10. Vadásznak kellett kilőnie egy szarvast a Pécs melletti Pogányban, mert a dühöngő vad komoly károkat okozott a településen. Sós Nándor, az Áta és Környéke Vadásztársaság vadászmestere az InfoRádióban elmondta: még nem tudni, miért viselkedett így a 3-4 év körüli szarvasbika.

Rádió

Az erdő rémeire rájár a rúd (InfoRádió)

2007. január 11. Idén várhatóan elmarad a gyapjaslepke-invázió, amely az elmúlt három évben óriási pusztítást okozott az erdőkben - mondta el az InfoRádióban az Erdészeti Tudományos Intézet erdővédelmi osztályvezetője.

Hírportálok

Vadászbalesetek megelőzése Borsod megyében (VIP)

2007. január 10. Hasonlóan az ország több megyéjéhez, „Tudnivalók a vadászbalesetek megelőzéséhez" című információs kiadványt adott ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vadászkamara is.

Napilapok

Fél tucat ezüstfenyőt vittek el a zsákfai tolvajok (Nógrád Megyei Hírlap)

2007. január 11. Egy erdésznek, vadásznak mi sem borzasztóbb annál, amikor az év legcsaládiasabb ünnepét követő karácsonyi zúzmarás téli napon azzal kellett szembesülnie, hogy Mátraszőlős-Zsákfa melletti hétvégi telkén majd húsz éve elültetett több tucatnyi ma már megemberesedett öt-hét méter magasságú gyönyörű ezüstfenyőiből hatot, valakik embertelen módon megcsonkítottak.

Napilapok

Nyílik a hóvirág a tavaszias télben... (Nógrád Megyei Hírlap)

2007. január 11. Példátlanul szelíd most hozzánk a negyedik évszak. Valójában csak a naptár szerint járunk a télben. A hideg és a hó épp csupán mutatóban járt eddig nálunk, de Európa más részein is hónapok óta déliesen enyhe az időjárás. Éjjel sem fagy, nappal pedig melegen süt a nap.

Napilapok

Erdőfejlesztési terv készül a Szigetközre (Kisalföd)

2007.január 11. Az Állami Erdészeti Szolgálat Szombathelyi Igazgatósága 2007-ben erdőfejlesztési tervet készít a Szigetköz községeinek területére.Az Állami Erdészeti Szolgálat erdőfejlesztési terveket készít Magyarország környezetvédelmi és turisztikai szempontból kiemelt térségeire. Ennek kapcsán készült el 2006-ban a Nyugat-Magyarország üdülőrégiójában a Soproni- és Kőszegi-hegység erdőfejlesztési terve: 2007-ben a program folytatásaként tervet készítenek Szigetköz térségére is.

Napilapok

Elúszott a karácsony (Vas Népe)

2007. január 11. Szombathely (ra) - Karácsony után ezúttal is a megszokott kép fogadja a városlakókat: kidobott fenyőfák mindenütt - hiába szervezi meg a gyűjtést a város.

Napilapok

Hideg télen kelendőbb a tűzifa (Vas Népe)

2007. január 11. 04:29.00 Megyei körkép (na) - Az enyhe téli időjárás miatt még alacsony a forgalmuk a tüzépeknek. A kereskedők tapasztalata szerint a kemény fagyok beköszöntével megindul a kereslet.

Hírportálok

Lavinaveszély a Fogarasi-havasokban (relatio.ro)

2007. január 10. A hegyimentők szerint megnőtt a lavinaveszély a Fogarasi havasokban, a környéken tilos sízni. A lavinaveszély oka, hogy a viharok által összehordott hó eléggé instabillá vált a lejtőkön a hirtelen felmelegedés következtében.

Televízió

Radioaktív faszén árasztotta el a boltokat! (ITAR-TASZSZ/MTI/hirado.hu)

2007. január 10. A kijevi szupermarketekben árusított tüzelő a lezárt csernobili zónából származik - egy társaságot már biztosan sugárzás ért Radioaktív faszénen sütöttek saslikot újévet köszöntő kijeviek, anélkül, hogy tudták volna, milyen veszélynek teszik ki magukat.

Havilapok

Erdő és egészség (ForestPress)

A guineai erdőben gyógynövényeket (Combretum micranthum) gyűjtő nők Ezzel a címmel jelent meg az Unasylva 224. száma (Vol. 57, 2006/2) Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete által három (angol, francia, spanyol) nyelven megjelentetett kiadványra (2006 óta) előfizetés nélkül lehet feliratkozni. Az ingyenes szolgáltatás unasylva@fao.org címre küldött e-mail útján vehető igénybe.

Havilapok

Védtelen fák (Föld)

2007. január 10. Országszerte elharapózott az illegális fakitermelés, amely immár ipari méreteket öltve, bűnszövetkezeti formában csap le ránk. A Fejér megyei Cecén például tizennyolc hektár erdőt vágtak ki a hatóságok engedélye nélkül, mintegy negyvenmillió forintos kárt okozva.

Havilapok

Saját zsebre (Föld)

2007. január 10. Bár az eredeti tervekben 2007 szerepelt, még legalább két évig nem kapnak kompenzációt a Natura 2000 környezetvédelmi besorolás alá eső területek tulajdonosai. A természetes élőhelyek fennmaradását biztosító jogszabály érintettjei az unióban 50-125 ezer forintnak megfelelő összegű kártérítésben részesülnek a gazdálkodás korlátozásának ellentételezésére. Magyarországon azonban még a kifizetéseket megalapozó földmérőrendszer sem állt fel.

Napilapok

Újra kisvasúttal a határon át (Új Szó)

2007. január 10 A hidat 2010-ig szeretnék felépíteni, teherbírása a magyar műszaki előírásoknak megfelelően 80 tonna lesz Az elképzelések szerint 2010-ig mindkét hídnak és a Visk-Tésa közti útszakasznak is el kellene készülnie.

Napilapok

Végre elaludtak a svéd medvék (Új Szó)

2007. január 10. Stockholm. A szokatlan meleg miatt kéthónapos késéssel szenderültek téli álomra a barna medvék Stockholm állatkertjében. Jóllehet a talaj még most sem fagyott, az állatokat elálmosította a nappal is csak derengő fény.

Napilapok

A meleg tél egyszerre áldás és átok (Új Szó)

2007. január 10. Januárban örülhetnek a háztartások és az útkarbantartók, csődbe mehetnek ugyanakkor a síközpontok Brit meteorológusok szerint az idei lesz az utóbbi 200 év legmelegebb esztendeje, vagyis az utóbbi napok szokatlan időjárása nem pillanatnyi kilengés eredménye, hanem tartós trend része.

Partnereink